Az amerikai Magnyitszkij-törvény európai uniós változatának bevezetésére szólított fel csütörtökön az Európai Parlament, a tervezett jogszabály értelmében szankciókkal sújthatnák az emberi jogok megsértőit világszerte.
A strasbourgi plenáris ülésen 447:70 arányban jóváhagyott indítvány szerint ezen rendelkezés lehetővé tenné, hogy beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással sújtsák a súlyos emberijog-sértésekben érintett állami és nem-állami szereplőket.
A listára azok kerülhetnének fel, akik tettlegesen, pénzügyileg vagy rendszerszintű korrupciós cselekmények által hozzájárultak ilyen bűnökhöz.
Az EP üdvözölte, hogy többszöri felszólítása ellenére, hosszas tétlenkedés után az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács is foglalkozni kezdett az üggyel, miután novemberben Hollandia konkrét javaslatot terjesztett elő.
A holland tervezetben Szergej Magnyitszkij neve nem szerepel, mivel egyesek szerint megnehezíthetné az elfogadást, ha a szöveg közvetlenül utalna Oroszországra.
Ezzel kapcsolatban az EP aláhúzta: „fontos szimbólum lenne, ha az Európai Unió szerepét az emberi jogok globális védelme terén megerősítő új szankciós rezsimet az orosz ügyvéd után neveznék el”.
A képviselők emellett támogatásukról biztosították az Európai Bizottság azon javaslatát is, melynek alapján a jelenlegi egyhangúság helyett minősített többségi szavazást vezetnének be külpolitikai kérdésekben a tanácsban.
Eddig hat ország – az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, illetve Észtország, Lettország és Litvánia – vezette be a jogszabályt, amelynek alapján sokakat büntetőintézkedésekkel sújtottak Dél-Szudánban, Mianmarban, Nicaraguában, Oroszországban, Szaúd-Arábiában és máshol.
Az amerikai Magnyitszkij-törvény 2012-ben lépett életbe, amely orosz tisztségviselőkkel szembeni vagyonbefagyasztásról és beutazási tilalomról rendelkezett. Az eredeti feketelistán szereplőknek közük volt az állami visszaéléseket vizsgáló Szergej Magnyitszkij orosz ügyvéd 2009-es halálához, de Washington azóta több tucatnyi orosz állampolgárral szemben alkalmazta a törvényt, s 2016-ban az egész világra kiterjesztette az eredetileg csak Oroszországra korlátozott jogszabály hatáskörét.
Szergej Magnyitszkij orosz belügyi vezetőket leplezett le, akik 230 millió dollárnak megfelelő összeget sikkasztottak el a költségvetésből. Ennek dacára ellene indult eljárás, előzetes letartóztatásba került, ahol 2009-ben tisztázatlan körülmények között meghalt.