Scarlett Johansson a holokauszt miatt került nehéz helyzetbe

Scarlett Johansson maga mesélt az általa rendezett első film során felmerült anyagi nehézségekről.

Scarlett Johansson elmondta, hogy a film egyik finanszírozója azt kérte tőle, hogy vágja ki a holokausztot érintő történetszálat az „Eleanor, a lenyűgöző” című filmjéből, ezért a zsidó rendezőnő arra kényszerült, hogy mástól szerezzen támogatást a projekthez.

Scarlett Johansson rendezőként debütál

Scarlett Johansson első rendezése, az „Eleanor, a lenyűgöző” című film egyik pénzügyi támogatója arra kérte, hogy változtassa meg a film holokauszt-központú történetszálát mindössze egy hónappal a forgatás tervezett kezdete előtt. A finanszírozó azt kérte, hogy a főszereplő valami másról hazudjon, mint a holokausztról – árulta el a zsidó származású színésznő a The Telegraphnak adott interjújában.

Johansson azt mondta, „nagyon megdöbbentette” és csalódott a kérés miatt, azonban kitartott a holokausztra összpontosító film mellett. A rendezőnő szerint a film megvalósulását veszélyeztető finanszírozás kiesését végül a Sony Pictures Classics anyagi segítsége tudta fedezni.

A hollywoodi sztár hangsúlyozta, hogy holokauszt-túlélőket választott rendezői debütálásához. A színésznőből lett rendező elmondta, hogy a túlélőket azért választották ki, hogy „megosszák történeteiket” az egész világgal.

Scarlett Johansson lábai előtt hever Hollywood: mozitörténelmet írt a zsidó színésznő 

A kasszasikerek királynője lett a zsidó színésznő.

Eleanor, a lenyűgöző

A történet középpontjában Eleanor Morgenstein áll, egy 94 éves floridai özvegy (akit a legendás June Squibb alakít), aki legjobb barátnője, Bessie halála után New Yorkba költözik. Bessie túlélte a holokausztot, ám történeteit sosem mesélte el igazán. A gyász és a magány súlya alatt Eleanor egy zsidó közösségi központban talál rá a holokauszt-túlélők támogató csoportjára, ahol – egyre mélyebb hazugságba keveredve – elkezdi Bessie el nem mondott történetét a sajátjaként előadni. A helyzet akkor válik még bonyolultabbá, amikor barátságot köt egy 19 éves lánnyal (akit Erin Kellyman alakít).

A produkcióban valódi túlélők is szerepet kaptak – köztük a 81 éves Rita Zohar, aki Bessie-t alakítja, s aki maga is holokauszt-túlélő: Ukrajnában, egy náci koncentrációs táborban született.

A film előzetese itt tekinthető meg:

ELEANOR THE GREAT | Official Trailer (2025)

Meet Eleanor! The official trailer for #EleanorTheGreat, starring June Squibb, Directed by Scarlett Johansson. Only in theaters this fall September 26. In Eleanor The Great, June Squibb brings to vivid life the witty and proudly troublesome 94-year-old Eleanor Morgenstein, who after a devastating loss, tells a tale that takes on a dangerous life of its own.

Az „Eleanor, a lenyűgöző” premierje májusban volt a cannes-i filmfesztiválon, és szeptember 26-án került a mozikba.

Johansson, aki anyai oldalról zsidó, 2017-ben fedezte fel, hogy rokonai a varsói gettóban haltak meg a holokauszt alatt. Egy nemrégiben az izraeli 12-es csatornának adott interjúban az antiszemitizmus riasztó növekedésére hívta fel a figyelmet, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ez fizikai erőszakhoz vezethet.

Hollywoodban is akadnak még menschek – a Paramount elsőként állt ki Izrael mellett

A Paramount vezetősége nem adta meg magát az Izrael-ellenes őrületnek.

Meryl Streep és Sigourney Weaver kapta a főszerepet a híres izraeli rendező új filmjében

A világsztárok nem vesznek részt az izraeli filmesek hollywoodi bojkottjában.

Kép: Wikimedia Commons/Harald Krichel