A Hamász lefegyverzéséhez Izraelnek ismét meg kell szállnia egész Gázát?

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

„Megmentettük a túszokat, most be kell fejeznünk a műveletet” – jelentette ki Benjamin Netanjahu. Egy magas rangú volt tábornok szerint ez csak egyféleképpen lehetséges.

Az izraeli miniszterelnök kész végrehajtani a Gáza egy részét még mindig uraló Hamász lefegyverzését. Benjamin Netanjahu a Shin Bet titkosszolgálat vezetői konferenciáján úgy fogalmazott: „be kell fejeznünk a műveletet.”

Netanjahu hangsúlyozta, hogy egyetértenek a Béketanáccsal abban, hogy a Hamászt le kell fegyverezni, és demilitarizálni kell Gázát.

„Ahogy mindig mondjuk: ez vagy könnyedén fog megtörténni, vagy nehezen, de meg fog történni. Aztán biztosítanunk kell, hogy Gáza soha többé ne jelentsen fenyegetést Izraelre. Csak egy erő garantálhatja ezt. Ez természetesen az, hogy a növekvő biztonsági felelősség a miénk lesz” – idézte szavait az Arutz Sheva portál.

Nem viccel az anti-Hamász milícia: a terroralagutak után a fegyvergyárak jönnek

Ambíciózus tervet követ az antiterrorista egység, de végső céljuk, a Hamász lefegyverzése kemény feladat lesz.

Nyílt beszéd Gázáról egy tartalékos tábornoktól

A miniszterelnök beszélt a regionális fenyegetésekről is. Mint elmondta, a meggyengült síita tengely kihívást jelent számukra, de ott van még a Muszlim Testvériség szunnita tengelye is.

Nagy érdekünk fűződik ahhoz, hogy létrehozzuk a saját tengelyünket. Egy olyan országokból álló tengelyt, amelyek mindkét szélsőséges iszlám irányzatot ellenzi. Ez számos országot magában foglal

– állította az izraeli kormányfő, „egy egész kört” említve, amely magában foglalja a Közel-Keletet.

Ami Gázát illeti, egy magas rangú tartalékos izraeli tábornok nyíltan beszélt: szerinte Izraelnek az egész Gázai övezetet be kell foglalnia ahhoz, hogy háborús céljait elérje.

A nemzetközi erők kerülik majd a konfliktust a Hamásszal

Amir Avivi nyugalmazott dandártábornok, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Gázai Hadosztályának volt helyettes parancsnoka ugyanis úgy látja, hogy a háború katonai céljai – beleértve a Hamász lefegyverzését – nem érhetők el anélkül, hogy bevonulnának az enklávé azon részeibe, amelyeket még mindig a palesztin terroriszervezet tart ellenőrzése alatt.

Gáza meghódítása nélkül lehetetlen elérni a háború céljait

– nyilatkozta Avivi az Algemeiner amerikai zsidó lapnak.

„99,9 százalékos valószínűséggel az IDF lesz az a [fél], amelyik felszámolja a Hamászt” – vélekedett a nyugalmazott tábornok, megjegyezve, hogy a Trump-kormány nemzetközi stabilizációs erőinek várhatóan csak az izraeli ellenőrzés alatt álló területeken fognak bevetésre kerülni, és elkerülik a Hamásszal való közvetlen konfrontációt.

A Béketanács 20 ezer katonát és 12 ezer rendőrt küld Gázába

Egyelőre ígéretek szintjén, de valami megmozdult Gáza ügyében. Előbb azonban le kell fegyverezni a Hamászt.

Avivi szerint egy döntő hadjárat egy-két hónap alatt befejeződhet, mert a háború korábbi szakaszait lassító korlátok – elsősorban az izraeli túszok jelenléte a Hamász által ellenőrzött területeken – már nem érvényesek.

Az IDF a Gázai övezet jelenlegi 53%-os ellenőrzését „akár egy hét alatt” 75%-ra bővítheti – jelentette ki.

Mivel az izraeli biztonsági kabinet jelenleg Iránra koncentrál, még nem született végleges döntés a gázai művelet következő szakaszáról – mondta Avivi. A kormány valószínűleg „egy-két hónapot” ad a Hamásznak, hogy megvárja, megvalósul-e a konfrontáció Iránnal, mielőtt lezárná a gázai hadjáratot.

Mint megírtuk, a gázai újjáépítés kulcskérdése a Hamász lefegyverzése lesz: a terrorszervezet többször nyíltan deklarálta, hogy erre nem hajlandó, a Trump vezette Béketanácsnak pedig a jelek szerint nincs sarkalatos tervre a lefegyverzés menedzselésére. Egyelőre a Hamász-ellenes milíciák próbálnak tenni az ügyben, miután végeztek a rafahi terroralagutak megsemmisítésével, valójában a feladat nagy része nyilvánvalóan az IDF-re marad.

Hamász-főnök: Eszünk ágában sincs letenni a fegyvert

Khaled Mashaal az Al-Jazeera álhírtelevízió rendezvényén oszlatta el az optimista reményeket.

Trump: a Hamász lefegyverzése nélkül Gáza nem kapja meg az újjáépítés milliárdjait

A Béketanács tagjai állítólag már ötmilliárd dollárt ígértek a palesztin területek újjáépítésére.

“A Hamász lefegyverzéséhez Izraelnek ismét meg kell szállnia egész Gázát?” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Mindebben, ami a cikkben szerepel, nincs abszolút semmi meglepő, vagy új!
    – Kezdettől (mármint a Trump féle "béketerv" közzététele idejétől) nyilvánvaló volt, hogy a feladatot, azaz a hamasz lefegyverzését és az övezet demilitarizálását be kell fejezni, enélkül nincs béke.
    – Nyilvánvaló volt, hogy az USA erre nem vállalkozik, az általa összetrombitált u.n. biztonsági erők pedig nem fognak fellépni a hamasz ellen.
    – Nyilvánvaló volt, hogy Trumpnak a feladat végrehajtására nem volt terve, és nincs a mai napig.
    – Nyilvánvaló volt, hogy a végrehajtás, ami a hamasz által kiprovokált háború egyik izraeli stratégiai célja, egyedül Izraelre, az IDF-re marad.
    – Végül nyilvánvaló, hogya cél elérésének megakadályozása Trump lelkén szárad, és Izraelnek további áldozatok árán kell elérnie azt, amiben Trump Izraelt korábban egy számára kedvezőbb helyzetben megakadályozta, ez pedig Gaza teljes elfoglalásával jár. Hogy miért kezdett Trump "tárgyalni" Hitlerrel a berlini bunkerben, annak teljes veresége küszöbén, arra épeszű ember nem tudhat válaszolni.
    Csak remélni lehet, hogy Trump nem csinál hasonló marhaságot az Iránnal kialakuló konfliktus során, és nem hagyja magát átverni a tárgyalások során, szép szavakkal lekenyerezve, esetleg anyagi haszon fejében. Az oroszpárti Trump-abszurdumról az ukrajnai háborúval kapcsolatban már ne is beszéljünk. A cserbenhagyás iskolapéldája…

      • Azért nem lesz olyan egyszerű a dolog. A terep már nem Izraelé, ott van Trump "béketanácsa", tele Izrael ellenségeivel (muszlim országok, Egyiptom, Katar és társaik, valmint Putyinisztán, aki a palesztinok érdekeit képviseli, Putykó nyilatkozata szerint). Ezek beleszólnak a történésekbe, természetesen. Ha pedig a "békefenntartó" erők (mind muszlim) a helyszínen vannak, már nem lehet katonai akciókat végrehajtani. Itt Trumpnak van még egy utolsó lehetősége valamit szépíteni az Izraellel szembeni cserbenhagyásán, és nem engedi a muszlim csapatokat a helyszínre a hamasz fegyvereseinek megsemmisítése előtt. Bár Trumpban már nem lehet megbízni…

        • meg nincsenek izraelben,es ha ez igy folytatodik nem is jonnek!izraelnek be kellene engedni oket! dehova?egy
          kiujjult haboru kozepebe?
          .

    • Kedves Ria, érdekelne, mi az, amivel nem értettél egyet a hozzászólásomban. Talán kifejthetnéd…

      • Különösebb fejtegetésekbe nem akarok belemenni tudva azt, hogy Isten akarata nélkül semmi nem történik ezen a földön. Trump eddig sem hagyta cserben Izraelt, nem egy és nem két példáját láthattad te is, erre vonatkozón.
        "Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak (katonai erőben); mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg. Ők térdre rogynak és elesnek, mi pedig felkelünk és talpon maradunk. Uram, segÍtsd meg a királyt (Izrael vezetőjét), hallgass meg minket, ha hozzád kiáltunk!" (Zsoltárok 20:8-10)
        El fog jönni az ideje annak, amikor Isten maga fogja lerendezni Izrael ellenségeit, nem lesz szükség Trump-okra és más politikai és katonai beavatkozókra Izrael védelmében. Izrael egyelőre büntetésben van (Újszöv. Róma 11. fejezet), amÍg Isten kegyelmének ideje eljön Izrael fiaira. Most még Isten hagyja, hogy Izrael a saját engedetlen, gyümölcstelen lényével kÍnlódjék, megvonta tőle a világosságot és az erőt, ezért van szüksége emberi erőre, más országok katonai erejére.

        • Trump megfosztotta Izraelt a sok áldozat árán kivívott győzelemtől. Ez tény! A győztes Izraeli erőket a győzelem küszöbén megállásra, majd visszavonulásra kényszerítette, ezzel helyén hagyva annak halálos, a bukás határára került ellenségét és a háború kirobbantóját. Ezt én cserbenhagyásnak nevezem, Te láthatóan nem.
          Én ennél a kérdésnél maradnék, az isteni szándékot mindebben nem tárgyalnám, ezt korábban sem érintettem. De nem látom az érvelésedben annak az indoklását, hogy a győztes, saját népe védelmében fellépő izrael megfosztása a sok vérrel kivívott győzelemtől miért nem lenne cserbenhagyás annak a részéről, aki ezt tette.

          • Az előzekben már jeleztem, hogy Isten akarata nélkül semmi nem történik ezen a földön. Nem értem, hogy miért hagyod a legfőbb dolgot figyelmen kÍvül. Isten az, aki indÍt és Ő az, aki állj!-t parancsol – a helyzettől függően.
            Az egyszerű hétköznapi embernek alig-alig van tudomása arról, hogy amikor pl. Netanjahu miniszterelnök sürgősségi megbeszélést kér az iráni-amerikai tárgyalások befolyásolása végett Trumptól, olyankor miben egyeznek meg a zárt ajtók mögött például egy három órás tárgyalás alkalmával. Trump elnök és Netanjahu az iráni támadás előtt tavaly félrevezető, és egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek szándékosan, miközben a háttérben szorosan összehangolták a műveletet.

          • Tehát Trump Isten akaratából akadályozta meg, hogy Izrael legyőzze az országát és népét megtámadó hamaszt? Nem túl merész feltételezés ez? Talán a holokauszt 6 millió zsidó meggyilkolásával és egyéb leírhatatlan borzalmakkal a zsidók ellen is Isten akaratából történt volna?
            De hagyjuk az Isten szerepét ill. annak értelmezését, maradjunk Trumpnál és a cserbenhagyásnál. Megtötént ez a győzelem megakadályozásával és az ellenség helyén hagyásával, Izrael érdekeivel szemben? Megtörtént! Erről szólt az állításom. Az, hogy szerinted ez az Isten akaratából történt (ha jól értelmezem a mondandódat), nem cáfolja azt, hogy a cserbenhagyás megtörtént. Az külön kérdés, hogy végül Izraelnek ezt korrigálnia kell és el kell végeznie azt, amiben Trump megakadályozta, azaz a hamasz katonai felszámolását és az arról való gondoskodást, hogy Gaza a jövőben ne jelenthessen fenyegetést Izraelre. Ez Izrael létérdeke!
            Azt amúgy nem állítottam, hogy más kérdésekben Trump nem Izrael oldalán állt volna, erre nem is érdemes itt hivatkozni. De nekem (és sokan másoknak) Gaza esete is elég…