Az izraeli rendőrség vizsgálatot indított az egyik vezető jeruzsálemi érsek ellen, miután az kifejezte tiszteletét Haszan Naszrallah likvidált Hezbollah-terrorvezér előtt.
Atallah Hanna érsek, aki a jeruzsálemi keleti ortodox egyház egyik vezetője, „részvétnyilvánító levelet” írt a libanoni terrorcsoportnak Naszrallah hétvégi temetése előtt – közölte a Kan izraeli közszolgálati műsorszolgáltató.
Részvét a terroristáknak
Az izraeli beszámolók szerint az érsek a következőket írta a levélben: „Néhány nap múlva Libanon egy rendkívüli és történelmi eseménynek lesz tanúja – Szajjid Hasszán Naszrallah és mártírtársai temetésének.
„Mi, Jeruzsálemből, tisztelettel és kegyelettel állunk Szajjed Hasszán [Naszrallah] és társai áldozatai előtt, azok előtt, akik kiálltak Palesztina mellett, megvédték azt, és súlyos árat fizettek érte.”
„Minden palesztin hűséges Szajjid Hasszan és társai áldozataihoz. Miközben részvétünket fejezzük ki szent városunk szívéből, megerősítjük, hogy soha nem fogjuk elfelejteni azokat, akik Palesztina mellett álltak és megvédték azt a legsötétebb időkben és a legnehezebb körülmények között.”
Atallah Hanna
Hanna, aki hivatalosan Szebasztia (egy Náblusz melletti falu) érseke, arab szülők gyermekeként született Galileában. Ő a második palesztin, aki érseki tisztséget tölt be a jeruzsálemi egyházmegyében – amelyet gyakran a keleti ortodoxia második legjelentősebb helyének tekintenek Konstantinápoly után.
Hanna korábban is nyíltan vállalta a meggyőződését az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán.
Legutóbb bírálta a meggyőződéses Izrael-párti Mike Huckabee kinevezését is az Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetévé.
Az érsek a Facebookon közzétett nyilatkozatában „sajnálatosnak” nevezte a döntést, azzal vádolva Huckabee-t, hogy „mintha nem olvasott volna történelmet”, azt mondta, hogy „nem létezik olyan, hogy Palesztina vagy palesztin nép”.
Azt is javasolta, hogy keresztényként Huckabee-nek „az igazságos megoldás mellett kellene kiállnia” a konfliktusban, hozzátéve: „Palesztinát említi a Biblia, és ahelyett, hogy ezek a rasszisták tagadnák a palesztinok létezését, inkább a palesztin kérdés megoldásán kellene dolgozniuk, ami a térségünk és a világ békéjének kulcsa”.