Döbbenetes jelentés jött ki a németországi iszlamizmus előretöréséről

Egy friss felmérés szerint Németországban a 40 év alatti muszlimok közel fele (45,1 százalék) rejtetten vagy nyíltan szimpátiákat táplál az iszlamizmus iránt.

A németországi társadalom radikalizálódását kutató Motra-Monitor jelentése szerint a 40 év alatti muszlimok közel fele vonzódik az iszlamizmushoz, a saría bevezetését részesítik előnyben az alkotmány helyett, és antiszemita előítéletekkel rendelkeznek – írja a tanulmányt ismertető Bild.

A kutatók azt írják, hogy „a nyilvánvaló iszlamista nézetek a 40 év alatti muszlimok körében a legelterjedtebbek, arányuk 11,5 százalék.”

A „nyilvánvaló” kifejezés azt jelenti, hogy az iszlamizmus felé történő radikalizálódás már egyértelmű és kifejlett.

Az iszlamizmus drámaian előretörése Németországban

Ehhez jön még a tanulmány készítői szerint 33,6 százalék „látensen iszlamista beállítottságú” személy. A „látens” kifejezés azt jelenti, hogy az iszlamizmus iránti beállítottság megvan, de a radikalizálódás még nem látható nyíltan.

Ezzel a két csoport együttesen a németországi 40 év alatti muszlimok csaknem felét (45,1 százalékát) teszi ki

– írja a Bild.

Armin Schuster, Szászország belügyminisztere a lapnak úgy nyilatkozott: „Arra kell számítanunk, hogy a vallás és a multikulturalizmus leple alatt egyre több, a törvények és a rend ellen irányuló célzott provokáció fog történni, amelyekkel biztonsági hatóságainknak már a kezdeti szakaszban határozottan és erőteljesen szembe kell szállniuk.

Alkotmányunk és büntetőjogunk nem ismeri a saríát.

Wolfgang Kubicki, az FDP alelnöke a tanulmányt „társadalmi időzített bombának” tekinti. A német liberálisok második embere úgy véli: „A naiv elfordulás politikája elősegítette ezt a fejleményt. Ennek a naivitásnak véget kell vetni.”

A politikus a közszolgálatban, valamint az iskolákban a 14 év alatti gyermekek számára a fejkendő viselésének tilalmát követeli.

Az iszlamisták a társadalom gyengeségeit használják ki

Manuel Ostermann, a Német Rendőrségi Szakszervezet (DPolG) alelnöke a Bildnek elmondta: „Mindenhol iszlamistákat látunk, akik kiterjesztik alkotmányellenes hatalmi struktúrájukat, egyre magabiztosabbá válnak, és provokatív módon kihívják a jogállamot.”

A szélsőségesek ‘a végzetes politikai korrektséget, a tudatlanságot és a tabuképzést, vagyis a gyengeségünket’ használják ki.

A Kereszténydemokrata Diákok Szövetsége (RCDS) szerint a tanulmány azt mutatja, „hogy komoly problémánk van a radikalizálódással és a kudarcba fulladt integrációval bizonyos közegben”. Charlotte Beermann elnök a lapnak nyilatkozva felhívta a figyelmet az egyetemeken növekvő antiszemitizmusra is.

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása óta ‘ismétlődően vannak Izrael-ellenes tüntetések, antiszemita jelszavak és az iszlamista erőszak relativizálása’”.

Beermann számára egyértelmű: „Aki Németországban él vagy tanul, annak ismernie és tisztelnie kell országunk alapértékeit.”

„A féligazság teljes hazugság” – hogyan torzít a német média Izraelről?

A szerkesztőségek nem végezték el a Hamász adatainak elemzését, kiértékelését.