Egy amerikai zsidó házaspárt és egy izraeli férfit támadott meg körülbelül tíz észak-afrikai muszlim migráns Velencében.
A támadás késő este történt a Strada Nuován, a város egyik főutcáján, a Rialto híd közelében. A támadók az áldozatokat ultraortodox megjelenésük alapján azonosították zsidóként, üldözőbe vették őket, körbefogták és azt kiabálták: „Szabadítsátok fel Palesztinát!”.
A rendőrségi nyomozás szerint az egyik támadó ráuszította a rottweilerét a turistákra, egy másik pedig arcul ütötte egyiküket. Eközben a csoport több tagja üvegpalackot hajított a földre, amely széttört, és megsebesítette a nő bokáját.
A helyszínen járőröző rendőrök észlelték a támadást, közbeléptek és megakadályozták a további erőszakot.
Az egyik támadót – egy 31 éves tunéziai férfit, aki arcul ütötte a turistát – a helyszínen letartóztatták.
Őt hivatalosan testi sértéssel vádolták meg, és a bíróság két évre kitiltotta Velencéből.
Két másik résztvevő illegálisan tartózkodott Olaszországban, őket őrizetbe vették és kitoloncolási eljárást indítottak ellenük.
Luigi Brugnaro, Velence polgármestere elítélte a támadást, „súlyos és elfogadhatatlan cselekménynek” nevezve azt. A velencei zsidó közösség is határozottan elítélte az incidenst, „gyáva és aljas” tettnek minősítve. Közleményükben hangsúlyozták:
„Ez egy alávaló cselekedet. Az ilyen esetek aláássák Velence vendégszerető hagyományait.”
Ez az eset nem egyedülálló: mindössze a múlt hónapban ugyanebben a környékben, a Rialto híd közelében támadtak meg három férfi egy amerikai ultraortodox zsidó házaspárt, leköpték őket, rájuk engedték a kutyájukat és antiszemita szitokszavakat kiabáltak.
Idén korábban antiszemita jelszavakat skandáltak a velencei zsidó közösség elnökének beszéde alatt, valamint egy egyetemi professzort is inzultáltak, amiért nem volt hajlandó nyilvánosan elítélni Izraelt.