A tűzszüneti megállapodás ellenére a Hamász titokban továbbra is irányítaná Gázát.
Az Izrael és a Hamász közötti háborút lezáró megállapodás megsértésével, valamint arab közvetítők tudtával a Hamász titokban azon dolgozik, hogy továbbra is szerepet vállaljon a Gázai övezet jövőbeli vezetésében – jelentette kedden reggel az izraeli közszolgálati műsorszolgáltató, a KAN.
Hatalomátmentést Gázában is ismerik
A jelentések szerint a Hamász a terrorszervezetet és annak elveit támogató személyeket választotta ki, amikor a Gázai övezet irányítását átvevő technokrata kormány felét kinevezte.
A közvetítők – köztük különösen Egyiptom – állítólag megkapták a Hamász által összeállított listát a jövőbeli vezetőkről, amit a KAN megjegyzése szerint úgy állítottak össze, hogy a terrorszervezet továbbra is befolyással maradjon Gázában.
A hír néhány órával azután érkezett, hogy a KAN arról számolt be: Izrael kérte az Egyesült Államokat, hogy ne kezdje meg Gáza újjáépítését addig, amíg nem bizonyosodik be, hogy a Hamász hajlandó lefegyverezni magát.
Izrael különösen azt szeretné látni, hogy a Hamász összes alagútját lezárják a Gázai övezetben.
Ahogyan arról a Neokohn korábban beszámolt, a Hamász továbbra is meg akarja tartani Gáza feletti biztonsági ellenőrzését, és nem kötelezi el magát a lefegyverzés mellett. Mohammed Nazzal, a terrorszervezet politikai bizottságának dohai tagja szerint a csoport kész három–öt éves tűzszünetre, hogy újjáépítse Gázát, de a hosszabb távú béke csak akkor lehetséges, ha a palesztinok „reményt és kilátást kapnak saját államukra”.
Nazzal kijelentése szerint a szervezet nem tud igennel vagy nemmel válaszolni arra, hogy feladja-e a fegyvereit.
„Őszintén szólva, ez attól függ, mit értünk a lefegyverzésen. Kinek kellene átadnunk a fegyvereket?” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy a fegyverek kérdése nemcsak a Hamászt, hanem más palesztin fegyveres csoportokat is érint, ezért erről a palesztinok „összességében” kell, hogy döntsenek.
Nem kis pénzbe kerülne Gáza újjáépítése
A Világbank, az ENSZ és az Európai Unió februárban még 18,5 billió forintra becsülte a rekonstrukció költségeit, de a legfrissebb számítások szerint ez már legalább 70 milliárd dollárra nőtt.
Összehasonlításképpen: 25,9 billió forint Magyarország teljes GDP-jének mintegy 32%-a, azaz egyharmada.
A pontos adatokat egy közelgő nemzetközi konferencián véglegesítik – aminek időpontja azonban egyelőre nincs kitűzve.
Bár a nemzetközi közösség készen állna a segélyek és újjáépítési alapok megnyitására, az ENSZ üzenete világos: a Hamásznak előbb teljesítenie kell a tűzszünet feltételeit, beleértve a túszok és elhunytak visszaadását Izraelnek.
Addig a rekonstrukció nem indulhat el – és Gáza továbbra is a romok között marad.