A „Superman” az első kislemez Amedi közelgő albumáról, amely a tervek szerint január 6-án jelenik meg.
A népszerű énekes és a Fauda sztárja, Idan Amedi, aki tavaly súlyosan megsebesült, miközben tartalékos szolgálatot teljesített Gázában, kiadott egy dalt a hamarosan megjelenő új lemezéről.
A dal szövege, köztük a „Nem félek többé a haláltól” sor, Amedi gyógyulásáig vezető gyötrelmes útjáról mesél.
Amedi új dala itt hallgató meg:
A kislemez megjelenésével egy időben egy közösségi médiában közzétett bejegyzésében Amedi a következőket írta: „Az általam átélt sötétség, ezernyi szakadék után szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett abban a hosszú folyamatban, amin az elmúlt évben keresztülmentem – a kórházban, a rehabilitáción, a stúdióban és otthon. Bár a való életben nincsenek szuperemberek, ti álltok a legközelebb hozzá, akikkel valaha is találkoztam. Ezt a dalt barátaim, Alexei, Akiva, Gavriel és Eliran [Gázában megölt katonatársaim] emlékének ajánlom. Minden nap a gondolataimban vagytok.”
Amedi megsebesül
A 35 éves Amedi január 8-án megsebesült egy gázai robbanásban, majd a Sheba Medical Centerbe szállították súlyos égési sérülésekkel.
„A baleset – még kivizsgálás alatt álló okok miatt – nagy károkat okozott erőinknek, a halottak közül ketten a csapatomhoz tartoztak” – mondta Amedi a sérülése után néhány héttel tartott sajtótájékoztatón, ahol nem tudta visszatartani a könnyeit.
„Elbuktam a parancsnoki küldetésemben, hogy biztonságban hazatérjenek az embereim, ez a fájdalom átokként és Káin jeleként fog kísérni engem életem utolsó napjáig”
– nyilatkozta akkor Amedi.
Amedi a zenei karrierje mellett a Fauda című sikersorozatban játszott szerepe révén vált nemzetközileg is ismertté.