Az izraeli biztonsági erők meghiúsították Itamar Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter meggyilkolását és egy IDF-katona elrablását. A nyomozás során kiderült, hogy a ciszjordániai, nehézfegyverzettel rendelkező terrorsejt dróntámadásokat és autóbombás merényleteket is tervezett.
Az izraeli rendőrség elit nyomozóegysége, a Központi Egység és Izrael belbiztonsági ügynöksége, a Sin Bét szerdán bejelentette, hogy felszámoltak egy, a júdea-szamáriai (ciszjordániai) Nablusból származó terrorista sejtet, amely két gyanúsítottból állt, akik hatalmas fegyverarzenállal rendelkeztek, és egy sor halálos terrortámadást terveztek – írja az Israel Hayom.
A palesztin terroristák többek között Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter meggyilkolását, egy IDF-katona elrablását, valamint robbanóanyaggal felszerelt drónok és autóbombák segítségével végrehajtandó támadásokat terveztek. Nem ez az első alkalom, hogy lelepleznek egy, a radikális jobboldali Ben-Gvir ellen irányuló merényletkísérletet – emlékeztet a lap.
A nyomozás lezárultával az IDF katonai főügyésze Szamáriában vádiratot nyújtott be az érintettek ellen, és kérte, hogy a bírósági eljárás végéig előzetes letartóztatásban tartsák őket.
Kiterjedt terrortámadásokat terveztek Izraelben
A vádiratból, valamint a rendőrség és a Sin Bét szóvivőinek közös nyilatkozatából kiderül, hogy a két palesztin 2023 vége óta dolgozott a „katonai” tevékenységek előmozdítása érdekében. A két férfi egy kiterjedt fegyverarzenálhoz jutott hozzá, amely M-16-os és M-4-es puskákat, Kalasnyikovokat, kézifegyvereket, egy vadászpuskát és nagy mennyiségű lőszert tartalmazott – írja az izraeli lap.
Ezzel párhuzamosan további tagokat toboroztak, lőgyakorlatokon képezték ki őket, és számos, civilek és biztonsági erők ellen irányuló támadási tervet vitattak meg.
A vádirat szerint miután a két férfi megnézett egy videót, amelyen Ben-Gvir megérkezése volt látható egy támadás helyszínére, az egyik terrorista azt javasolta, hajtsanak végre egy „autóból elkövetett támadást”: várják meg, amíg a miniszter megérkezik a helyszínre, majd gyilkolják meg.
Később azt javasolta, hogy robbanóanyaggal felszerelt drónnal hajtsák végre a merényletet, és e célból még segítséget is próbált szerezni drónalkatrészek Kínából történő beszerzéséhez.
Fogva tartásukat a bíróság időszakosan meghosszabbította, és a bizonyítékok alaposabb összegyűjtését követően a szamáriai IDF katonai főügyésze vádiratot emelt ellenük. Ezzel párhuzamosan előzetes letartóztatásuk a bírósági eljárás végéig fennmaradt.
Ben-Gvir: rettegnek tőlem, mert amit mondok, megteszem
Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter a Sin Bét bejelentésére reagálva kijelentette: „Ez már a 11. alkalom, hogy megpróbálnak meggyilkolni, és az Örökkévaló, áldott legyen Ő, megment a kezeiktől!
Üzenetem van ezeknek az ellenségeknek: ez nem fog eltántorítani és nem fog megijeszteni. Továbbra is szigorú politikát fogok folytatni a börtönökben,
továbbra is folytatom az illegális építmények lebontására irányuló politikát a Negevben (Izrael déli sivatagi régiójában), és továbbra is gondoskodni fogok arról, hogy az általunk elfogadott halálbüntetési törvényt végrehajtsák.
Félnek és reszketnek attól a gondolattól, hogy én leszek a védelmi miniszter, mert nagyon jól tudják: nálam nincs kompromisszum és nincs engedékenység. Amit mondok, azt meg is teszem” – írta a radikáls jobboldali politikus.
Egy nappal korábban egyébként Ben-Gvir kijelentette, hogy pártja a védelmi és az igazságügyi minisztériumot is magának fogja követelni az október 27-i választások után. Az általa hangoztatott intézkedések között szerepel a palesztinok „ösztönzése” arra, hogy hagyják el Gázát és a Ciszjordániát, a hadseregre vonatkozó korlátozások enyhítése, valamint a bírói hatalom és függetlenség radikális korlátozása.
Fotó: Ilia YEFIMOVICH / AFP





