Zsidó iskolás gyerekekre támadt egy muszlim nő

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Syeda Khatun büntetését nyolcról 12 hónapra emelték, miután a bíróság súlyosbító körülményként ismerte el az antiszemita indítékot.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a nőt, aki antiszemita sértésekkel támadt zsidó iskolásokra, majd megütött egy édesapát és meghúzta a szakállát.

Zsidó gyerekek vettek célba

A 39 éves Syeda Khatun május 10-én, egy iskolai kirándulást követően vette célba a Stamford Hill-i zsidó középiskola előtt várakozó diákokat.

„Anglia már nem a régi” – kifakadt hazája helyzetére a második világháborús zsidó veterán 

A 102 éves Monty Goldstein megrendülten beszélt az angliai állapotokról.

A nőt szerdán a Stratford Magistrates’ Court 12 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztették. Khatunt több, fajgyűlölet által súlyosbított bűncselekményben találták bűnösnek. A büntetést az eredetileg kiszabott nyolc hónapról 12 hónapra emelték, miután az ügyészség sikeresen érvelt amellett, hogy az áldozatok zsidó származásával szembeni ellenszenvét súlyosbító körülményként kell figyelembe venni.

Khatun először egy kisgyermekét a karjában tartó anyát kezdett antiszemita sértésekkel illetni, majd a közelben tartózkodó iskolások felé fordult, és agresszívan hadonászni kezdett feléjük.

Amikor az egyik gyermek édesapja számon kérte rajta, hogy miért támadja a fiatalokat, Khatun arcon ütötte a férfit, majd meghúzta a szakállát, miközben továbbra is antiszemita szidalmakat kiabált.

A brit kormány arra kéri a migránsokat, hogy ne erőszakoljanak meg nőket

Új útmutatót adott ki a brit kormány az országba érkező migránsoknak.

A nőt egy július 3-án lezárult tárgyalást követően öt vádpontban találták bűnösnek: három rendbeli, fajgyűlölet által súlyosbított testi sértésben, egy rendbeli, tényleges testi sérülést okozó, fajgyűlölet által súlyosbított testi sértésben, valamint egy rendbeli, fajgyűlölet által súlyosbított, zaklatást és riadalmat okozó sértő szavak és magatartás miatt.

Az ügyészség bizonyítékai között térfigyelő kamerák felvételei és szemtanúk vallomásai is szerepeltek. A brit Koronaügyészség (CPS) közölte, hogy a rendőrségtől kapott bizonyítékok kézhezvételét követően 24 órán belül engedélyezték a vádemelést.

Hülyét csinált a palesztinkendős aktivistákból a Monty Python legendás nevettetője

John Cleese szerint a „Monty Pythonba illő” jelenetek zajlottak Angliában.

Brutális támadás: 30-szor szúrt meg egy brit nőt a szudáni migráns

Az ámokfutásának csak akkor sikerült véget vetni, amikor a járókelők meghallották a nő „vérfagyasztó sikolyait”.