Több százmillió dolláros kártérítési perre készülnek a flydubai-járat túlélői

A flydubai airplane on the runway

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Több százmillió dolláros kártérítési pert indítanának a flydubai utasai a légitársaság és Izrael ellen.

A 174 utast szállító flydubai-járat mintegy száz utasa már felhatalmazta az ügy koordinálására azt a bizottságot, amelyet az ománi másodpilóta megfékezésében is részt vevő, a Bank Leumi egyik vezetőjeként dolgozó Tzvika Manes irányít.

Óriási kártérítési pert indítanának az eltérített flydubai-járat utasai

Több százmillió dolláros kártérítési pereket készítenek elő a flydubai Tel-Avivba tartó járatának utasai, akik túlélték a gép eltérítését. A Calcalist értesülései szerint az utasok egy bizottságot hoztak létre, amely a hatóságokkal való kapcsolattartást és a jogi lépések előkészítését koordinálja. 

A legmagasabb kitüntetést kapták meg a flydubai járatát megmentő izraeliek

A kitüntetéseket az izraeli államfő adta át, aki egy másik fontos bejelentést is tett.

A tervezett kártérítési per a flydubai légitársaságot, az izraeli közlekedési minisztériumot, illetve adott esetben az Egyesült Arab Emírségek illetékes minisztériumát is érintheti. Emellett más országok hatóságainak felelőssége is felmerülhet, mivel az utasok között nem izraeli állampolgárok is vannak.

A kezdeményezés még a Ben Gurion repülőtérre történő leszállás után indult, amikor az utasok egy WhatsApp-csoportot hoztak létre. A csoport mintegy hetven tagja felkérte Tzvika Manest, hogy több másik utassal együtt vezesse az ügyet. Manes, aki a Bank Leumi jegyzési és kibocsátási tevékenységét végző részleg vezérigazgatója, a tőkepiaci szektor egyik vezető tisztségviselőjének számít és kiterjedt jogi kapcsolatrendszerrel rendelkezik.

Korábbi beszámolók szerint ő is közreműködött a támadó másodpilóta megfékezésében.

A bizottság további tagja Tal Eisenberg, egy Szingapúrban dolgozó ügyvéd, valamint Daniel Schlichter, Itay Perlman és Shir Maor, akik szintén a járat utasai voltak. A testület tagjai már egyeztettek izraeli ügyvédi irodákkal, és nemzetközi irodákkal is tárgyalni kívánnak, hogy kiválasszák a kártérítési igények képviseletére legalkalmasabb jogi partnereket. A 174 utas közül eddig mintegy százan írták alá a bizottság képviseleti felhatalmazását, a többiek pedig még mérlegelik, hogy csatlakozzanak-e a közös jogi fellépéshez, vagy külön próbáljanak kártérítést követelni.

Kiderült, hol kapott pilótaképzést a flydubai-járatát eltérítő ománi másodpilóta

A The Telegraph megtudta, hol képezték ki az iszlamista gépeltérítőt.

Kitüntették a flydubai izraeli hőseit

Amint arról a Neokohn is beszámolt, a múlt héten összesen hat izraeli utas vehette át az ország legmagasabb civil bátorságért járó kitüntetését, miután közreműködtek egy Tel-Avivba tartó flydubai utasszállító repülőgép eltérítési kísérletének megakadályozásában. A kitüntetéseket Jichák Herzog izraeli államfő adta át Jeruzsálemben.

Az elismerésben Tali Manes, férje, Tzvika Manes, Janiv Hajoun, Shota Musajev doktor, Asaf Rajuan és Or Pardilov részesült. Mint ismert, a hat utas a szeptember 30-án közlekedő FZ1073-as flydubai-járat fedélzetén lépett közbe, amikor az ománi másodpilóta, a 29 éves Hamam al-Hammami egy fejszével rátámadt a kapitányra a Dubajból Izraelbe tartó út során. Az utasok és a személyzet tagjainak közös fellépésével végül sikerült megfékezni a férfit, mielőtt átvehette volna az irányítást a repülőgép felett.

„Abban a pillanatban nem gondolkodsz” – megszólalt az eltérített Flydubai-járat hős orvosa

Új részleteket árult el az eltérített gép megmentésében részt vevő izraeli fogorvos.