Mint a pestis, úgy terjed napjaink közel-keleti betegsége, a nem létező palesztin állam elismerése: civilizált, demokratikus államok egész sora dönt úgy, hogy elismeri a palesztin államot. De miért is baj ez? Hiszen ezek az államok megvannak győződve arról, hogy ezzel komoly repeszt tesznek a közel-keleti béke megteremtése felé, hiszen kihúzzák a talajt a palesztin terrorizmus, főként a Hamasz lába alól, mert hiszen nyilvánvalóan a palesztinok azonnal jobb belátásra térnek, kiközösítik a terrorizmust és békés, civilizált eszközökkel harcolnak a palesztin állam, de jure létrejötte után és alapján annak de facto megteremtéséért.
Ez a gyönyörű álom azonban csak álom marad, vagy még inkább rémálommá változik. És ennek nem az az oka, hogy a zsidók makacsul elutasítják egy palesztin állam létrejöttét. Már csak azért sem, mert az elismerést bejelentő államok egyetlen szót sem szólnak lényegi kérdésekről: milyen területen jön létre ez az állam, milyen népessége lesz és végül, de nem utolsósorban, ki gyakorolja a palesztin állam területén a főhatalmat. Bocsánat, ez utóbbi kérdésben van némi előrelépés: egyetértenek abban, hogy a Hamász, a terrorista Hamász nem lehet a palesztin állam kormányzatának része. És az utóbbi idők egyik legpozitívabb fejleménye, hogy egy konferencia záróközleményében ezt az arab államok is magukévá tették.
Sajnos azonban látnunk kell, hogy a palesztin nép ezzel nem ért egyet. Bármennyire is politikailag inkorrekt ilyet mondani, de a palesztinok döntő többsége támogatja a Hamaszt és támogatja, vagy legalábbis elfogadja a terrorizmust, mint a palesztin állam megteremtésének egyetlen eszközét.
És ez önmagában lehetetlenné teszi egy palesztin állam megteremtését.
De vannak más akadályok is, amelyek függetlenek a fenti helyzet megítélését.
Az első kérdés, amely logikusan felmerül: hol is van ez a palesztin állam? Erről eddig nem sok szó esik. Némi jóindulattal fel kellett tételeznünk, hogy az elismerők az első oslói megállapodásban foglaltak alapján Ciszjordánia és a Gázai-övezet területét gondolják a palesztin állam létrehozásakor annak rendelkezésére bocsátani.
Most tekintsünk el attól az apróságoktól, hogy Izrael számára ez elfogadhatatlan és nyilvánvalóan képes ennek megakadályozására, de vessünk egy pillantást ezekre a területekre.
A Gázai-övezetre sok szót nem kell vesztegetni. De eltekintve a jelenlegi helyzettől, felmerül a kérdés: képes-e 325 km2 eltartani 2 millió vagy annál több lakost? Nyilvánvalóan nem. De akkor mi lesz a többivel? És mennyi a többi?
„Ciszjordániában” (értsd Júdea-Szamária — a szerk.) egy hajszállal jobb a helyzet. Nincs háború. És van egy Palesztin Nemzeti Hatóság, amely elméletben – hangsúlyozzuk: elméletben – képes lenne a közigazgatás megszervezésére és gyakorlására. De látjuk, hogy nem képes. Csak az izraeli támogatásból és segélyekből képes fenntartani magát. Úgy ahogy. De ha egy állam létrehozására kerülne sor, figyelembe kell venni azt, hogy az oslói megállapodás óta sok minden megváltozott. Pl. akkor nem voltak izraeli telepek Ciszjordániában. Most viszont vannak. Nem is kevés.
Természetesen, lehet vitatkozni azon, hogy ezek jogszerűen jöttök-e létre. Ismerjük el: nem igazán. De ettől a tény tény marad.
Az elismerők vajon komolyan gondolják, hogy ezeket fel lehet számolni? Ugye nem.
Végül, de nem utolsósorban ahhoz hogy a palesztin közigazgatás legitim legyen, választásokat kellene tartani. A választásokon pedig a Hamász fog győzni. Ciszjordániában is és Gázában is.
Az elismerésnek ugyan formális feltétele, hogy a Hamász ne kerülhessen pozícióba se Gázában, se Ciszjordániában. Arról pedig nem szól a fáma hogy ezt hogyan lehet elérni. Valószínűleg sehogy (hacsak Netenjahu pacifikálási terve nem jár sikerrel, ami paradox módon erősíthetné az elismerőket elhatározásuk megvalósításában).
Alkalmas a vezetésre a Palesztin Hatóság?
A következő nehéz kérdés: a képes-e a akár a Palesztin Nemzeti Hatóság, akár a majd on helyére lép palesztin állam kormányzata, működtetni a palesztin államot? Az eddigi tapasztalatok nem biztatóak. És miből? Ugye az eddigi izraeli támogatást, amelyből ezek a területek eddig éltek, nem várhatjuk, hogy folytatódjon egy palesztin állam esetén. Akkor miből? Segélyből? Az elismerők hajlandóak erre? Vagy azért ezt a feladatot a gazdag arab államokra bíznak?
Amelyek igen aktívak, amikor hangzatos kijelentéseket kell tenni, de nem mutatnak még megközelítő aktivitást sem, amikor pénzügyi támogatásról van szó.
És végül, de nem utolsósorban, sőt elsősorban:
hogyan biztosítható, hogy a majdan létrejövő palesztin állam lemondjon alapvető palesztin követelésekről, mint például a menekültek visszatérése, Jeruzsálem fővárosnak tekintése és főleg elszánja magát Izrael elismerésére és biztonságának garantálására.
Izrael maga is komoly akadályokat gördít ennek a megoldásnak a megtalálása elé. Mégha el is ismerjuk, hogy a kétállami megoldás és ezzel a palesztin állam megteremtése érthető módon elfogadhatatlan Izrael számára, azt is ki kell mondanunk, hogy Izrael eddig még semmilyen más megoldást nem ajánlott. Minden javaslatra nemet mond, de semmilyen saját javaslattal nem áll elő. ennek nem csak politikailag van komoly, Izraelre nézve negatív következményei, de tárgyalási taktikának is gyenge. Izraelnek előbb kellene állni ha valamilyen javaslattal, még ha az ugyanolyan irreális is, mint a kétoldalú kétállami megoldás, mert ebben az esetben két egymással szemben álló koncepció ütközne, amiről elvileg lehet tárgyalni. És Izrael legalább nem lenne azzal vádolható, hogy az ő számára semmi se jó, de nem áll elő ellenjavaslattal, ami minimum idegesíti, de egyre inkább el is idegeníti Izraeltől még szövetségeseit is.
Gázai riviéra
Mindebből logikusan következik, hogy oda kellene figyelni, amit Einstein mond: “Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és közben azt várni, hogy az eredmény más legyen”. Azaz minimum el kellene gondolkozni azon, hogy milyen más megoldás lehetne lehetséges. Bármit is gondolunk Donald Trumpról, el kell ismerni, képes “out of the box” gondolkozni – azaz vadonatúj, merész, vagy ha úgy tetszik excentrikus új ötleteket kitalálni – és ötleteit habozás nélkül nyilvánosságra is hozni. Ilyen ötlet volt a “gázai Riviéra”, amit persze a hagyományos gondolkodás nem volt képes befogadni.
Izrael ugyan nem igazán kapaszkodott fel erre a vonatra – bár langyosan támogatta. Rosszul tette.
Ez lehetett volna – lehetne egy olyan fogódzkodó, kiindulási pont, egy fix pont, ahonnan megkísérelhetnénk megvalósítani Arkhimédész gondolatát” „Adjatok egy fix pontot és kimozdítom helyéből a világot”.
A megoldás nem is olyan bonyolult
Ennek a kiindulópontnak a továbbfejlesztésével eljuthatunk egy olyan sémához, amely új távlatokat nyit Gáza – és Izrael számára. Igen, a gondolat merész és sok mindenben nem illik bele az általános gondolkodásba. De talán éppen ez az előnye. Lássuk tehát kicsit részletesebben.
A kiindulópont, hogy egyrészt a gázai övezet jelenlegi méreteivel képtelen ellátni mintegy kétmillió embert. Következésképpen, a jelenlegi népesség egy nagyobb részének máshol kell otthoint találnia. Második kiindulópont, hogy a gázai (és a többi) palesztinokat senki sem akarja befogadni. Legkevésbé az arab államok. Pedig lenne helyük és pénzük is rá. De nem. A harmadik pont, hogy a gázai lakosságot a lehető legkevesebb kényszer alkalmazásával kell rávenni a távozásra. Igen: a lehető legkevesebb kényszerrel. Azaz kényszer nélküli nem megy. De a kényszernek az erő alkalmazása csak a végső, kivételes formája lehet. Az is egyfajta kényszer, ha nem teremtik újra az élet lehetőségét a gázai övezetben – viszont felmutatnak egy alternatívát. Amelyben az érintettek sokkal jobb körülmények között élhetnek és dolgozhatnak.
Ezt a lehetőséget, a trumpi Riviéra ötletét tovább gondolva, úgy látjuk megvalósíthatónak, ha a Szináj-félszigetnek a gázai övezethez csatlakozó részén egy jól körülhatárolt enklávét hoznak létre, amely Egyiptom területén fekszik ugyan, de – számításba véve, hogy Egyiptomnak esze ágában sincs palesztin menekülteket befogadni – mégse száz százalékig Egyiptom része. Azaz ki kellene bérelni 99 évre Egyiptomtól egy 1,5-2 ezer négyzetkilométeres területet, amelyet akár egy fallal is körbevehetnének, és amelyet olyan jól őríznek, hogy a Hamász, vagy más terroristák biztosan ne tudjanak behatolni. Ezt egy nemzetközi erő biztosítaná a fal körül, egy külön részen – akár egy másik, párhuzamos fal és a „határfal” közötti „senki földjén” , izraeli katonákkal.
Ezen a területen – alapvetően izraeli technológiával és arab/EU pénzen – egy virágzó gazdaságot lehetne építeni. Innen származhatna a munkaerő egyrészt magának az enklávénak a felépítésére, és a „gázai Riviéra” megvalósítására is.
A koncepció utópisztikusnak tünhet – a jelenlegi körülmények között az is, de számos előnye lenne.
- Végre Izraelnek is lenne egy tárgyalási platformja. Ráadásul a kétállami megoldás egy több évtizedes elképzelés (lásd Einstein), ez viszont egy előremutató konceoció.
- Lehetőséget kínálna a gázai lakosság ,megélhetési gondjainak megoldására
- Tesztelné az arab országokat és az EU-t – valamint magát Donald Trumpot – , komolyan gondolják-e, hogy segítenek a palesztin lakosság – főleg Gázában – jövőjének biztosításában.
- Középtávon akár minta is lehetne a ciszjordániai területek jövőjére nézve.
- Hosszabb távon alapul szolgálhatna egy konföderáció kialakításához, amelynek részei lennének Izrael proper, Gáza és Ciszjordánia. Néhány funkció – védelem, pénzügyek, külügyek – alapjában központi – izraeli – feladat maradna, – részben megosztva: például a rendfenntartás közösségi rendőrség része a konföderáció alanyainak feladata lenne, külkapcsolatokban gazdasági, kulturális, stb. kapcsolatokat az alanyok is létesíthetnének. Sok más feladat a konföderáció alanyainak hatáskörébe kerülne.
A ma (még) utópisztikusnak tűnő elképzelések a mai világban gyorsan reálissá válhatnak. A jelenlegi helyzet Izrael számára számos veszélyt rejt magában, amelyet csak akkor lehet kezelni, ha elmozdul az eddigi minden megoldást tagadó, de semmilyen megoldást nem kínáló poziciójából. Veszélye pedig nincs.
A szerző volt nagykövet, nemzetközi politikai szakértő, a Fejlődésért és Demokratikus Átalakulásért Alapítvány főigazgatója.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
