Tragikus hír: Még egy túsz holttestét sikerült megtalálni

Amint arról lapunk tegnap beszámolt, az izraeli hadsereg megtalálta az egyik túsz, Júszef al-Ziyadne holttestét a Gázai-övezet alatt húzódó alagútrendszerben. Al-Ziyadne-t fiaival, Hamzával, Aishával és Bilallal  együtt rabolta el a Hamász palesztin terrorszervezet 2023 október 7-én a Holit kibucból, ahol évek óta dolgoztak. Ugyan Aishát és Bilalt a 2023 novemberi túszalkú keretén belül szabadon engedte a Hamász, Hamza, apjával együtt azóta is fogságban van. Az apa, Júszef holtteste mellett az IDF Hamzára utaló nyomokat is találtak. Azóta bebizonyosodott, hogy már Hamza is halott.

Az IDF pénteken bejelentette, hogy pozitívan azonosították Hamza al-Ziyade túsz holttestét, amelyet a hét elején apja, Júszef holttestével együtt találtak meg a Gázai övezetben.

„Az Országos Törvényszéki Orvostani Intézet és az izraeli rendőrség által végzett vizsgálati folyamat lezárását követően ma (pénteken) reggel az IDF képviselői értesítették a Ziyadne családot, hogy fiuk, Hamza al-Ziyadne, akit a Gázai övezetben tartottak túszként fogva, a Hamász fogságában meghalt” – írta közleményében az IDF.

Az IDF az elmúlt napokban a Gázai övezetben végzett tevékenysége során az erők megtalálták és kihozták Youssef Ziyadne és fia, Hamza Ziyadne holttestét egy Rafah térségében lévő földalatti alagútból, és visszaszolgáltatták őket Izraelnek.

A Túszok Családjainak Fóruma szerint Hamza al-Ziyadne-t felesége és két gyermeke gyászolja.

„Négy családtagot raboltak el, és csak ketten tértek vissza élve. Júszef és Hamza egy korábbi megállapodással megmenekülhettek volna. Az idő és a feltételek megérettek arra, hogy az összes túsz visszatérjen – az élőket hazahozzák rehabilitációra, az elhunytakat pedig megfelelő temetésre.

A tárgyalásokat fel kell gyorsítani, hogy azonnali megállapodást kössünk a visszatérésükről. Ez a történelmi lehetőség előttünk áll, és nem veszíthetjük el”.

Hamzát és Júszefet 2023. október 7-én a Holit kibucból élve ejtették túszul, és a Hamász fogságában megölték őket. Mindkettőjüket Júszef kisgyermekeivel, Aishával és Bilallal együtt rabolták el, akiket a 2023. novemberi túszejtés során – 55 nappal az elrablásuk után – szabadon engedtek.

„Az IDF őszinte részvétét fejezi ki a családoknak. Az IDF folytatja a műveleteket annak érdekében, hogy az összes túszt a lehető leghamarabb hazahozzák” – közölte az IDF.

Újabbb túsz holttestére bukkantak Gázában

Az 53 éves beduin Júszef al-Ziyadne holttestére egy földalatti alagútban bukkantak.