Két évvel a gázai háború kitörése után egy volt izraeli túsz beszélt arról, hogy a Hamász terroristái milyen szörnyűségeket tettek vele.
Tal Shoham 505 napig tartó fogságról beszélt, amely alatt a hamászos fogvatartóinak kegyetlensége és a még mindig fogságban tartott izraeli túszok rendíthetetlen kitartása vált számára meghatározó emlékké.
A gonoszság mindent elborított
Shoham a támadás előtti napokra nosztalgiával gondol, de a jövőt sötéten látja — még Donald Trump amerikai elnök törekvései ellenére is, amelyek a háború lezárására tett megállapodást célozzák. A térségben felcsendült remények ellenére Shoham szavai nem engednek illúziót: „Az egész környék, ami valaha békés és szép volt, teljesen elpusztult. Mintha az a gonoszság, amit a terroristák itt elkövettek, mindent beborított volna.”
A férfit, feleségét Adit és két gyereküket a Hamász fegyveresei hurcolták el október 7-én. A terrorakció áttörte a határvédelmet: Shohamhoz és mintegy 250 másik elhurcolthoz hasonlóan sokakat erőszakkal vittek el Gázába, megrendítve Izrael önképét, mint legyőzhetetlen katonai hatalmat.
Shoham szerint a hosszú távú béke kilátástalan: még a célzott izraeli csapások Irán vezetésére és térségi szövetségeseire — a Hamászra, a libanoni Hezbollahra, a jemeni húszikra és szíriai fegyveres csoportokra — sem adnak valódi reményt. Fogsága alatt arra a fájó következtetésre jutott, hogy az Izrael-ellenesség és a gyűlölet olyan mélyen gyökerezik, hogy a békés együttélés legalább az ő generációjuk számára elképzelhetetlen. „Miután láttam, mennyire gyűlöletre épül minden — és hogy ezt a gyűlöletet adják tovább a gyermekeiknek — világos, hogy legalább a mi generációnkban nem lehet együtt élni” — mondta.
A volt izraeli túsz azt hitte, örökre ott marad
Shoham fogsága első nyolc hónapját a felszínen töltötte, majd tavaly júniusban őt és két társát — Guy Gilboa-Dalalt és Evyatar Davidot — álcázva levittékegy utcára. Körülbelül 15 perc kíséret után bekötött szemmel egy alagútba vitték őket, majd egy apró, sötét cellába zárták, ahol már egy negyedik túsz, Omer Wenkert várta őket. „Az volt az érzésünk, hogy az alagútban, 20–30 méterrel a föld alatt, ebben a sírban maradunk örökre” — idézte fel a pillanat gyomorszorító rémületét.
Cellájuk egy keskeny, betonfalú alagútszakasz volt: homokpadló, a bejáratot lezáró vasajtó, négy matrac a földön és egy lyuk vécének — a levegő nehéz, légzésük küzdelem volt.
„Állatokként bántak velünk. Még az állatokat sem tartanák ilyen embertelen körülmények között, de így bántak velünk” — mondta Shoham, aki elmondta, hogy őreik időnként verték őket, máskor azzal kínozták a foglyokat, hogy a négy férfi közül választaniuk kellett, ki haljon meg azonnal.
Gilboa-Dalal és David ma is Gázában vannak fogságban. A Hamász augusztusban közzétett felvételei Davidról, aki kétségbeejtően lesoványodva látszott föld alatti cellájában. „Nagyon féltem az életüket. Tizenkettő helyett még mindig 20 élő túsz van Gázában ezeknek az állatoknak a kezében” — mondta Shoham.
Egy hónapig nem tudott a családjáról
Tal volt az első, akit elhurcoltak: a biztonsági szoba ablakán keresztül rángatták ki, átvitték a kibucon, majd egy autó csomagtartójába dobták, amely Gázába vitte. Csak több mint egy hónap fogság után értesült arról, hogy felesége és gyerekei ugyan túlélték a támadást, de ők is el lettek rabolva — a felesége nagynénjét és annak lányát is magukkal vitték. Apósa, Avshalom, nem tért haza: meggyilkolták.
Shoham feleségét és gyermekeit az első Hamásszal kötött alku során engedték az év végén szabadon; ő maga a második — egyben utolsó — cserében tért vissza 2025 februárjában. A felgyújtott biztonsági szoba előtt állva felidézte, hogyan kérdezte akkor nyolcéves fia, hogy „mindenki meghal-e?” — Shoham csak a túlélésre tudott gondolni.
Egy Hamász-parancsnok AK–47-t tüzelve célozta a golyóálló ablakot. „Tudtam, hogy nem tud bántani minket, de néhány lövés után eléri az ablak gyenge pontját, és akkor vége a játékunknak” — emlékezett vissza. „Be tudott volna dobni gránátokat, és a Kalasnyikovját beledugni a lyukba, és csak egyszerűen lelőni minket.”
Amikor az utcán vezették, két kivégzett testet látott — fejen lőve, ismerős arcokat. Shoham végül a csomagtartóban érkezett Gázába, ahol hónapokig emberi mivoltától megfosztva töltötte napjait, mígnem a tűzszünet hozta meg szabadulását.
Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
