Kiderült ki volt a másik bondi hős

Ausztráliát és jóérzésű világot is megrázta a Bondi Beachen elkövetett hanukai terrortámadás, amelynek káoszában egy fiatal izraeli férfi az életét kockáztatva rontott a fegyveresre. Most kiderült: a „rejtélyes hős” a 30 éves Gefen Biton, akit három lövés ért, és jelenleg is kritikus állapotban ápolnak egy sydney-i kórházban.

Az ausztrál 9News beszámolója szerint Gefen Biton volt az a férfi, aki a támadás pillanataiban Ahmed al-Ahmeddel együtt megpróbálta megállítani az egyik lövöldözőt a Bondi Beach-i hanukai rendezvényen. A közösségi médiában és a híradásokban terjedő felvételeken jól látható, ahogy Biton habozás nélkül a fegyveres felé sprintel, miközben körülötte menekülnek az emberek.

Ismerősei szerint nem ösztönös reakcióról volt szó, hanem tudatos döntésről.

Biton barátja, Matthew Volpatti úgy nyilatkozott: Biton pontosan tudta, mit csinál, és egyetlen cél vezérelte – hogy másokon segítsen.

Három lövés, öt műtét, kritikus állapot

A támadás során Bitont három lövés érte, súlyos sérüléseket szenvedett, és azóta is a sydney-i St Vincent’s Hospital intenzív osztályán kezelik.

Az ausztrál sajtó szerint eddig öt nagy műtéten esett át, állapota továbbra is kritikus, de stabil.

Az orvosok egyelőre nem nyilatkoztak arról, mikor kerülhet ki az életveszélyből, a kórház környezetében azonban folyamatos a rendőri jelenlét, és a zsidó közösség tagjai rendszeresen gyűlnek össze imádkozni érte.

Bréking: újabb magyar áldozata van a Bondi Beach-i merényletnek

Ezzel háromra emelkedett a bondi beach-i mészárlás magyar származású áldozatainak száma.

Izraeli háttér, civil bátorság

Gefen Biton izraeli állampolgár, aki Ausztráliában tartózkodott, amikor a támadás történt. Az eddigi információk szerint nem volt fegyveres, nem tartozott biztonsági szolgálathoz, és nem volt hivatalos szerepe a rendezvény biztosításában. Egyszerű civilként lépett közbe egy terrortámadás közepén.

Ausztrál kommentátorok és biztonsági szakértők szerint Biton fellépése további áldozatok életét menthette meg, mivel sikerült elterelnie a támadó figyelmét, és időt nyerni a rendőrség beavatkozásáig.

A támadás utóélete: hősök és trauma

A Bondi Beach-i lövöldözés, amely egy hanukai ünnepséget célzott, Ausztrália egyik legsúlyosabb antiszemita terrortámadásává vált az elmúlt évtizedekben. A hatóságok szerint a támadás ideológiailag motivált volt, és megerősítette azokat a félelmeket, hogy a Közel-Keleten zajló háborúk közvetlenül exportálódnak a nyugati világ utcáira.

Ahmed al-Ahmedet – aki szintén megpróbálta lefegyverezni az egyik támadót – az ausztrál és a világ közvéleménye hősként ünnepli. Most Gefen Biton neve is egyre gyakrabban hangzik el ugyanebben az összefüggésben.

Egy arc a statisztikák mögött

Miközben a politikai vita az antiszemitizmus elleni fellépésről, a rendőri jelenlétről és a radikalizációról szól, Gefen Biton története emberi arcot ad a számoknak és jelentéseknek. Egy fiatal férfi, aki egy ünnepi estén nem elmenekült, hanem a lövések irányába indult el – és ezért most az életéért küzd.

Állapotáról az ausztrál hatóságok és a család kérésére csak korlátozott információk látnak napvilágot. A zsidó közösségek Izraelben és a diaszpórában azonban egy emberként követik a híreket, és remélik, hogy a bondi hős felépül.

Fejlemények: Kiderült, ki állhat a Bondi Beachen történt hanukai zsidómészárlás mögött!

Az ausztrál hatóságok hétfőn további részleteket hoztak nyilvánosságra