Kedden a Microsoft washingtoni központja előtt Izrael-ellenes tüntetők engedély nélkül felállított sátrakkal és hangos jelszavakkal tiltakoztak, követelve, hogy a vállalat minden üzleti kapcsolatát megszakítsa az izraeli kormánnyal.
A redmondi East Campus területén mintegy ötven jelenlegi és volt Microsoft-alkalmazott, valamint közösségi aktivisták „felszabadított övezetnek” nyilvánították a helyszínt.
„Microsoft vezetők, gyertek tárgyalni!”
A tüntetők „A mártír palesztin gyermekek terének” nevezték el az általuk elfoglalt részt, ahol tárgyalóasztalt állítottak fel, rajta a felirattal: „Microsoft-vezetők, gyertek tárgyalni!”. A járdát a gázai áldozatokra emlékeztető leplekkel borították be.
Egy nagyméretű táblán ez volt olvasható: „Ne éheztessétek Gázát!”. A demonstráció azonban nem tartott sokáig.
Amikor a rendőrség letartóztatással fenyegette meg a résztvevőket, a tüntetők kénytelenek voltak elhagyni az illegálisan elfoglalt területet, és a járdára vonultak át.
A tiltakozás két héttel azután zajlott, hogy a The Guardian arról számolt be: az izraeli katonai hírszerzés 8200-as egysége a Microsoft Azure felhőplatformját használta lehallgatott palesztin telefonhívások tárolására. A lap szerint júliusra mintegy 11 500 terabájt izraeli katonai adat – körülbelül 200 millió órányi hangfelvétel – volt a Microsoft hollandiai szerverein.
Microsoft „korlátozott sürgősségi támogatást” nyújtott Izraelnek
A Microsoft közölte: nem találtak bizonyítékot arra, hogy az Azure vagy a mesterségesintelligencia-technológiáikat a gázai konfliktusban civilek ellen használták volna.
A vállalat ugyanakkor elismerte, hogy az október 7-i terrortámadást követő hetekben „korlátozott sürgősségi támogatást” nyújtott az izraeli kormánynak a túszok kiszabadításában.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a céget Izrael-ellenes aktivisták vették célba: áprilisban két szoftvermérnököt bocsátottak el, miután megzavarták a Microsoft 50. évfordulós ünnepségét, azt kiabálva, hogy: „Ötvenezer ember halt meg, és a Microsoft támogatja ezt a népirtást a régiónkban!”