Helen Mirren: Feminista vagyok, de James Bondot férfinak kell alakítania

Egyelőre két brit színész tűnik a legesélyesebbnek az új James Bond szerepére.

A Saga Magazine kérdezte a nemrég Golda Meirt is alakító, Oscar-díjas Helen Mirrent, valamint a korábbi 007-es Pierce Brosnant a James Bond-filmsorozat folytatásáról. 

James Bond nem lehet nő 

Az Amazon MGM Studios fogja gyártani a kémfilm-sorozat 26. részét, amelynek forgatókönyvével a Peaky Blinders alkotóját, Steven Knight-ot bízták meg. Az amerikai produkciós és forgalmazó cég korábban azt mondta, hogy „friss” megközelítést tervez az új James Bond-film kapcsán, de tiszteletben fogja tartani az „ikonikus karakter” örökségét.

„Nem lehet nő. Egyszerűen nem működik. James Bondnak James Bondnak kell lennie, különben valami mássá válik”

– magyarázta Helen Mirren, amikor az interjúban arról kérdezték, hogy lehet-e nő az új főszereplő.

Helen Mirren jelenleg a nagy várakozással kísért The Thursday Murder Club filmadaptációjában játszik Pierce Brosnan, egy másik korábbi James Bond-színész mellett, amelyben egy nyugdíjas kémet alakít. Brosnan szintén azt nyilatkozta a Saga magazinnak, hogy szerinte is férfi színésznek kell Bondot alakítania, és izgatottan várja, hogy „teljesen új életre keljen ez a karakter”. Mint ismert, Brosnan négy Bond-filmben játszott 007-es ügynökként, kezdve a 1995-ös Aranyszemmel, és befejezve a 2002-ben bemutatott Halj meg máskor-ral.

Készen áll a világ az első zsidó James Bondra?

Szinte már biztos, hogy Aaron Taylor-Johnson lesz az új 007-es.

A két színész nem az első, aki ellenzi azt az ötletet, hogy egy nő játssza Bondot.

A májusi cannes-i filmfesztiválon Halle Berry, aki szintén szerepelt a Halj meg máskorban, úgy nyilatkozott: „2025-ben jó lenne azt mondani: »Ó, egy nőnek kellene lennie.« De nem tudom, hogy ez tényleg a helyes döntés-e.”

A James Bond-franchise több mint 60 évig a Broccoli család tulajdonában volt, de a producerek, Barbara Broccoli és Michael G. Wilson idén év elején 1 milliárd dollárért () eladták az Amazonnak a kreatív irányítást. Sok spekuláció kering arról, hogy ki fogja játszani az új Bondot, egyelőre két brit színész, az egyébként zsidó származású Aaron Taylor-Johnson, illetve James Norton tűnnek a legesélyesebbnek a szerepre.

A következő film megjelenési dátuma még nem ismert.

Izraeli elit kommandós tart harci kiképzést az új James Bond-film sztárjainak

Jair Marton harci tanácsadóként dolgozott több sorozatnál, többek között a Faudánál is.

Marvel szuperhős lett Boratból: Sacha Baron Cohen brutálisan kigyúrta magát

Borat, a kazah nép nagy fehér gyermeke gonosz szuperhősként tér vissza.