Amerika blokád alá vette az iráni kikötőket, találat ért egy hajót az Ománi-öbölben

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az amerikai erők tüzet nyitottak egy Ománi-öbölben tartózkodó, panamai lobogó alatt közlekedő hajóra, amely a jelentések szerint megpróbálta kijátszani az iráni kikötőkre vonatkozó amerikai embargót – erősítette meg az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai Központi Parancsnokság katonái kedden korán reggel egy helikopterről rakétát lőttek ki a Vela Nova nevű, panamai lobogó alatt közlekedő konténerhajóra az Ománi-öbölben – írja a The Wall Street Journal.

A hadsereg közlése szerint az amerikai haditengerészet egy MH-60-as helikoptere két Hellfire rakétát lőtt ki az M/V Vela Nova hajó gépházára, miután a hajó legénysége figyelmen kívül hagyta az iráni kikötők blokádjának érvényesítésén dolgozó amerikai személyzet figyelmeztetéseit. A hadsereg közlése szerint a teherhajó az Ománi-öblön próbált átkelni egy meg nem nevezett iráni kikötő felé.

Soha nem lesz vége? Egyelőre esély sincs a Hormuzi-szoros megnyitására

Irán és Donald Trump is újabb követelésekkel állt elő.

Amerikai rakéta talált el egy hajót az Ománi-öbölben

Egy amerikai tisztviselő kedden kora délután a The Wall Street Journalnak elmondta, hogy a támadás után a hajó legénységét átszállították egy másik hajóra. Áldozatokról vagy sérültekről nem érkezett jelentés, a hajó legénységének minden tagját sikerült megtalálni.

A Vanguard tengeri biztonsági cég állítása szerint az amerikai rakéta „eltalálta a hajót, ami tüzet okozott, amelyet később eloltottak”.

U.S. Central Command on X (formerly Twitter): "Earlier today, CENTCOM forces disabled the steering gear of Panama-flagged M/V Vela Nova as the cargo vessel attempted to transit the Gulf of Oman and violate the U.S. blockade against Iran by sailing toward an Iranian port.A U.S. Navy MH-60 helicopter fired two hellfire... pic.twitter.com/hqY1g2Ng8q / X"

Earlier today, CENTCOM forces disabled the steering gear of Panama-flagged M/V Vela Nova as the cargo vessel attempted to transit the Gulf of Oman and violate the U.S. blockade against Iran by sailing toward an Iranian port.A U.S. Navy MH-60 helicopter fired two hellfire... pic.twitter.com/hqY1g2Ng8q

„Augusztus 11-ig a CENTCOM 55 olyan kereskedelmi hajót terelt el, amelyek megpróbálták áttörni a blokádot, 3 szabályt megszegő hajót mozgásképtelenné tett, és 2 hajóra feljutott. A Közel-Keleten működő amerikai erők rendkívül éberek, hatékonyak és bevetésre készek” – írja a központi parancsnokság.

Utoljára július végén történt incidens a Hormuzi-szoros melletti Ománi-öbölben,

amikor az amerikai haderő egységei az Irán elleni blokád megsértésének gyanúja miatt átmeneti időre megszálltak egy Comore-szigeteki zászló alatt közlekedő olajtankert.

Egy mozambiki bejegyzésű kereskedelmi hajót pedig katonai erővel tettek mozgásképtelenné, miután a legénység nem engedelmeskedett a felszólításnak, és többször is próbálta megsérteni az iráni kikötőkre érvényben lévő haditengerészeti blokádot.

Irán kemény feltételeket szab: csak így nyílhat meg újra a Hormuzi-szoros

Szankciók feloldása, jóvátétel és amerikai kivonulás. Irán mindent is akar.

Mégiscsak közel a megállapodás Iránnal?

Mindez akkor történik, írja a The Jerusalem Post, amikor az Egyesült Államok és Irán között patthelyzet alakult ki a béketárgyalásokon, amelyek célja az iráni kikötők amerikai blokádjának feloldása és egy szélesebb körű tűzszünet létrehozása.

A pakisztáni védelmi miniszter, Khawaja Muhammad Asif a Bloomberg Newsnak nyilatkozva elmondta, hogy keddre az Egyesült Államok és Irán állítólag már közel állt egy megállapodás megkötéséhez.

„A helyzet ismét a békemegállapodás vagy valamilyen egyezség irányába alakul” – mondta Asif. „Az elmúlt két-három nap jelzései arra utalnak, hogy közel állunk valamilyen megállapodáshoz.”

Érdemes megjegyezni, hogy Donald Trump amerikai elnök állítólag fontolgatja, hogy nukleáris megállapodás nélkül is kihirdeti a győzelmet Irán felett.

Ha az Egyesült Államoknak sikerül kordában tartania Irán nukleáris programját, és újraindul a forgalom a Hormuzi-szorosban, akkor Trump nagyobb valószínűséggel hosszabbítaná meg a tűzszünetet „határozatlan időre”

– közölték a tisztviselők a WSJ-vel.

Ugyancsak kedden egyébként az Irán által támogatott húszi milícia megölte egy tanzániai lobogó alatt közlekedő teherhajó három legénységi tagját a Bab el-Mandeb-szorosban. A milícia nem vállalta a felelősséget a támadásért, bár két jemeni parti őrségi forrás és két kormányzati katonai tisztviselő megerősítette a támadást a Reutersnek.

Képünk illusztráció: hajók az Ománi-öbölben. Fotó: AFP

Trump „győzelmet” hirdetne Irán felett – bármiféle nukleáris megállapodás nélkül?

Megint felmentek az olajárak, miután Irán a hétvégén ismét feltételekhez kötötte a Hormuzi-szoros megnyitását.

Veszélyes alkuról jött hír: teljes mértékben Irán kontrollálhatná a Hormuzi-szorost

Amerika háta mögött kötne paktumot az útdíjról Irán és Omán?