A Nyugat elleni küzdelem napjainkban egyre kevésbé zajlik tankokkal és rakétákkal, sokkal inkább narratívákon, identitáspolitikán és tudatos információs manipuláción keresztül – írja Ruth Wasserman Lande izraeli biztonságpolitikai szakértő legfrissebb véleménycikkében.
A volt képviselő és Izrael egykori egyiptomi nagykövet-helyettese szerint a Szovjetunió által elkezdett és Katar által is folytatott stratégia célja nem más, mint a nyugati társadalmak belülről történő meggyengítése.
Egy Izrael-ellenes narratíva megalkotása
Lande elemzése szerint a modern információs hadviselés egyik alapelve korántsem új: ha egy hazugságot elég hangosan és elég sokáig ismételnek, idővel igazsággá válik a tömegek szemében.
Bár ezt a tételt gyakran Joseph Goebbelsnek tulajdonítják, a szerző hangsúlyozza, hogy a módszert már jóval korábban tökélyre fejlesztette a Szovjetunió.
Mint felidézi, Moszkva már a tömegmédia megjelenése előtt felismerte, hogy a közvélemény formálható, és a valóságtól független narratívák hatékony politikai fegyverként használhatók. Ennek egyik legsúlyosabb példája az volt, amikor Sztálin halálakor fiatal szovjet zsidók ezrei gyászolták azt az embert, aki valójában a zsidó nép egyik legkegyetlenebb elnyomója volt – az indoktrináció ereje felülírta a történelmi valóságot.
A szerző szerint ugyanez a logika köszönt vissza az 1960-as években is, amikor a Szovjetunió az Egyesült Államok közel-keleti befolyását igyekezett megtörni. Ennek érdekében egy új politikai narratívát alkotott meg: Jasszer Arafatot egy addig nem önálló politikai entitásként kezelt palesztin identitás vezetőjeként mutatta be. A Palesztin Felszabadítási Szervezet „felszabadítási” ideológiája már megszületése pillanatában hamis volt – mutat rá Lande –,
hiszen a PFSZ-t 1964-ben hozták létre, jóval az 1967-es háború előtt, amelynek „felszabadítandó” területeire később hivatkozott.
Moszkvától Ramallahig
Lande külön figyelmet szentel Mahmúd Abbász – más néven Abu Mázen – szerepének is. Nem véletlen ugyanis, hogy a Fatah jelenlegi vezetője a Szovjetunióban tanult, ahol mély ideológiai formáláson ment keresztül.
Doktori disszertációja a holokauszt relativizálásával foglalkozott, és a szerző állítása szerint a KGB aktív szerepet játszott abban, hogy Abbász Jasszer Arafat nyomdokain haladva továbbvigye az Izrael-ellenes szovjet narratívát.
Ez a gondolkodásmód az 1979-es iráni iszlám forradalmat követően kapcsolódott össze az úgynevezett „vörös–zöld szövetség” ideológiájával: a marxista baloldal és az iszlamista mozgalmak taktikai együttműködésével. A cél a nyugati fiatal értelmiség befolyásolása volt. Lande szerint Irán tudatosan használta ki a szabadság és egyenlőség eszméire fogékony nyugati diákokat és értelmiségieket, akiket a forradalom megszilárdulása után rövid úton félre is söpört.
Káosz mint stratégia
A szerző hangsúlyozza: a radikális iszlám alapvetően elutasítja a nemzetállam fogalmát, és ehelyett egy globális, a saríára épülő ummában gondolkodik. Ez teszi lehetetlenné, hogy bármely vallási alapú forradalom tartós, stabil államot hozzon létre. Irán ezért – Lande szerint – nem államépítésben, hanem a káosz exportjában érdekelt.
Teherán tudatosan használja a palesztin ügyet politikai eszközként, nem elvi meggyőződésből, hanem azért, mert az instabilitás lehetőséget ad befolyásának kiterjesztésére Szíriától Jemenig, Gázától Irakig, sőt Jordániáig.
A zsidó- és Izrael-ellenes uszítás ebben kulcsszerepet játszik, mivel – írja Lande – ez az egyetlen pont, ahol a szunnita és a síita világ viszonylag könnyen közös nevezőre jut.
Algoritmusok a Nyugat ellen
Lande elemzése szerint az elmúlt két évtizedben Katar emelte új szintre az információs hadviselést.
A katonai erő hiányát petrodollárokkal pótolta: médiát, egyetemeket és intézményeket vásárolt fel, majd belülről kezdte aláásni a nyugati társadalmakat.
A manipuláció módszerei mindig a célcsoporthoz igazodtak: hol a radikális baloldal, hol a szélsőjobboldal nyelvezetét vették át. A szerző szerint Oroszország és Kína ma ugyanezt a stratégiát követi, Katar és iszlamista hálózatok támogatásával. Önutálatot, bűntudatot és Amerika-ellenességet terjesztenek, miközben a Nyugat saját alapértékeit – a szabadságot és az egyenlőséget – fordítják ellene.
Lande úgy látja, ennek következményei már jól érzékelhetők: a nyugati oktatási intézményekben egyre inkább a marxizmus, az aktivizmus és a szélsőséges ideológiák válnak meghatározó értelmezési keretté.
A narratívák feletti ellenőrzés a digitális korszak új harctere. A kérdés már csak az, hogy a Nyugat felismeri-e ezt időben – vagy önként átengedi a terepet Kínának, Oroszországnak és az iszlamista hatalmi központoknak.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 06:13
2022. július 20. - 19:002021. október 31.
- 16:02
2025. december 1.
