Spiegel: Von der Leyen kiegyezne Orbánnal

„Az Európai Bizottság a támogatások visszatartásával fenyegette Magyarországot a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt. Azonban most Ursula von der Leyen hirtelen lágyabb húrokat penget. Az EP-képviselők baljós paktumtól tartanak” – szemlézte a Mandiner a Spiegel cikkét.

A Spiegel felidézi: Varga Judit sokakkal egyeztetett Brüsszelben az elmúlt napokban.

A Spiegel szerint az Európai Parlamentben nagy szkepticizmussal tekintenek a magyarországi jogállamiságról való alkudozásra.

Az egyeztetések a következő hetekben folytatódnak, Brüsszelnek jövő szerdáig kell határoznia, hogy visszatart-e támogatásokat, és ha igen, mennyit. Ezt követően javaslatát az Európai Unió Tanácsának elé kell terjesztenie.

„Nem valószínű, hogy az EU befejezi az Orbán elleni jogállami eljárást, de nem is teljesen lehetetlen”

– fogalmaz a Spiegel.

A lap szerint ugyanakkor Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nyilvánvalóan csillapítani akarja a konfliktust Orbánnal.
Egyrészt mert zárni szeretné az unió sorait az ukrajnai háború miatt, másrészt pedig azért is, hogy ne rontsa el viszonyát teljesen a politikussal, ha még egy ciklusra a Bizottság elnöke szeretne lenni.

Fotó: EPA/MADS CLAUS RASMUSSEN DENMARK OUT

Von der Leyen: Putyin el fog bukni, Európa lesz a nyertes

Az EU korlátozni szeretné a csővezetékeken Európába szállított orosz gáz árát és támogatni akarja azokat a villamosenergia-termelőket, amelyek likviditási nehézségekkel küszködnek.