A korábban magát migrációpártinak valló spanyol kormányfő szerint Oroszország és Izrael dezinformációt terjesztett a ceutai migrációs válság idején.
Pedro Sánchez az EU külügyi szolgálatának vizsgálatára hivatkozva azzal vádolta a két országot, hogy a júliusi ceutai migránsválságot Madrid elleni politikai támadásokra használták fel, miközben Spanyolország Ukrajna és a gázai háború miatt is feszült kapcsolatban áll velük.
Oroszország és Izrael lett a bűnbak
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök hétfőn azt állította, hogy Oroszország és Izrael is dezinformációt terjesztett, illetve erősített fel a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai exklávé, Ceuta körül kialakult tömeges migrációs válság idején.
Sánchez az Európai Unió diplomáciai szerveként működő Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) vizsgálatára hivatkozott, és kijelentette, hogy „egyértelmű”, miszerint mindkét ország a válságot a spanyol kormány bírálatára használta fel.
A spanyol kormányfő az állítólagos dezinformációs kampányt a Moszkvával az ukrajnai háború miatt fennálló konfliktusos viszonyával, illetve a Jeruzsálemmel a gázai háború és a közel-keleti konfliktusok miatt egyre feszültebbé váló kapcsolatokkal hozta összefüggésbe.
A ceutai migránsválság
Sánchez kijelentéseire azt követően került sor, hogy július végén migránsok tízezrei próbáltak Marokkó felől Ceutába jutni, előidézve az elmúlt évek egyik legsúlyosabb migrációs válságát Spanyolországban. A spanyol hatóságok akkori becslése szerint mintegy 49 ezer migráns érkezett az exklávéba mindössze 24 óra alatt. Madrid később a történteket a spanyol területi szuverenitás megsértéseként értékelte.
A válság Európa-szerte komoly politikai következményekkel is járt. Olaszország azzal fenyegetett, hogy felfüggeszti a Spanyolországgal fennálló schengeni együttműködés egyes elemeit, miközben a migránsok beszámolói szerint a marokkói rendőrség egyes esetekben maga is arra ösztönözte őket, hogy keljenek át Ceutába.
Amint arról a Neokohn is beszámolt, Ceuta Közgyűlése egyhangúlag felszólította a madridi kormányt, hogy „azonnal és további késedelem nélkül” tegyen lépéseket, mivel a város „szélsőséges helyzetben van, az összeomlás szélén áll”. Jelenleg mintegy 8 ezer észak-afrikai migráns tartózkodik még a spanyol exklávéban, ahol egyre nő az elkeseredettség.
A helyi lakosok szerint már nem érzik magukat biztonságban saját városuk utcáin, és attól tartanak, hogy a városi szolgálatok nem bírják a terhelést. Emellett önjelölt „önbíráskodó” csoportok is alakultak, amelyek az utcákon járőröznek és szembeszállnak a migránsokkal. A tüntetők nemrég megakadályozták a Vöröskereszt élelmiszer-szállítmányának átadását, majd behatoltak a migránsok táborába a Trampolin Beachen, és felgyújtották az ideiglenes menedékhelyeket.
Kép: Ministry of the Presidency. Government of Spain











