Vádat emelt Czeglédy Csaba és húsz társa ellen hétfőn a Csongrád Megyei Főügyészség; a vád szerint több mint hatmilliárd forint adót csaltak el – közölte a vádhatóság az MTI-vel.
A főügyészség a bűnszervezet működésében való közreműködésük szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, illetve hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a vádlottakkal szemben. Czeglédy Csabát és két társát a Humán Operátor Zrt. működésével összefüggésben elkövetett gazdasági csalás bűntettével is vádolják – olvasható a közleményben.
A vád szerint Czeglédy Csaba mint a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és tényleges ügyvezetője 2011-től egy olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja az volt, hogy csökkentsék a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó részvénytársaság adófizetési kötelezettségét és mentesüljenek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól.
A bűnszervezet működése során több magyarországi multinacionális vállalatnak, vállalkozásnak közvetített diákmunkaerőt 2011 és 2017 között. A közterhek megfizetésének elkerülése céljából Czeglédy Csaba iránymutatásai alapján létrehoztak egy olyan számlázási láncolatot, amelynek alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén ténylegesen gazdasági tevékenységet nem, csak átszámlázást végző gazdasági társaságok, míg a legfelső szintjén a Humán Operátor Zrt. állt – írta a főügyészség.
Az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek az egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása utáni más közterhek, így jellemzően az szja-val kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is.
A főügyészség közölte: Czeglédy Csaba a bűnszervezet egy részét közvetlenül, míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezetek elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vagy a részvénytársaságban más vezetői tisztséget betöltő vádlottakig.
A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint huszonegy ember vett részt, nyolc iskolaszövetkezet, két korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében. 2011 és 2017 között az általános forgalmi adót nézve 3 milliárd 254 millió 729 ezer, míg egyéb adók és járulékok tekintetében 2 milliárd 960 millió 976 ezer forint, azaz összesen 6 milliárd 215 millió 705 ezer forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
Mint írták, a főügyészség kilenc terhelttel egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és annak következményeiről, vagyis a velük szemben alkalmazandó büntetésről. A vádiratban indítványozták, hogy a bíróság a megállapodást hagyja jóvá és az érintettekkel szemben az egyezségben meghatározott mértékű büntetést szabja ki az előkészítő ülésén.
Czeglédy Csaba jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, a többi vádlott szabadlábon védekezik.
Czeglédyt 2017 júniusában vették őrizetbe a pénzügyőrök, majd előzetes letartóztatásba került. Tavaly március 1-jén, miután független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették és így mentelmi jog illette meg, elhagyhatta a börtönt. Másfél nap múlva, mentelmi jogának felfüggesztése után egy másik bűncselekmény – gazdasági csalás – gyanúja miatt újra őrizetbe vették. A Szegedi Törvényszék tavaly decemberben megszüntette a letartóztatását és elrendelte a bűnügyi felügyeletét. Tartózkodási helyéül szombathelyi otthonát jelölték ki, mozgását – a bíróság akkori tájékoztatása szerint – technikai eszközzel felügyelik, lakóhelyét csak bizonyos esetekben – például orvosi kezelésre – hagyhatja el.
Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.