A Hamász hétfőn bejelentette, hogy Khalil al-Hajját választották meg új vezetőjüknek. A 65 éves terrorista, aki korábban a szervezet gázai politikai irodájának irányítója volt, a vezetői posztért folyó versengésben a Hamász korábbi vezetőjét, Khaled Mashaalt győzte le.
A Hamász új vezére – Mashaallal ellentétben – szoros kapcsolatban áll az iráni rezsimmel, megválasztása az Irán és a Hamász közötti további közeledést jelzi. Szoros kapocs köztük, hogy mindkét fél nyíltan elkötelezett Izrael megsemmisítése mellett – írja a The Times of Israel.
A magas rangú tisztviselő a terrorcsoport főtárgyalója volt a gázai háború befejezését célzó tűzszüneti és túszszabadítási tárgyalások során, amelyek a 2023. október 7-i, a Hamász által vezetett támadás és mészárlás után kezdődtek.
Tagja volt továbbá annak az ötfős vezetői tanácsnak is, amely a 2024-ben meggyilkolt korábbi vezető, Jahja Szinvar, az október 7-i támadás fő tervezőjének halála óta irányítja a Hamászt.
„Elsöprő többséggel” választották meg az új Hamász-vezért
Al-Hajja szorosan kötődik a Gázai övezethez, ahol a Hamász a terület egy részét és a lakosság nagy részét ellenőrzi. 1960-ban Gázavárosban született és ott nőtt fel; egész életét a területen töltötte a 2023. október 7-i dél-izraeli mészárlásig.
A támadás előtt alig néhány nappal távozott a Gázai övezetből a Hamász politikai irodájának más vezetőivel együtt, és Katarba költözött, ahol azóta is tartózkodik – írja az izraeli lap.
Tavaly túlélt egy Dohában történt izraeli merényletkísérletet, bár egyik fia a támadásban életét vesztette. Egy másik fia pedig az év elején egy izraeli támadásban vesztette életét Gázában.
„Khalil al-Hajját elsöprő többséggel választották meg” – nyilatkozta az AFP-nek a Hamász egyik magas rangú tisztviselője, hozzátéve, hogy várhatóan jövő héten veszi át hivatalosan a tisztséget.
A tisztviselő szerint a jelenlegi öttagú vezetői tanácsot feloszlatják, tagjai pedig benyújtják lemondásukat a szervezet legfőbb döntéshozó testületének, a Shura-tanácsnak.
Gázai vezető, katari székhellyel
A választás nem volt transzparens. „A választási folyamatot rendkívül bonyolult és titkos mechanizmus keretében bonyolították le a nehéz biztonsági helyzet, valamint amiatt, hogy a megszállók több politikai és katonai vezetőt is meggyilkoltak” – mondta a Hamász egyik forrása, Izraelre utalva.
A szervezet nem hozta nyilvánosságra al-Hajja Mashaal feletti választási győzelmének mértékét sem – írja az izraeli lap.
A Hamász fegyveres szárnyának, az Izz ad-Din al-Kasszám-brigádoknak a képviselői szintén kinyilvánították „teljes támogatásukat” al-Hajja iránt.
Szinvar meggyilkolásáig al-Hajja a helyettese volt, így gyakorlatilag a Hamász gázai politikai irodájának helyettes vezetője lett. Szinvar halála után a Hamász al-Hajját a szervezet gázai vezetőjeként emlegette, annak ellenére, hogy nem tartózkodik Gázában, és erre a pozícióra nem tartottak hivatalos belső választásokat.
A háború alatt al-Hajja a Hamász egyik legismertebb nyilvános arca lett: fontos pillanatokban a kamerák elé lépett, hogy a terrorcsoport nevében kulcsfontosságú beszédeket tartson.
Fotó: Emmanuel DUNAND / AFP




