Hosszas eljárás után az amerikai képviselőház megválasztotta elnökének Kevin McCarthyt, a Republikánus Párt jelöltjét.
A kongresszusnak 15 szavazás után, szombatra virradóan sikerült eredményre jutnia.
Az utolsó előtti szavazási fordulóban McCarthy mindössze egyetlen szavazatra volt az abszolút többségtől, ezt követően a ház úgy döntött, még egy szavazási kört tart.
Ezen a korábban McCarthy ellen szavazó hat képviselő tartózkodott, így 216 vokssal a kaliforniai politikus elnyerte a házelnöki pozíciót.
A demokrata párti képviselők a 15. választási fordulóban is egységesen, mind a 212-en a képviselőcsoport vezetője, Hakeem Jeffries mellett voksoltak.
A szavazás után Hakeem Jeffries hivatalosan is a demokraták alsóházi vezetője lett, ezzel ő az első színesbőrű, aki valamely párt vezetői tisztségét tölti be a kongresszusban.
Az éjszakába nyúló szavazás után Donald Trump korábbi és Joe Biden jelenlegi elnök is üzenetben gratulált McCarthynak megválasztásához.
Megválasztása érdekében és az ellene szavazók követelésére McCarthy késznek mutatkozott több eljárási szabályt módosítani a képviselőházban, amelyek több jogot biztosítanak a képviselőknek az egyes törvényjavaslatok áttekintésében, valamint a házelnök munkájának ellenőrzésében.
A Republikánus Párton belül Kevin McCarthy megválasztását a konzervatív szárny, az úgynevezett Szabadság-választmány (Freedom Caucus) tagjainak egy része gátolta kedd óta.
A házelnök megválasztása után a képviselőház tagjai letehetik képviselői esküjüket, és megkezdhetik a törvényhozói munkát. 164 éve nem volt rá példa, hogy ilyen sokáig nyúljon el az alsóház elnökének megválasztása.
A pénteki szavazásokat megelőző vitában a képviselőházi többséget adó republikánusok közül többek között Mike Garcia kaliforniai képviselő érvelt Kevin McCarthy mellett, akinek megválasztását nem a házelnök személye miatt sürgette, hanem a törvényhozás előtt álló feladatok elvégzésének megkezdésével indokolta. Ezek között említette a határválság kezelését, a kábítószer-csempészet és a bűnözés visszaszorítását.
Az Egyesült Államok 118. Kongresszusa kedden ült össze. Az alsóházban, a képviselőházban a republikánusok 222-212 arányú szavazati többségben vannak, de egy mandátum üres, mert az arra novemberben megválasztott képviselő időközben elhunyt. A felsőházban, a szenátusban a szavazati arányt tekintve a demokratáknak van 51-49 arányú többsége.
Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Az Amerikai Kongresszus népszerűségi indexe (public approval rating) 2022 Decemberében 20-22% között mozgott, de a tavalyi év folyamán volt még ettől is alacsonyabb, mint pl. Juniusban 16%. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy a legutolsó részeg matróz sem szórja a kikötőben olyan nagyvonalúan és felelőtlenűl a pénzét mint ahogyan azt a honatyák teszik az amerikai adófizetők pénzével. Mivel Karácsony előtt a demokraták, Pelosi Házelnök vezényletével mindössze rövid 2- nap leforgása alatt és olvasatlanul átnyomták a 4,155 oldalas és $1.7 trillion-os omnibus költségvetési törvényt – és ráadásul mindezt 9 átszavazó republikánus honatya segitségével – ezért a házelnök választás során a republikánus képviselők közűl 20-an fellázadtak a „Washington swamp” intézménye ellen és nem voltak hajlandók Kevin McCarthyra szavazni aki mostanáig / 12 éven keresztűl a kisebbségben lévő repub képviselők vezetője volt. Mivel a kormányzás gyakorlatilag kompromisszumok kötése az ellenpárttal – és lényegében ez a házelnök feladata is – ezek a lázadók nem biztak Kevin McCarthy-ban, mert attól tartottak, hogy nem lesz olyan eltökélt a számukra fontos kérdésekben mint ahogyan azt ők szeretnék és elvárják tőle. Tehát biztositékokat akartak arra, hogy a házelnök nem fog könnyen megalkudni. Legalább is én ezt hámoztam ki a nyilatkozataikból. Egyébként szvsz sok szempontból igazuk volt/van, még akkor is ha ezzel a lázadással tulajdonképpen egy kicsit öngólt rúgtak a saját csapatuknak is. Példának okáárt az eszement túlköltekezés ügyében, tekinve hogy a U.S. államadóssága momentán !!!$33 trillion!!! A másik dolog amivel személy szerint én is 100%-ban egyetértek az a term-limitről történő szavazás ügyének a felvetése, ugyanis nagyon nincs rendjén az, hogy ezek közül a politikusok közül sokan 30-50 évig és 80+ éves korukban is ott csücsülnek a bársony székben, lásd a szenilis Joe Bident vagy Nancy Pelosit! Szerintem a képviselők és a szenátorok megválaszthatóságát is pont úgy szabályozni kellene, mint ahogyan az elnöki poszt esetében is csak két alkalomra van limitálva a megválaszthatóság! Valamint ezen túlmenően még azzal is teljes mértékben egyetértek amit Rep. Chip Roy (R-Texas) mondott a jogalkotási folyamattal kapcsolatos aggodalmáról, megjegyezve, hogy milyen felháboritó számára az, hogy nagyon sok vita alkalmával a Ház szinte kong az ürességtől és a képviselők évek óta nem nyujtanak be módosító javaslatokat. Végűl, de nem utolsósorban:
😎