Miközben a nemzetközi nyilvánosságban egyre elfogadottabb lesz Izraelt “népirtással”, “éheztetéssel”, civilek szándékos likvidálásával és egyéb, amúgy könnyen cáfolható hazugságokkal vádolni, vannak emberek, akik szó szerint a saját bőrükön tapasztalják meg ezeknek a (vér)vádaknak a súlyosságát — írja az individualista című blogján lapunk korábbi főszerkesztője, Seres László.
Ezeket az embereket zsidóknak hívjuk, Európa, Amerika, valamint több más kontinens számos országában élnek, és azt látják, hogy bármikor felelőssé tehetők Izrael gázai háborújáért, ill. Netanjahu bármilyen politikájáért. Ők azok, akik két éve elhűlve látják, hogy az október 7-i Hamász-pogrom óta a világ a pogrom elkövetőivel, nem pedig áldozataival szolidáris.
Ők azok, akik mindig is tudták, amit az egyik leghírhedtebb palesztin aktivista, Ahed Tamimi most volt szíves nyíltan ki is mondani:
“a zsidók ellen harcolunk, nem a cionizmus ellen”.
Ők azok, akik pontosan tudják, hogy nem Izrael bármilyen lépései, hanem az ezekről a lépésekről való tudatos hazudozások miatt csattan rajtuk az ostor.
Miközben az elmúlt napokban a sajtó, az NGO-k és az ENSZ újabb hazugságokkal igyekeztek fokozni az Izraellel szembeni gyűlöletet (“bizonyítva” a gázai éhínséget, igen, a Hamász számai és titkos, nem transzparens adatok alapján, külön e célra módosított módszertannal; “bizonyítva” a gázai civil halottak 83 százalákos arányát, igen, mintha a 17 százalék azonosított terrorista automatikusan “civillé” varázsolná a többieket), a diaszpóra zsidói ilyen válogatott történéseket kénytelenek megélni:
– Milánóban antiszemita támadás ért egy benzinkútnál egy 53 éves, kipát viselő francia zsidó apát és 6 éves fiát. Előbb azt kiabálták feléjük, hogy “Free Palestine”, majd 15-20-an rávetették magukat a férfira, és agyba-főbe verték (a kisfiút egy nő kimentette a tömegből);
– Bécsben egy Uber-sofőr előbb kitessékelt a kocsijából egy családot, amikor meghallotta, hogy izraeliek, közölte velük, hogy “gyerekgyilkosokat” nem szállít, majd az út szélén meg is ütötte a családapát, és megfenyegette, hogy megveri;
– Frankfurt egyik parkjában, egy szélsőbaloldali tábor közelében a Hamász izraeli túszaira emlékező zsidó aktivistákat előbb 20-30 elmaszkírozott személy zaklatta, majd egy nő vörös festékkel öntötte le hármójukat, míg a többiek legyilkosozták őket. A túszokat ábrázoló plakátokat már napokkal előtte letépték;
– Manchesterben egy zsidó férfit minden ok nélkül leköpött és szemen ütött egy láthatóan muszlim férfi, csak azért, mert annak egy ismerőse izraeli politikáról kezdett beszélni (ő maga nem vett részt a beszélgetésben);
– a dél-franciaországi Porté-Puymorens-ben 150 zsidó gyereket nem engedtek be egy drótkötélpályás parkba. A park vezetőjét letartóztatták, mert a vallási alapon történő diszkrimináció Franciaországban bűncselekménynek számít;
– a spanyolországi Valencia repülőterén mintegy ötven francia zsidó gyereket leszállítottak a Vueling Airlines egyik járatáról, állítólag azért, mert héber dalokat énekeltek. A légitársaság személyzete becsmérlő megjegyzéseket is tett, például Izraelt “terrorista államnak” nevezve;
– hab a tortán: az olaszországi Arezzóban két egészségügyi dolgozó videóra vette, ahogy a zsidó állam elleni tiltakozásul izraeli gyártmányú gyógyszereket dobnak a kukába. Egy orvos és egy ápolónő a Teva izraeli gyógyszergyár termékeitől szabadult meg ily módon, nehogy azok bárkit is meggyógyítsanak.
Azt mondtam, hogy csak a zsidók az elszenvedői a hisztériának? Nem, bárkin ott a célkereszt, aki támogatja Izraelt. Egy berlini “palesztinpárti” tüntetésen egy férfi és egy nő megtámadta az Izrael melletti kiállásáról ismert liberális politikusnőt, Karoline Preislert, akit még a metróba is követtek (a két elkövetőt letartóztatták). Preislert már korábban is érte inzultus hasonló megmozdulásokon.
Hiába állítják az antiszemiták az öngyűlölő, progresszív zsidókkal együtt, hogy Izrael és főleg Netanjahu tehet az ilyen típusú incidensekről (mint közismert, az antiszemitizmusról a zsidók tehetnek),
az igazság az, hogy a Nyugat október 7-e után végképp felmondta azt az íratlan szerződést, amely a II. világháború után nyugodt, integrált polgári létet biztosított Európa zsidó polgárainak.
A vadászati engedélyt lényegében kiadták, teljesen függetlenül attól, hogyan védekezik Izrael Gázában a terrortól. Nincs olyan gázai hadjárat, amelyet ezek jóváhagynának, a sok civil áldozat a Hamásznak és nekik is jól jön.
A másik tanulság az, hogy bár a maximális szólásszabadság a cél minden szabad társadalomban (nekünk, zsidóknak is sokat kell tűrnünk e téren, ez van), azért látnunk kell, hogy
minden Izraelről elmondott médiahazugság, minden álságos ENSZ- és Amnesty-tanulmány, minden gyűlölködő komment és minden Kneecap-koncert szépen fokozatosan kumulálódik, majd e “tudás” konkrét, verbális és fizikai zsidóellenes atrocitások formájában tör elő.
Az új pogromot pedig már régen tervezik valahol.
Nekünk, európai zsidóknak pedig nem úgy kellene hozzáállnunk, hogy szervilis, beletörődő módon alkalmazkodunk a meglévő állapotokhoz (vö. “jó, hát akkor itt fogunk élni”), hanem tudatosan, egymást segítve készülnünk kell, hogy megelőzzük. Proaktívan. Szervezetten. A kritika fegyverével. És ha kell, az (önvédelmi) fegyver kritikájával.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 14:00
2024. november 21. - 17:00
2025. február 6. - 18:302024. november 25.
