Az elmúlt napokban az izraeli ellenzék vezető ereje, Gadi Eisenkot volt vezérkari főnök Yashar („Egyenesen”) pártja népszerűségben megelőzte a Benjamin Netanjahu vezette Likudot. A balközép párt elsősorban a megerősített nemzetbiztonsággal kampányol – de kicsoda tulajdonképpen Netanjahu legesélyesebb kihívója, és mit akar?
Ahogy Izrael közeledik a 2026. október 27-i választásokhoz, Gadi Eisenkot olyan előnnyel rendelkezik, amellyel riválisai közül kevesen tudnák felvenni a versenyt: megnyugtató benyomást kelt – írja portréjában Benjamin Netanjahu első számú kihívójáról a The Times of Israel bloggere, Eitan Chikli.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) volt vezérkari főnöke, aki visszafogott modorú és nagyrészt elutasítja a politikai színjátékot és a nagyképűséget, olyan földhözragadt tisztességet sugároz, amely természetesen ébreszt szimpátiát és bizalmat – írja a szerző.
Ehhez hozzájön egy családi tragédia, amely mélyen megérintette az izraelieket: fia, Gal 2023 decemberében Gázában vesztette életét, unokaöccse, Maor Cohen Eisenkot másnap, egy másik unokaöccse, Yogev Pazy pedig 2024 novemberében.
Az ilyen személyes veszteség, az országért végzett egész életen át tartó szolgálattal párosulva, tiszteletet parancsol. De a választás nem a személyes erények versenye – hangsúlyozza Chikli. Izrael miniszterelnököt fog választani.
Eisenkot beletörődő reálpolitikája
Ha Eisenkot pályafutásának több epizódját együttesen vizsgáljuk, kirajzolódik egy mintázat: úgy tűnik, Izrael biztonságát gyakran elsősorban a fenyegetések kezelése, korlátozása és figyelembevétele szempontjából közelítette meg, ahelyett, hogy alapvetően megváltoztatta volna az erőviszonyokat.
Ami realizmusnak tűnhet, bizonyos körülmények között a beletörődés doktrínájává válhat. És éppen itt kezdődik a probléma – állítja a szerző, felvetve Eisenkot 2015 és 2019 közötti, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöki tisztségében töltött időszakát.
A többéves Gideon-terv létszámcsökkentést, az egységek átszervezését és a tartalékosok számának jelentős csökkentését irányozta elő egy olyan koncepció részeként, amely egy kisebb, technológiailag fejlettebb és precízebb haderőt támogatott.
Ebben az időszakban fogalmazta meg Yitzhak Brik tartalékos vezérőrnagy néhány súlyos figyelmeztetését. Bírálta a logisztika állapotát, a vésztartalékokat, a karbantartást, a műszaki szakemberek számát, és mindenekelőtt az izraeli szárazföldi erők tényleges képességét egy hosszan elhúzódó háború fenntartására. Azzal érvelt, hogy a vezérkar nem hajlandó szembenézni a hadsereg valós helyzetével.
Október 7. után a vitájuk elkerülhetetlenül más jelentőséget nyert. Kérdés ugyanis, hogy a doktrína hozzájárult-e egy olyan hadsereg felépítéséhez, amely túl kicsi és túlságosan függ a hírszerzéstől, a technológiától és a légierőtől ahhoz, hogy megbirkózzon egy elhúzódó regionális háborúval?
A gazdasági jólét felülírja a terror ideológiáját?
A szerző bírálja Eisenkot palesztin vendégmunkásokhoz való hozzállását is: már a 2016-os terrorhullám csúcspontján kiállt amellett, hogy Izraelben mintegy 120 ezer palesztint foglalkoztassanak. Érvelése az volt, hogy fizetésük több százezer ember megélhetését biztosította, ezért véleménye szerint mérséklő tényezőként hatott. Még október 7-e után is a palesztin munkások Izraelbe való nagyszabású visszatérésén gondolkodott.
Más formában ez is a Gázára október 7-e előtt alkalmazott koncepció egyik eleme volt: a munkavállalási engedélyek, a javuló életszínvonal és a gazdasági érdekek várhatóan hozzájárulnak a nyugalom fenntartásához.
Tudjuk, hogyan végződött ez a koncepció.
A stratégiai kérdés ezért elkerülhetetlen: Izrael továbbra is arra a feltételezésre alapozhatja-e biztonságát, hogy a gazdasági jólét semlegesíti a radikális nacionalista, vallási vagy iszlamista ideológiákat? Úgy tűnik, Eisenkot továbbra is úgy véli, hogy igen – írja a portré szerzője.
Ugyancsak a politikus szemére hányja a szerző, hogy amikor Ehud Barak miniszterelnök katonai titkára volt, és Barak 2000 májusában úgy döntött, hogy Izrael egyoldalúan kivonul Dél-Libanonból, Eisenkot kifejezte, hogy büszke arra, hogy támogatta ezt a döntést. A Hezbollah vezére azonban ezt annak bizonyítékaként értelmezte, hogy az izraeli társadalom, ha elég nagy nyomás nehezedik rá, végül visszavonulásra kényszeríthető.
A gázai túszok ügyében is tévedett?
2024 januárjában Eisenkot azzal érvelt, hogy egy megállapodás nélkül lehetetlen a túszokat gyorsan élve hazahozni, és „illúziónak” nevezte azt a reményt, hogy elsősorban katonai nyomásgyakorlás révén sikerülne őket kiszabadítani.
Miután kilépett a háborús kabinetből, a túszok túlélésének garantálása érdekében olyan álláspontot képviselt, amelyet a Hamász követelései előtti „meghátrálásnak” lehetne nevezni
– állítja a szerző. A későbbi események – amelyek az Izraeli Védelmi Erők (IDF) hatalmas katonai nyomásának köszönhetően alakultak így – bebizonyították, hogy értékelése téves volt, és alábecsülte az erő alkalmazásának szükségességét és potenciális hatékonyságát.
Kérdés tehát, hogy Benjamin Netanjahu első számú kihívója hogyan értelmezi az izraeli hatalom korlátait. A körültekintés kétségkívül erény lehet. De gyengeséggé is válhat, ha arra készteti a vezetőt, hogy lehetetlennek tekintse azt, amit a merészség és a tartós katonai nyomás végső soron megvalósíthatóvá tehet.
Fotó: AFP
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt írta és automatikus időzítéssel jelent meg.
- 15:00
2022. augusztus 15. - 14:30
2026. augusztus 21. - 10:07
2026. július 13.
