Orosz tudósok élő galambokból készítettek „bio-drónokat”

Az orosz neurotechnológiai vállalat, a Neiry decemberben jelentette be úgynevezett „bio-drónjai” első, valós környezetben végrehajtott kísérleteit. 

A Neiry fejlesztésének lényege, hogy élő madarak idegpályáira interfészeket ültetnek be, majd egy irányítórendszer segítségével drónként vezérlik azok mozgását.

Már tesztelik a drónkiborg galambokat

A teszteket Dubajban és Moszkvában működő csapatok végezték, míg a repülési próbákra Oroszországban és a környező országokban került sor. A vállalat szerint a „biológiai hordozók” olyan helyzetekben is bevethetők, ahol a hagyományos drónok hatótávolság, teherbírás vagy üzemidő tekintetében korlátokba ütköznek.

Kiborg kémcsótányok és drónok: Németország az élre tör Európa újrafegyverzésében

Nagyon úgy tűnik, hogy Németország vezetésével fegyverkezhet újra az öreg kontinens.

A Neiry közlése alapján a rendszer nem közvetlen irányítást gyakorol az állatok felett, hanem finom „ösztönzéssel” tereli őket előre meghatározott útvonalak mentén.

A kezdeti kísérletekben galambokat használnak, amelyeket egy kis méretű vezérlőegységgel, a hátukra rögzített napelemekkel, valamint egy térfigyelő kamerákhoz hasonló eszközzel szerelnek fel.

A vállalat küldetésnyilatkozata meglehetősen ambiciózus: „Viva Homo Perfectus – az emberi evolúció következő szakaszának előmozdítása neurotechnológia segítségével.” A „Homo Perfectus” kifejezés a transzhumanizmus egyik alapfogalma, amely az emberi test technológiai fejlesztését és a biológiai korlátok leküzdését célozza.

Oroszország titokzatos űrfegyvert épít Elon Musk Starlinkjének lelövésére

Több százezer lövedékkel árasztanák el a Starlink pályáját.

Katonai felhasználás és a Kreml árnyéka

Bár a Neiry hangsúlyozza, hogy dróntechnológiáját kizárólag polgári célokra – például közműszolgáltatás, logisztika, mezőgazdaság és katasztrófavédelem – kívánja alkalmazni, a katonai hasznosítás lehetősége nehezen hagyható figyelmen kívül.

James Giordano, a Pentagon tudományos tanácsadója és a Georgetown Egyetem emeritus neurológiaprofesszora a Bloombergnek nyilatkozva arra figyelmeztetett: elméletileg a „bio-drónok” akár fertőző betegségek ellenséges területre juttatására is alkalmasak lehetnek.

A Neiry más állatokkal is kísérletezik: szarvasmarhákba ültetett elektródákkal teszteltek olyan stimulációs programokat, amelyek az étvágy, a stressz és az aktivitás befolyásolásán keresztül a tejhozam stabilizálását célozzák. A beavatkozásokat egy mobil idegsebészeti egységben végezték, amely a vállalat szerint körülbelül 30 percre csökkenti az eljárás idejét és költségeit.

Átadták a Prométheuszt – vadonatúj rakétaüteget kapott az orosz légvédelem

Rendkívüli bejelentést tett az orosz védelmi miniszter.

A cég hátterét vizsgálva a T-Invariant nevű, orosz tudósok által alapított, független háborúellenes portál arra jutott, hogy a Neiry egyik jelentős befektetője a National Technology Initiative, egy orosz NGO, amelyet Dmitrij Medvegyev korábbi miniszterelnök elnöki utasításra hozott létre Vlagyimir Putyin iránymutatása alapján. A szervezet 2021-ben mintegy 360 millió rubelt (nagyjából 4,7 millió dollárt) fektetett a vállalatba.

További források szerint a finanszírozás egy része a Kremlhez köthető körökből érkezett, köztük Vlagyimir Potanyin oligarcha Interros érdekeltségén keresztül. A Neiry mindezt határozottan cáfolja, és tagadja, hogy bármilyen kapcsolata lenne az orosz állammal vagy kormányzati szervekkel.

Támadás érte Hamburgban a német flottát – hadihajókat szabotált két orosz ügynök

Hamburgban csaptak le az orosz titkosszolgálat emberei.

Drónok kémlelték ki a Bundeswehr új izraeli légvédelmi rakétarendszerének titkait

Aggasztó fejleményről számolt be a német sajtó.