Joszi Dagan szerint a tudatlanság még nagyobb veszélyt jelent Izrael számára, mint az antiszemitizmus.
Három év után újra az izraeli főváros ad otthont a legnagyobb nemzetközi zsidó-keresztény médiatalálkozónak, a 2025-ös Nemzetközi Keresztény Média Csúcstalálkozónak. A konferenciáról Sugár Sáron és Lubiczki Ibolya, a Neokohn szerkesztői Izraelből számolnak be.
„Isten okkal küldött minket ide”
A régióban zajló folyamatos feszültségek és az információs háború közepette Joszi Dagan, a Szamáriai Regionális Tanács vezetője is felszólalt ezen a héten az Izraelben megrendezett Christian Media Summit-on egy nemzetközi újságírókból álló csoport előtt. Dagan hangsúlyozta Júdea és Szamária spirituális, történelmi és stratégiai jelentőségét Izrael biztonsága és identitása szempontjából.
„Ezek nem könnyű napok azok számára, akik kiállnak az igazság mellett.
Sok áldozatunk volt a háborúkban és a terrortámadásokban, de mi erősebbek vagyunk, mert van hitünk. Tudjuk, hogy Isten okkal küldött minket ide – hogy felépítsük a Bibliában leírtakat Júdea és Szamáriában.” – mondta Dagan a delegációnak.
Dagan szerint Izrael küldetése ezen a területen egyszerre történelmi igazságszolgáltatás és isteni prófécia beteljesítése. Jeremiás prófétára utalva így fogalmazott: „Kétezer évvel ezelőtt Izrael népének megígérték, hogy visszatérnek és újjáépítik ezt a földet. E prófécia alapján építjük ma Izrael jövőjét.”
Kulcsfontosságú terület
Egy tengerparti síkságra néző magaslaton állva Dagan egy térképpel szemléltette, milyen keskeny Izrael területe a Földközi-tenger és a Jordán folyó között — a legszélesebb pontján mindössze 43 mérföld, egyes helyeken pedig csak kilenc mérföld.
„Júdea és Szamária hegyei nélkül Izrael Állama védtelen lenne” – figyelmeztetett. „Erről a magaslatról látható Tel-Aviv, a Ben Gurion repülőtér és Jeruzsálem is. Ha ezt feladnánk, az katonai öngyilkosság lenne.” Dagan az újságírókat arra kérte, hogy személyesen ismerjék meg a terepet, mivel szerinte a tudatlanság még az antiszemitizmusnál is nagyobb ellensége Izraelnek.
„A legtöbb politikus és újságíró beszél Júdea és Szamáriáról, de még soha nem járt itt. Hogyan érthetnék meg azt, amit sosem láttak?”
Joszi Dagan arra is kitért, hogy a radikális muszlim közösség nem csak Izraellel szemben ellenséges, hanem a Nyugattal szemben is, mert “Izrael számukra csak a kis Sátán, a Nyugat pedig a nagy Sátán.” A regionális vezető kihangsúlyozta, hogy Izraelnek és a Nyugatnak ezért együtt kell küzdeni az igazságért, mert szerinte “Izrael csupán az előétel, a Nyugat a főfogás” a radikális iszlám ideológiákat támogatók számára.
Az Izrael elleni bojkottal a palesztinoknak is ártanak
Dagan Kritizálta a nemzetközi aktivistákat és „békeszervezeteket” is, akik szerinte hamis információkat terjesztenek Izraelről, és olyan bojkottokat szorgalmaznak, amelyek mind az izraelieknek, mind a palesztinoknak ártanak. Kiemelte, hogy Szamáriában vannak ipari övezetek, ahol zsidók és palesztinok egymás mellett dolgoznak.
„Gyárainkban izraeli állampolgárok és palesztinok ugyanazt a fizetést kapják” – mondta. „Együtt ünneplik a zsidó és a muszlim ünnepeket, a zsidó ünnepeket és a ramadánt. Ez az igazi béke – nem a konferenciák és jelszavak békéje.”
Két frontos háború
Dagan szerint Izrael küzdelme „két háborúból áll”: az egyik a tankokkal és rakétákkal vívott háború, a másik pedig „az igazságért – a hazugságok ellen”. Úgy vélte, miután ellenségei felismerték, hogy katonai úton nem tudják elpusztítani Izraelt, dezinformációs és delegitimáló kampányokat indítottak ellene. „Az oslói megállapodás óta eltelt 32 évben vérontást és megszegett ígéreteket láttunk” – mondta.
„De a Szamáriában található gyárakban a zsidók és az arabok nap mint nap bizonyítják, hogy az együttélés lehetséges.”
Beszéde végén Dagan a szellemi örökségre utalt, felidézve a bibliai szövetséget Isten és Ábrahám között, amely Szamária hegyein, a Garizim- és Ébál-hegy közelében köttetett. „Isten megígérte, hogy megáldja azokat, akik megáldják Izraelt” – mondta. „Ti, keresztény barátaink, áldjátok Izraelt – és hiszem, hogy Isten meg fog áldani titeket.”
„Együtt” – zárta Dagan –, „nemcsak Izraelért harcolunk, hanem magáért az igazságért is.”
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
Lubiczki Ibolya összes cikkét elolvashatja itt.
