Ruszlan Pukov haditechnikai szakértővel, a moszkvai székhelyű Stratégiai és Technológiai Kutatóközpont igazgatójával – aki mind a mai napig aktív katonai tanácsadója az orosz védelmi minisztériumnak – az orosz Prisp készített interjút, amelyet a Portfolio szemlézett.
Ruszlan Pukov előszőr az orosz légierőnek a felszereltségét értékelte: állítása szerint az orosz hadseregnek gyakorlatilag nincsenek ötödik generációs harci repülőgépei. A szakértő szerint továbbá az oroszoknak nem áll rendelkezésére elegendő nagy pontosságú fegyver és modern célzóberendezés, ami miatt pedig tovább csökken az ilyen típusú repülőgépek hatékonysága.
A szárazföldi erőkről szólva elmondta, hogy az orosz hadsereg ma főként modernizált harmadik generációs harckocsikat használ.
Még a rendelkezésre álló legmodernebb harckocsik, a T–90 is az elavult T–72-es modifikációja.
Ezért szerinte azt követelni tőlük, hogy sikeresen álljanak ellen a legújabb Javelin, NLAW vagy Matador páncéltörő rendszereknek, nem teljesen igazságos.
Pukov szerint az orosz gyalogság is komoly problémákkal küzd, ugyanis nagyon nagy a létszámhiány.
„Nagyon kevés a gyalogosunk. A frontvonal nagy, és a különleges műveletben részt vevő emberek nem elegendőek. Az ukránok védekező helyzetben vannak, van tüzérségük és sok a gyalogosuk.
Nekünk elégtelen számú katonával kell[ene] áttörnünk a frontvonalat, sebezhető harckocsikat és gyalogsági harcjárműveket használva”
– magyarázta a szakértő.
„Valójában az ellenség alábecsülése kegyetlen tréfát űzött velünk”
– tette hozzá Pukov az interjú végén.
A Portfolio eredeti teljes cikke itt olvasható.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.