Kínai szuperszonikus rakétákkal süllyesztené el Irán az amerikai hadihajókat

A Reuters értesülései szerint Irán közel áll a szuperszonikus kínai rakéták megvásárlásához, amelyek komoly fenyegetést jelenthetnek az amerikai haditengerészetre.

A kínai gyártású CM-302 hajóelhárító rakéta beszerzéséről szóló megállapodás a végső szakaszába lépett, bár a szállítás időpontjáról egyelőre nem született megállapodás.

Kínai-iráni rakétaüzlet miatt aggódhat Amerika

A Reuters hat, a tárgyalásokat ismerő forrása szerint Irán közel áll ahhoz, hogy megállapodást kössön Kínával hajóelhárító cirkálórakéták vásárlásáról – mindezt akkor, amikor az Egyesült Államok jelentős haditengerészeti erőt csoportosít az iráni partok közelébe egy esetleges csapás lehetőségére készülve.

Átadhatják a J-20-ast – kínai lopakodó vadászgépeket kaphat az iráni légierő?

Az ötödik generációs vadászgép hatalmas erősítést jelentene Irán elavult légierejének.

A szóban forgó, kínai gyártású CM-302 rakéták mintegy 290 kilométeres hatótávolsággal rendelkeznek, és szuperszonikus sebességgel, alacsony repülési magasságon haladva képesek kijátszani a hajók fedélzeti védelmi rendszereit. Két fegyverszakértő szerint rendszerbe állításuk jelentősen növelné Irán csapásmérő képességét, és közvetlen fenyegetést jelentene az amerikai haditengerészet térségben állomásozó erőire.

A rakétarendszerek beszerzéséről szóló tárgyalások legalább két éve zajlanak, ám a források szerint – köztük három, az iráni kormány által tájékoztatott tisztviselő és három biztonságpolitikai szakember – jelentősen felgyorsultak a júniusi, tizenkét napos izraeli-iráni háborút követően. A végső egyeztetések során magas rangú iráni katonai és kormányzati vezetők is Kínába utaztak, köztük Masszud Oraei védelmi miniszterhelyettes.

„Teljesen megváltoztatná a helyzetet, ha Irán szuperszonikus képességhez jutna a térségben lévő hajók elleni támadásokhoz”

– mondta Danny Citrinowicz, az izraeli hírszerzés egykori tisztje, aki jelenleg a jeruzsálemi Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének (INSS) vezető kutatója . „Ezeket a rakétákat rendkívül nehéz elfogni.”

Verba légvédelmi rakéták ezreivel fegyverzi fel Putyin az iráni rezsimet

A túléléséért küzdő rezsim titkos megállapodást kötött Oroszországgal.

Mint ismert, az Egyesült Államok jelentős haditengerészeti erőt vonultat fel Irán közelében, köztük a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozót és csapásmérő kötelékét. A USS Gerald R. Ford és kísérőhajói szintén a térség felé tartanak. A két hordozó együtt többezer főnyi személyzetet és mintegy 150 repülőgépet képes befogadni.

„Kína nem szeretne egy Nyugat-barát rezsimet Iránban”

– mondta Citrinowicz. „Ez veszélyeztetné az érdekeiket. Abban bíznak, hogy a jelenlegi rendszer fennmarad.”

A Reuters nem tudta megállapítani, hány rakétáról szólhat a potenciális üzlet, mekkora összeget fizetne Irán, illetve hogy Peking a térségben fokozódó feszültség ellenére véglegesíti-e a megállapodást.

Tomahawk rakétákkal szórhatja meg Iránt Amerika legfélelmetesebb tengeralattjárója

A Közel-Keleten bukkant fel a USS Georgia, az amerikai haditengerészet egyik legnagyobb tűzerejű tengeralattjárója.

Miért veszélyes a CM-302-es rakéta?

A CM-302 az egyik legkorszerűbb fegyverrendszer lenne, amelyet Kína Iránnak adna át, és szembemenne a 2006-ban bevezetett ENSZ-fegyverembargóval. A szankciókat 2015-ben, az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel kötött nukleáris megállapodás részeként felfüggesztették, majd tavaly szeptemberben ismét életbe léptették. Pieter Wezeman, a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet vezető kutatója szerint a CM-302 beszerzése jelentős minőségi ugrást jelentene az elmúlt évi háborúban meggyengült iráni fegyverarzenál számára.

A kínai állami tulajdonú China Aerospace Science and Industry Corporation (CASIC) a CM-302-t a világ egyik legkorszerűbb hajóelhárító rakétájaként hirdeti, amely akár repülőgép-hordozó vagy romboló elsüllyesztésére is képes. A rendszer telepíthető hadihajókra, repülőgépekre és mobil szárazföldi indítóállásokra, valamint szárazföldi célpontok ellen is alkalmazható.

A források szerint Irán emellett kínai légvédelmi rendszerek – vállról indítható légvédelmi rakéták (MANPADS), ballisztikus rakéták elleni fegyverek és műholdellenes eszközök – beszerzéséről is tárgyal. Kína az 1980-as években jelentős fegyverszállítója volt Iránnak, ám a nagyszabású fegyvertranszferek a kilencvenes évek végére nemzetközi nyomásra visszaszorultak. Az elmúlt években amerikai tisztviselők több alkalommal azzal vádolták kínai vállalatokat, hogy rakétaprogramhoz kapcsolódó anyagokat juttattak Iránba, de kész rakétarendszerek átadásával nyilvánosan nem vádolták meg őket.

Az izraeli hadsereg által betiltott kínai Chery autókat kapott a magyar rendőrség

Az IDF nemrég kémkedéssel kapcsolatos aggodalmak miatt tiltotta meg a kínai autók használatát.

Izraeli szakértő: Stratégiai zsákutcába került az iráni rezsim

Danny Citrinowicz több szempontot is felsorolt arra nézve, hogy miért van rövid és hosszú távon is nehéz helyzetben az iráni rezsim.