Az Iszlám Állam (IS) fegyveresei legalább 29 embert megöltek egy északkelet-nigériai település ellen elkövetett támadás során – közölték a helyi hatóságok.
Nincs nemzetközi felháborodás, nincsenek tüntetések, mozgalmak: az Iszlám Állam (IS) vállalta a felelősséget a nigériai mészárlásért, ráadásul anélkül, hogy megnevezte volna annak indítékát.
A hatóságok és a helyi lakosok szerint a fegyveresek rajtaütöttek egy futballpályán, ahol emberek gyülekeztek, és válogatás nélkül tüzet nyitottak, majd házakat, imaházakat és motorkerékpárokat gyújtottak fel – számol be a BBC.
Ahmadu Umaru Fintiri kormányzó fotókat osztott meg arról, ahogy megérkezik a helyszínre, és a támadást „az emberiségünk elleni sértésnek” nevezte.
Ismét az Iszlám Állam csapott le Nigériában
A kormányzó sajtóirodája közölte, hogy a támadás több órán át tartott a Gombi helyi önkormányzati területen található Guyaku községben. A szóvivő a Facebookon azt írta, hogy „a közösségben továbbra is feszült a hangulat, a gyász és a félelem nyilvánvaló”.
Sok család „további támadásoktól tartva elhagyta otthonát” – tette hozzá.
„Azonnal fokozzuk a biztonsági műveleteket a béke helyreállítása érdekében, és annak biztosítása érdekében, hogy minden lakos újra biztonságban érezhesse magát otthonában.”
A BBC Verify által elemzett közösségi média videókon az látszik, hogy tisztviselők vizsgálják a falu általános iskolájának károsodásait és a közelben található, kiégett motorkerékpárokat.
A nigériai TVC riportjában olyan, a templomon kívül tartózkodó szemtanúk is megszólalnak, akik szerint a támadók az iskola irányából érkeztek, és lövöldözni kezdtek az emberekre, megölve 28 férfit és egy nőt.
A tanúk között volt a templom lelkésze is, aki elmondta, hogy a támadók a lövöldözés elől a falu felé menekülő embereket követték, és házakat, valamint a templomot felgyújtották.
Több tízezren haltak meg az iszlamista felkelés miatt
Egy nappal a mészárlás előtt fegyveresek rajtaütöttek egy árvaházon Nigéria észak-középső részén, Kogi államban, és 23 gyermeket raboltak el.
Kingsley Fanwo, Kogi állam információs biztosa elmondta, hogy a biztonsági szervek „gyors és összehangolt fellépésének” köszönhetően 15 gyermeket sikerült kiszabadítani.
A hónap elején közel Nigériában 400 embert ítéltek el tömeges tárgyalások során az iszlamista Boko Harammal és annak rivális szélsőséges ágával, az Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Tartományával (ISWAP) való kapcsolataik miatt.
2009-ben a Boko Haram felkelést indított Nigéria északkeleti részén, ami segélyszervezetek szerint azóta több tízezer ember halálát és több mint kétmillió ember elüldözését okozta.
A dzsihádista konfliktus átterjedt a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is.
Fotó: Adamawa State Government




