Átverés mesterfokon: olasz civilektől csalt ki milliárdokat a Hamász

50 euro bill on brown wooden table

Hét embert tartóztattak le az olasz hatóságok, akik a gyanú szerint éveken át titokban segítették a Hamász palesztin terrorszervezetet. 

A csoport humanitárius célokra gyűjtött adományokat, ám a pénz nagy része a Hamászhoz és a terroristák családjaihoz vándorolt – írja a Tett és Védelem Alapítvány.

Segély helyett terrorfinanszírozás a Hamásznak

Az olasz rendőrség szombati közleménye szerint egy kiterjedt hálózatot számoltak fel, amely három, papíron jótékonysági szervezetként működő egyesületen keresztül mozgatta a szálakat. A hatóságok hét embert őrizetbe vettek, továbbá két gyanúsított ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A nyomozás szerint a gyanúsítottak mintegy 7 millió eurót gyűjtöttek össze azzal az ígérettel, hogy a palesztin civil lakosságot támogatják. Kiderült azonban, hogy a bevételek több mint 71 százaléka közvetlenül a Hamászhoz köthető szervezeteknek vagy személyeknek továbbították.

Az adományok egy része konkrétan olyan családoknál landolt, akik terrortámadásokban vettek részt.

„Bűnrészes” – Giorgia Meloni ellen is eljárást indított a Nemzetközi Büntetőbíróság

„Nem hiszem, hogy létezne még egy ilyen ügy a világon” – fogalmazott Giorgia Meloni.

Bukott a palesztin szövetség elnöke is

A letartóztatottak között van Mohammad Hannoun, az Olaszországi Palesztin Szövetség elnöke is, aki kulcsfigurája lehetett a pénzmozgásoknak.

Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter az X-en kemény hangvételű posztban reagált a rendőrségi akcióra. Mint írta, a művelettel „lehullt a lepel” azokról a tevékenységekről, amelyek magukat humanitárius kezdeményezésnek álcázva valóban terrorszervezetek támogatását és a terrorizmusban való részvételt finanszírozták.

Az eset különösen érzékeny időpontban érte a közvéleményt, mivel Olaszországban az elmúlt hónapokban hatalmas tömegeket megmozgató Izrael-ellenes és palesztin-párti tüntetések zajlottak, amelyek gyakran hangsúlyozzák a Gázába küldött segélyek fontosságát.

Pórul járt a gyönyörű izraeli párt Rómában megtámadó antiszemita tahó

Majdnem rémálommá vált egy izraeli pár római nyaralása.

Olaszok milliói szerint „teljesen oké” megtámadni a zsidókat

Hajmeresztő felmérés látott napvilágot.

Videó: Szabályos csatatérré változtatta Bolognát az anticionista csőcselék

A Maccabi Tel-Aviv érkezése miatt szabadultak el az indulatok.