Ma este kezdődik szukkot

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Péntek este beköszönt szukkot, a zsidó naptár egyik legörömtelibb ünnepe. Hét napra a sátor válik otthonná, előkerül az etrog és a luláv, a zsidóság arra emlékezik: a valódi biztonságot nem a házak vastag falai, hanem Isten gondviselése adja.

Ma, szeptember 25-én, péntek este napnyugtakor kezdődik szukkot, vagyis a sátrak ünnepe. A tisré hónap 15-én kezdődő ünnep közvetlenül ros hásáná és jom kipur után érkezik, ám a komoly önvizsgálatot ekkor már az öröm váltja fel. Nem véletlen, hogy a zsidó liturgia szukkotot zmán szimcháténu, vagyis „örömünk ideje” néven említi.

Az ünnep hét napon át tart. Izraelen kívül az első két nap teljes ünnepnap, ezeket követik a chol hámoéd, vagyis a félünnepi hétköznapok. Szukkot után következik Smini Áceret, majd a diaszpórában külön napon Szimchát Tóra, a Tóra örömünnepe.

Mire emlékeztet a sátor?

Szukkot eredetét maga a Tóra magyarázza meg: „Sátrakban lakjatok hét napon át (…) Hogy megtudják a ti nemzetségeitek, hogy sátorban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földéről” – olvasható Mózes harmadik könyvében.

Az ünnep tehát az Egyiptomból való kivonulást követő negyvenéves pusztai vándorlásra emlékeztet. A rabbinikus hagyomány kétféleképpen értelmezi a Tórában említett sátrakat. Az egyik vélemény szerint valódi sátrakról van szó, amelyekben őseink a pusztában éltek, a másik szerint az ánáné hákávodot, a dicsőség felhőit jelentik, amelyekkel Isten védelmezte a zsidó népet.

Ez adja a szukká legfontosabb spirituális üzenetét is. Az ember egész évben igyekszik biztonságot építeni maga köré: házat, egzisztenciát, vagyont. Szukkotkor azonban egy hétre elhagyjuk megszokott otthonunkat, és egy törékeny, ágakkal fedett sátorba költözünk. Ezzel fejezzük ki, hogy végső soron nem a falaink vastagsága, hanem az isteni gondviselés ad valódi biztonságot.

Gal Gadoték 1 milliárd forintot adnak a háborús PTSD-ben szenvedő izraeliek gyógyulására

„Három évnyi háború és rendkívüli megpróbáltatások után úgy gondolom, a gyógyulás belülről indul” – nyilatkozta Gadot.

Egy hétre a szukka lesz az otthon

A szukká nem egyszerű kerti sátor: pontos vallásjogi szabályok vonatkoznak rá. Tetejét szchách, vagyis a földből nőtt, de már levágott természetes növényi anyag – például nád, bambusz vagy ágak – borítja.

A Biblia nem egyszerűen azt parancsolja, hogy látogassuk meg a sátrat, hanem azt, hogy „lakjunk” benne. Ezért amit az ember egyébként otthon tenne, azt lehetőség szerint a szukkában végzi: ott eszik, iszik, tanul, beszélget és vendégeket fogad, a körülményektől és a közösségi szokásoktól függően pedig ott is alszik.

Különösen fontosak az ünnepi étkezések. A kidust is a szukkában mondjuk el, az étkezéshez pedig külön áldás, a lésév bászukká, vagyis „a sátorban lakozás” áldása kapcsolódik.

Budapesten is találkozhat Lior Razzal, a Fauda sztárjával

A világhírű izraeli sorozat főszereplője és társalkotója az Urániában mesél a Fauda kulisszatitkairól, október 7. személyes tragédiáiról és az ezekből megszületett ötödik évadról.

Mit jelképez az etrog és a luláv?

Szukkot másik legismertebb parancsolata az árbáát háminim, a négy növényfajta: az etrog, a luláv, vagyis datolyapálma-ág, a hádász, vagyis mirtuszág és az árává, a fűzfaág. Az ünnep napjain – szombat kivételével – áldást mondunk rájuk, majd hat irányba lengetjük őket: a négy égtáj felé, valamint felfelé és lefelé.

A Midrás-irodalom egyik legismertebb magyarázata szerint a négy növény a zsidó nép különböző tagjait jelképezi. Az etrognak íze és illata is van, így azt szimbolizálja, akiben a Tóra tudása és a jó cselekedetek egyaránt megtalálhatók. A datolyának íze van, illata nincs; a mirtusznak illata van, íze nincs; a fűzfának pedig egyik sincs.

A micvát azonban csak mind a négy növénnyel együtt lehet teljesíteni. Az üzenet világos: a zsidó nép tagjai különbözőek, de csak együtt alkotnak teljes közösséget.

Az öröm ünnepe

Szukkothoz különösen erősen kapcsolódik az öröm parancsa. A jeruzsálemi Szentély idején az ünnep egyik csúcspontja a szimchát bét hásoévá, a vízmerítés örömünnepe volt. A Siloách-forrásból vizet vittek a Szentélybe, az ünnepséget pedig egész éjszakán át tartó zene és tánc kísérte. A Talmud szerint aki nem látta ennek az ünnepnek az örömét, az életében nem látott igazi örömöt. Szukkot napjain a zsinagógában elmondjuk a hálél-hálimátés a hosánákat is. A „hosá ná” jelentése: „ments meg, kérlek”; ebből a héber kifejezésből származik a magyarban is használt „hozsánna” szó. A hetedik nap hosáná rábá, amelyhez különleges imák és szokások kapcsolódnak.

Az ünnepi sátorba vendégeket is szokás hívni. A zsidó misztikus hagyomány szerint az ünnep hét napján különleges spirituális vendégek, az uspizin – Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes, Áron, József és Dávid – is velünk ünnepelnek.

Források: Zsido.com; Lekvár és JAM blog

Wayne Rooney megtudta, hogy zsidó – büszkén mesélt származásáról a legendás focista

A Manchester United és az angol válogatott egykori sztárja a Disney+ új dokumentumsorozatában beszélt családja származásáról.