A Moszádnak is dolgozhatott a háborús bűnökkel vádolt szír tiszt, aki évekig rejtőzött Európában

Súlyos háborús bűnökkel, kínzások irányításával vádolt szíriai hírszerzőtisztet állít bíróság elé Ausztria. A vádirat szerint Khaled al-Halabi évtizeden át bujkált Európában – ráadásul állítólag a Moszád izraeli hírszerző ügynökség segítségével –, miközben civil szervezetek próbálták újra és újra felkutatni. A per az első olyan háborús bűnökkel kapcsolatos ügy, amely a szíriai konfliktusból Ausztriáig jutott.

Osztrák ügyészek szerdán vádat emeltek Khaled al-Halabi, a Bassár el-Aszad-rezsim egykori hírszerzőtisztje ellen. A vádak között háborús bűncselekmények, foglyok brutális kínzása és a 2011-es arab tavasz idején elkövetett jogsértések szerepelnek.

Al-Halabi a szíriai polgárháború korai szakaszában, 2011–2012-ben vezette a 335-ös raqqai hírszerzési egységet, amely a tüntetők elleni megtorlások egyik központja volt.

Ügyészek legalább 21 áldozatot azonosítottak, akik elektromos sokkolásról, verésekről és megalázó kihallgatásokról számoltak be.

Egykori fogvatartottak vallomása szerint „a Halabi név említése is félelmet keltett” a rendszer üldözöttei között.

Európában készült támadni az iráni terrorsejt

A Moszad segített leleplezni a merényletet előkészítő hálózatot.

Évtizedes bujkálás – vádirat szerint Moszád-segítséggel

A 62 éves, drúz származású tiszt 2013-ban menekült el Szíriából Törökországon és Jordánián keresztül Franciaországba. 2015-ben azonban nyomtalanul eltűnt – és itt jön a vádirat legmegdöbbentőbb állítása.

Az osztrák ügyészség szerint: Al-Halabi kettős ügynökként dolgozott Izrael számára, még szíriai tisztként, ráadásul a Moszád segítette Európán belüli menekítését, majd Ausztriába szállítását. Az ügyészség azt állítja, hogy az osztrák fővárosban lakást és tartózkodási engedélyt is izraeli segítséggel kapott.

A dokumentum szerint Moszád-ügynökök vitték át a francia határon, majd Bécsben finanszírozták lakhatását.

A nyomát civil szervezetek – köztük az Open Society és a CIJA – kutatták fel, egyikük egy budapesti hídon készült közösségi médiás fotóról azonosította újra.

„Halló, itt a Moszád!” – Így ölték meg a Hamasz vezetőjét Irán szerint

Az iráni Forradalmi Gárda szerint Iszmail Hanije Hamász-vezérnek kár volt használnia a mobilját.

Osztrák hírszerzők is gyanúba keveredtek – végül felmentették őket

A nyomozás során öt osztrák állampolgár, közöttük négy volt BVT-ügynök és egy bevándorlási hivatalnok is vádlott lett, mivel felmerült, hogy közreműködtek al-Halabi illegális bejövetelében.

Ám 2023 áprilisában mindannyiukat felmentették, mivel az ügyészség nem tudta bizonyítani, hogy az eset „kárt okozott Ausztriának”.

Al-Halabi ügye azonban tovább haladt, így most ő lesz a szíriai háború első Ausztriában tárgyalt háborús bűnöse.

Kínzószobák Raqqában: megrázó tanúvallomások

A vádirat részletesen ismerteti az áldozatok beszámolóit.
Az egyik tanú, egy volt tüntető így fogalmazott:

„Ha meghallottuk al-Halabi nevét, rettegni kezdtünk.”

Az egyik legmegrázóbb vallomást Dr. Ouda al-Hamda, raqqai orvos tette, aki 28 napig tartó kihallgatások és verések áldozata lett. Bár személyesen soha nem találkozott al-Halabival, a tiszt irodájában kínozták — írja a ynet.

Reuters: Szíria lepaktált az amerikaiakkal – Trump katonákat küld Damaszkuszba!

Óriási változásokról érkezett hír Izrael északi szomszédjánál.