Az izraeli férfi épp egy strandon pihent a feleségével, amikor rájuk támadt egy őrült arab.
Az izraeli áldozat szerint mind ő, mind a támadója letartóztatásra került a görög strandon történt véres incidens után.
Támadás a strandon
Egy izraeli turistának szombaton egy arab férfi leharapta a fülének egy részét egy athéni strandon, miközben azt kiabálta:
„Szabad Palesztinát, baszd meg Izraelt, én a Hamász vagyok”.
A kórházba szállított Stav Ben-Shushan az izraeli médiának elmondta, hogy az incidens során ellökte a férfit, aki szerinte azzal provokálta ki a konfliktust, hogy odament hozzá és más izraeliekhez, és homokkal dobálta őket. A strandon megtámadott férfi azt is elárulta, hogy mind őt, mind támadóját letartóztatták, majd a görög rendőrség kihallgatta, miután rasszista megjegyzésekkel vádolták.
Ben-Shushan egy görög kórházból nyilatkozva felidézte, hogy ő és felesége az athéni riviérán, a Bolivar strandon voltak, és egy másik izraeli párral beszélgettek, amikor egy férfi elkezdte őket filmezni és Izrael-ellenes szlogeneket skandálni. Az izraeli férfi szerint eleinte figyelmen kívül hagyták a zaklatójukat, de aztán a férfi homokot dobott a mellettük álló izraeli férfire.
Ben-Shushan elmondta, hogy ezért elkezdte arrébb lökdösni a támadót, mire a biztonsági őrök közbeléptek, hogy szétválasszák őket, és eltávolították a támadót a strandról. Egy órával később, amikor a strand mosdójából sétált vissza a feleségéhez, a férfi újra feltűnt és a feleségéhez közelített.
Amikor Ben-Shushan odarohant, hogy közbeavatkozzon, a támadó leharapta a fülének egy részét.
Az izraeli férfi szerint a támadójuk szíriai volt.
Antiszemita európai nyár
Az athéni tengerparton történt támadásra néhány nappal azután került sor, hogy egy csoport izraeli tinédzsert megtámadott egy csoport török, miközben a görög Rodosz szigetén nyaraltak.
Az előző nap egy izraeli tulajdonú tengerjáró hajót megakadályoztak abban, hogy kiköthessen a görög Szírosz szigetén, és a kikötőben zajló nagy Izrael-ellenes és palesztinbarát tüntetés miatt Ciprusra irányították át.
Előtte pár nappal egy athéni kóser étteremet ért támadás.
Amint arról a Neokohn is beszámolt, Amit Peled izraeli csellóművész pedig Instagram-oldalán közölte, hogy őt és két zenész társát kirúgták egy bécsi étteremből, mert héberül beszéltek.