Az Open Society Foundations mostantól nem Európára koncentrál tudta meg a Szabad Európa.
Levelet kapott múlt pénteken minden olyan magyarországi szervezet, amely részesül a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations, OSF) támogatásából.
A magyar szervezeteknek küldött levélben idézik az igazgatótanács döntéséről szóló tájékoztatót is. E szerint az OSF vezetése „radikális stratégiai irányváltásról döntött” annak érdekében, hogy a szervezet forrásai a lehető legnagyobb hatást tudják elérni. Így arról is döntés született, hogy az OSF Európai Unión belüli tevékenységének nagy része megszűnik, és az eddig Európába szánt forrásokat a világ más részein költik majd el.
Mostantól „rendkívül korlátozott” lesz az erőforrás, amit Európán belülre tudnak koncentrálni.
A döntést azzal indokolják, hogy az uniós intézmények és kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok, a szabadság és a sokszínűség témáira, és épp ezek a területek azok, ahol az OSF is aktív.
Azt írják, a jövőben Európára csak „a nagy, globális témákban betöltött szerepével összefüggésben” fognak összpontosítani.
Ezzel egy időben átalakítják az OSF szervezeti felépítését is, már 2024-ben.