A 2023-as oroszországi zsidóellenes pogromban résztvevő dagesztáni iszlamistát holtan találták Isztambulban.
Abakar Abakarovot, akit azzal vádoltak, hogy a mahacskalai repülőtéren a zsidó utasok ellen uszított, több szúrt sebbel holtan találták. A török rendőrség nyomozást indított.
Rejtélyes gyilkosság éri a zsidóellenes pogrom főuszítóját
Abakar Abakarov, dagesztáni állampolgárt, akit az orosz hatóságok köröztek, mert részt vett egy 2023 októberében orosz repülőtéren történt antiszemita pogrom megszervezésében, pénteken halálra szúrva találták meg egy bérelt villában Isztambulban – közölték török tisztviselők.
Abakarov, aki az Utro Dagestan („Jó reggelt Dagesztán”) Telegram csatornát vezette, október 6-án hamis néven bérelt egy villát Isztambulban, hogy menedéket keressen az orosz hatóságok elől. A török rendőrség bűnügyi nyomozást indított halála után. A török nyomozók szerint a biztonsági kamerák felvételei azt mutatják, hogy október 7-én egy látogató érkezett a villába két bőrönddel, és nem sokkal később távozott.
Az orosz hatóságok azután vették fel Abakarovot a körözöttek listájára, hogy felbujtott és az egyik fő vezető szerepet játszotta a Dagesztáni Köztársaság repülőterén történt pogromban, ahol a zavargók egy Tel-Avivból érkező járatot vettek célba, antiszemita szlogeneket skandálva és megpróbálva levadászni a zsidó utasokat.
A zavargások során körülbelül 20 ember megsérült, és több tucat embert őrizetbe vettek. Az orosz bíróságok azóta több résztvevőt is börtönbüntetésre ítéltek.
Ki vadászhatta le a zsidóvadászatra felbujtó iszlamistát?
A Törökországban élő dagesztáni emigráns közösség nyilatkozatában elítélte a gyilkosságot, mint „a dagesztáni nép szabadságának elleni támadást”, és Abakarovot az oroszországi igazságtalanság elleni „igazság hangjának” nevezte. A nyilatkozatban Allahoz fordultak, hogy „jutalmazza bátorságát”, és részvétüket fejezték ki a zsidók megtámadására buzdító férfi családjának.
„Nagyon nehéz elhinni, hogy az izraeli Moszad vagy a török titkosszolgálat késsel ölne meg valakit”
– mondta az orosz származású izraeli médiaszakértő és társadalmi aktivista, Alex Tenzer.
A nyomozás további részleteit a török hatóságok továbbra is titokban tartják, és a gyilkossággal kapcsolatban még nem erősítették meg nyilvánosan egyetlen letartóztatást sem.