A török elnök most már tényleg nagyon-nagyon szeretne palesztin államot

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A török elnök szerint Ankara továbbra is minden eszközzel támogatni fogja a palesztin államiságot és Gáza újjáépítését, miközben újabb éles támadást intézett Izrael ellen. Recep Tayyip Erdoğan Mahmúd Abbásszal közösen tartott sajtótájékoztatóján Jeruzsálemről, a Templom-hegyről és Júdea-Szamáriáról is kemény kijelentéseket tett. Izrael visszautasította Ankara vádjait, és Törökország saját katonai megszállásaira emlékeztetett, például Cipruson.

Veterán Izrael-ellenes politikusok találkozójának adott helyt Ankara, amikor a 74 éves Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerdán a török fóvárosban fogadta a 90 éves Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság vezetőjét, akivel közös sajtótájékoztatón ismét megerősítette:

Törökország „határozottan” dolgozni fog egy „független, szuverén és földrajzilag összefüggő” palesztin állam létrehozásáért, amelynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem lenne.

A török állami TRT televízió beszámolója szerint Erdoğan azzal vádolta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy újabb regionális konfliktusokat kihasználva próbálja „eltüntetni Palesztina ügyét az emberiség napirendjéről”.

„Nem fog sikerrel járni”

– jelentette ki a török elnök.

Újabb török támadás Izrael ellen

Erdoğan ismét élesen bírálta Izraelt a jeruzsálemi szent helyek miatt is. Azt állította, hogy Ankara „határozottan ellenzi” az al-Aksza mecset és más jeruzsálemi szent helyek status quójának megváltoztatására irányuló „provokációkat”, valamint Izrael „jogellenes lépéseit” Júdeában és Szamáriában.

A török elnök hangsúlyozta azt is, hogy mielőbb meg kell teremteni Gáza újjáépítésének feltételeit, Ankara pedig továbbra is támogatni fogja „a palesztin népet és jogainak védelmét”.

Mahmúd Abbász kedden érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Ankarába. A palesztin WAFA hírügynökség szerint a Palesztin Hatóság vezetőjét a repülőtéren Ömer Bolat török kereskedelmi miniszter és Nasri Abu Jaish, a palesztin képviselet vezetője fogadta. Abbászt több magas rangú palesztin tisztségviselő is elkísérte, köztük Ziad Abu Amr, a PFSZ végrehajtó bizottságának tagja, valamint Mádzsed Faradzs tábornok, a Palesztin Hatóság hírszerzésének vezetője.

Vajda Tamás: Amikor az irónia dekolonizációs világfórumot rendez Isztambulban

A török elnök lánya szerint a Nyugat után új szellemi központokra van szükség Isztambulban, Kairóban és Gázában.

Izrael visszautasította Erdoğan kijelentéseit

Az izraeli kormány részéről elsőként Betzalel Szmotrich pénzügyminiszter reagált a látogatásra. A politikus Mahmúd Abbászt „egy terrorista hatóság élén álló ellenségnek” nevezte, amely szerinte továbbra is ösztönzi és finanszírozza az Izrael elleni terrortámadásokat.

Szmotrich felszólította Benjamin Netanjahu miniszterelnököt, hogy ne engedje visszatérni Abbászt Izraelbe és Júdea-Szamáriába, valamint ismét a Palesztin Hatóság felszámolását sürgette.

Izrael Törökország saját megszállásaira emlékeztetett

Nem sokkal a találkozó előtt az izraeli külügyminisztérium is kemény hangú közleményt adott ki Erdoğan Izraelt bíráló nyilatkozataira reagálva.

A tárca szerint Ankara „olyan katonai agressziót folytat, amely nem ismer határokat”, emlékeztetve arra, hogy Törökország Ciprus mintegy 36 százalékát, Szíria körülbelül 5 százalékát és Irak mintegy 2000 négyzetkilométeres területét tartja katonai ellenőrzés alatt, több ezer török katona állomásoztatásával.

„Törökország veszi a bátorságot, hogy Izraelt bírálja. De mik a tények?” – fogalmazott az izraeli külügyminisztérium az X közösségi oldalon.

A közlemény hangsúlyozta, hogy Izrael ezzel szemben csupán Szíria területének mintegy 0,1 százalékát ellenőrzi ideiglenesen, kizárólag biztonsági pufferzónaként, az izraeli lakosság védelme érdekében.