Több, mint százezren vettek részt Tel-Avivban a Pride idei felvonulásán pénteken – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.
A városban folyó metróépítkezés miatt idén módosított útvonalon hömpölygött a tömeg.
A Jarkon folyó melletti parkban állították fel a színpadot, ahol a menetelés után a könnyűzenei élet helyi sztárjai léptek fel. Számos politikus is megjelent.
Jaír Lapid külügyminiszter arra emlékeztette a megjelenteket, hogy egy évvel ezelőtt ő maga vezette a szivárványszínű Pride-zászló kitűzését a jeruzsálemi külügyminisztérium épületén, illetve az izraeli külképviseleteken.
„Megnyerjük az LMBT-közösségért vívott küzdelmet, de még nincs vége, tovább kell irányítanunk, mert amíg van egyetlen LMBT-gyermek is az ország perifériáján, akinek szüksége van a védelmünkre, addig az ő tiszteletére felvonulunk” – mondta Lapid.
„Nem adjuk fel a választás szabadságát a szerelemben, az egyenlőség azt jelenti, hogy megengedik, hogy mindenki a maga módján legyen különleges”- mondta a szintén az LMBT-közösséggel vonuló Meráv Michaeli, a szociáldemokrata Munkapárt elnöke, közlekedési miniszter.
Az Izraelben évente megrendezett Büszkeség hónap rendezvényeit Jichák Herzog államelnök ünnepi beszéddel köszöntötte. Ebben „bámulatosnak” nevezte az LMBT-közösség eddigi eredményeit.
Fotó: EPA/ABIR SULTAN