Brandenburg tartomány antiszemitizmusügyi megbízottját hónapokig „fasisztának” és „rasszistának” nevezték a Die Linke párt tagjai. Andreas Büttner úgy döntött, kilép a pártból.
Brandenburg antiszemitizmusügyi megbízottja vasárnap kilépett a szélsőbaloldali Die Linke pártból, miután régóta vitában állt a párt egyes csoportjaival azok Izraelhez és az antiszemitizmushoz való hozzállása miatt. A többpárti konszenzussal kinevezett Andreas Büttner számára az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy
a párt alszó-szászországi tartományi kongresszusa elfogadott egy olyan határozatot, amely elutasítja a „ma reálisan létező cionizmust”, tehát Izrael állam létét.
Mint mondta, október 7-e óta az antiszemitizmus a Linkében egyre súlyosabbá vált. Főleg azért, mert sok új tag csatlakozott a párthoz, akik palesztinbarát álláspontot képviselnek.
Szélsőbal vs. Izrael és a zsidóság, sokadik rész
„A baloldal elutasítja a ma létező cionizmust. Az etnonacionalizmust és a politikai cionizmust a régióban élő minden ember békés jövőjének egyik fő akadályaként ismeri el” – áll a határozatban. A dokumentum továbbá azt állítja:
Mind az izraeli kormány, mind a Hamász nyíltan táplál elpusztítási fantáziákat a másik által képviselt népcsoportokkal szemben.
A dokumentum a fegyveres erőszakot is mentegeti: „Egyértelmű: a megszállás, a jogfosztás és a kilátástalanság terrorhoz vezet. A Gázai övezet több mint két évnyi népirtás után romokban hever.” A Linke azonban kizárólag Izraellel szemben fogalmaz meg követeléseket – írja a Jüdische Allgemeine.
A hannoveri közgyűlésen kétharmados többséggel elfogadott szöveg tartalmazza a Hamász elítélését, a közel-keleti békefolyamat támogatását, valamint azt a kijelentést, hogy „az antiszemitizmusnak nincs helye a Linkében.”
Határátlépés: a zsidó önrendelkezés megkérdőjelezése
„Nem maradhatok tovább ennek a pártnak a tagja anélkül, hogy el ne áruljam a saját meggyőződésemet” – írja kilépési nyilatkozatában Andreas Büttner.
Mint írja, a párt nem csupán az IHRA antiszemitizmusra vonatkozó, általánosan elfogadott munkadefiníciójával szállt szembe, de a cionizmus elutasításával „átlépett egy határt”.
A cionizmus elutasítása nem más, mint Izrael létezésének megkérdőjelezése.
A cionizmus az az eszme, hogy a zsidó népnek joga van az önrendelkezéshez egy saját államban. Aki ezt az elgondolást elvben elutasítja, az e állam létezését kérdőjelezi meg. Ezt nem tudom és nem is fogom elfogadni” – szögezi le, hangsúlyozva: aki Izraelt „népirtó államként” becsmérli, az „olyan narratívákat vesz át, amelyek a modern antiszemita ideológia részét képezik.”
Folyamatos antiszemita bullying
Brandenburg tartomány antiszemitizmusügyi megbízottja rágóta hadakozik pártján belül az „anticionista” szélsőségesekkel. Mint a Weltnek most elmondta, a párt tagjai folyamatosan sértegették, szidalmazták, sőt felszólították, hogy „rasszistaként és fasisztaként végre hagyja el a pártot”. A pártvezetés pedig szinte nem is reagált ezekre a támadásokra.
Büttner már januárban is hiányolta pártja szolidaritását, amikor brandenburgi lakóházát gyújtogatás érte, és a szomszédos épületre a Hamász háromszögét festették fel az „ellenség” megjelöléseként.
Nagyon bosszantott, hogy a saját pártomnak három napba telt, mire nyilvánosan állást foglalt a privát ingatlanom elleni támadás ügyében – utoljára az összes nagy párt közül
– mondta. Ugyanabban a hónapban egyébként postai úton is kapott Hamász-háromszöggel ellátott halálos fenyegetéseket.
Hasonló okokból folyamatosan inzultálják a Linke prominens alapítóját, a zsidó származású Gregor Gysit, aki pártja Izrael-gyűlöletét sok párttag „sajátos migrációs hátterével” magyarázta. Természetesen őt is lerasszistázták, és felszólították, hogy vegyen részt egy „antirasszista továbbképzésen”.







