A Telegraph beszámolója szerint a londoni rendőrség őrizetbe vett egy zsidó ügyvédet, amiért Dávid-csillagot viselt egy augusztus 29-i palesztinpárti tüntetésen az izraeli nagykövetség előtt. A rendőrök azt állították, hogy a zsidó vallási jelkép „antagonizálhatja” a demonstrálókat, és „sértésheti őket”. Az ügyvédet 10 órán át tartották fogva, majd vádemelés nélkül elengedték.
Az ügyvéd, aki jogi megfigyelőként volt jelen a tüntetésen, a Telegraph-nak elmondta: bilincsbe verték és hosszasan kihallgatták, miközben semmilyen provokatív cselekedetet nem követett el.
„Úgy bántak velem, mintha a Dávid-csillag viselése bűncselekmény lenne. Ez a brit jogállamiság mélypontja” – fogalmazott.
A férfi állítása szerint a rendőrök azt mondták neki, hogy
a nyaklánca „indulatokat válthat ki” a palesztinpárti tömegből, és ezzel „megsértheti a közrendet”.
A londoni rendőrség újabb botránya
A brit Metropolitan Police az utóbbi hónapokban több kritikát kapott a palesztinpárti tüntetések kezelése miatt, mivel a hatóságok rendre eltűrik a nyíltan Izrael-ellenes, sőt antiszemita megnyilvánulásokat, miközben a zsidó közösség tagjaival szemben szigorúan lépnek fel.
A mostani incidens tovább erősíti azokat a félelmeket, hogy a brit rendőrség kettős mércét alkalmaz – a zsidó szimbólumokat veszélyesnek, a palesztin zászlókat viszont „szólásszabadságnak” tekinti.
London főpolgármestere, Sadiq Khan pakisztáni származású, muszlim, a brit Munkáspárt politikusa.
Nemzetközi felháborodás
Izraeli tisztviselők és zsidó szervezetek élesen elítélték a londoni történteket. Az izraeli külügyminisztérium szerint az eset „nyílt antiszemitizmus és a vallásszabadság megsértése”, amely „elfogadhatatlan egy demokratikus társadalomban”.
Brit zsidó közösségi vezetők közölték: ez a precedens veszélyes üzenetet küld, miszerint a zsidók vallási jelképeiket nem viselhetik szabadon, ha azok „zavarják” az Izrael-ellenes tömegeket.
Antiszemitizmus a csúcson az Egyesült Királyságban
A brit antiszemitizmusfigyelő szervezetek szerint soha nem mértek még olyan magas szintű zsidóellenes incidenseket, mint 2025-ben. A palesztinpárti megmozdulások gyakran kísérik „Gázát felszabadító” jelszavak és Izrael elpusztítását követelő transzparensek – miközben a hatóságok ritkán avatkoznak be.
A mostani ügy sokak szerint a brit közélet morális válságának tükre: ahol egy Dávid-csillag már provokációnak számít, ott a vallási szabadság és a jogállam alapjai kerülnek veszélybe.