Donald Trump megválasztott amerikai elnök szerdán közölte, hogy Adam Boehlert, az Ábrahám-megállapodások egyik vezető tárgyalóját nevezi ki a túszügyekért felelős különleges elnöki megbízottnak.
Trump közösségi médiaoldalán közzétett bejegyzésében azt mondta, hogy Boehler
„a világ legkeményebb embereivel tárgyalt, köztük a tálibokkal, de Adam tudja, hogy SENKI sem keményebb, mint az Amerikai Egyesült Államok, legalábbis akkor, ha Trump elnök a vezetője”
, hozzátéve:
„Adam fáradhatatlanul azon fog dolgozni, hogy hazahozza nagyszerű amerikai polgárainkat”.
A bejelentésre két nappal azután került sor, hogy a megválasztott elnök figyelmeztetett, hogy „a pokol vár” a túszokat fogva tartókra, ha nem engedik el őket január 20-i hivatalba lépéséig.
A Hamász palesztin terrorszervezet továbbra is 100 túszt tart fogva, élőket és holtakat – köztük hét amerikait, akik közül hárman még életben lehetnek.
Boehler jelenleg a Rubicon Founders egészségügyi befektetési cég vezérigazgatója, és tagja az Egyesült Államok Holokauszt Emléktanácsának.
A Times of Israel emlékeztet, hogy az üzletember Trump első hivatali ideje alatt segített vezetni az Egyesült Államok tárgyalásait a tálibokkal, valamint az Izrael és több muszlim nemzet közötti tárgyalásokat, amelyek az Ábrahám-megállapodások normalizációs megállapodásaihoz vezettek.
Emellett az újonnan létrehozott amerikai nemzetközi fejlesztési pénzügyi társaság vezérigazgatójaként is tevékenykedett, és részt vett a kormányzat Covid-járványra adott válaszlépéseinek megtervezésében. Adam Boehler fiatalkorában az egyetemen rövid ideig szobatársa volt Jared Kushnernek, a megválasztott elnök vejének, aki az Ábrahám-megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalásokat vezette.
Az elmúlt hónapokban Boehler bírálta a Biden-kormányzatot a Gázában jelenleg is zajló túszkérdéssel kapcsolatos hozzáállása miatt, és felvetette egy amerikai katonai művelet ötletét, amelynek célja azoknak az amerikai állampolgároknak a megmentése lenne, akiket a Hamász még mindig fogva tart az enklávéban.
Egy múlt heti rádióinterjúban a folyamatban lévő háborúval kapcsolatban Boehler azt mondta, hogy
„a következő lépés Izrael és az Egyesült Államok számára az, hogy gondoskodjunk arról, hogy visszakapjuk a túszokat”, és felszólított az iráni nukleáris létesítmények felszámolására is.