Nincs előrelépés a tűzszüneti tárgyalások folytatását illetően

Nem történt előrelépés a kairói tűzszüneti tárgyalásokon, így azok zsákutcába jutottak – mondta a Jerusalem Postnak szombaton egy, a tárgyalások részleteit ismerő forrás. Izrael és a közvetítő országok, köztük Egyiptom és Katár úgy vélik, hogy talán csak a Trump-adminisztráció tudja kimozdítani a tárgyalásokat a holtpontról.

Nem történt előrelépés azokon a tárgyalásokon, melyeket Izrael és a Hamász képviselői folytattak Egyiptom és Katár közvetítésével, mivel a január 19-én életbelépett tűzszünet és túszalku első szakasza lejárt.

„Amikor az amerikai közel-keleti megbízott, Steve Witkoff megérkezik, történhetnek dolgok. Mindenki rá vár”

– mondta egy, az ügyet ismerő forrás, aki szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnök a következő néhány órában találkozót hív össze a túszügyről magas rangú tisztviselőkkel és a tárgyalócsoporttal.

Mivel a megállapodás második szakasza olyan feltételeket szabott, melyek minden bizonnyal nehezen elfogadhatók mind a Hamász, mind Izrael számára, a zsidó állam javasolta az első fázis meghosszabítását. A Hamász ezt a javaslatot elutasította.

Az izraeli és a katari delegáció csütörtökön érkezett Kairóba. A küldöttséget a túszok és az eltűnt személyek koordinátora, Gal Hirsch dandártábornok, valamint a Sin Bet belbiztonsági hivatal egyik tisztje vezeti.

Izrael-ellenes tüntetésen zsuppolták be a mindig ideges Greta Thunberget

Greta Thunbergnek már fontosabb a könyörtelen terroristák védelme, mint a környezetvédelem.