Izraelben az iskolákban is oltanak majd a koronavírus ellen a szeptember elsején kezdődő tanévben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
A súlyosan fertőzött, „piros” települések kivételével a szokásos időben, szeptember elsején megkezdődik az új tanév a koronavírus-járvány ügyeivel foglalkozó kabinet vasárnap éjjeli döntése szerint.
A „piros” helyeken a 12 év feletti, vagyis már oltható gyerekeknél csak azokban az osztályokban indulhat meg a tanítás, ahol beoltották a gyerekek legalább 70 százalékát. Ellenkező esetben számukra távoktatás lesz.
Az oktatási intézményekben a pedagógusokra a „zöld címke” szabályai vonatkoznak majd, vagyis az oltottak és a gyógyultak számára nincs akadály, de az oltatlanok csak érvényes negatív teszttel léphetnek be.
Ezen a kérdésen éles vita bontakozott ki a ynet szerint az ülésen Naftali Bennett miniszterelnök és Jifat Sasat-Biton oktatási miniszter között, mert a tárca vezetője szerint nincs elég helyettesítő tanár a járványügyi korlátozás miatt kieső tanerő pótlására.
A megbeszélésen vita folyt a tanévnyitó időpontjáról is, mert volt olyan miniszter, aki szerint el kell halasztani azt addig, amíg mindenki be tudja oltatni magát. Egy korábbi döntés alapján a pedagógusok és az oktatási intézmények alkalmazottjai soron kívül, életkoruktól függetlenül már felvehetik a megerősítő oltást, ha legalább öt hónap eltelt a második vakcina óta.
Szintén heves indulatokat váltott ki az iskolai oltások kérdése, de végül a delta vírusváltozat okozta rendkívüli helyzet miatt az egészségügyi minisztérium álláspontja győzött az oltásokat az osztálytermektől távol tartani próbáló oktatási minisztériummal szemben, és az iskolák területén és a tanítási időben is fogják oltani azokat a 12 évnél idősebb gyerekeket, akiknek szülei engedélyezik ezt.
Vasárnap hét kórház, köztük a jeruzsálemi Hadassza kórház vezetői bejelentették, hogy nem fogadnak újabb Covid-19-es betegeket, és a későbbiekben újabb szankciókat vezetnek be, amennyiben nem kapnak azonnal több pénzügyi forrást a költségvetéstől.
December vége óta Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 900 077-t (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BionTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 63,45 százaléka, azonban nem bizonyult elégnek a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezésére.
Augusztus elején új kampány kezdődött, melyben a korábbi oltások hatását megerősítő harmadik adag vakcinát adtak be előbb a hatvan, majd az ötven, és jelenleg már a 40 éven felülieknek. Izraelben eddig 1 482 503-an oltatták be magukat harmadszor is.
Az egészségügyi minisztérium vasárnap közzétett adatai szerint a Pfizer gyógyszergyártó harmadik adag, Covid-19 elleni oltása jelentősen javította a különösen sérülékeny 60 éves és idősebb emberek körében a védelmet a megfertőződéssel és a súlyos betegségekkel szemben.
Mintegy 105 ezer teszt elvégzésével vasárnap 6467 új fertőzöttet azonosítottak, 6,31 százalék volt a fertőzöttek aránya.
Jelenleg 67 801 aktív vírushordozót tartanak nyilván Izraelben, 1 142-en vannak közülük kórházban, ahol a súlyos betegek száma 670, és már 108-an szorulnak lélegeztetőgépre. A pandémia kialakulása óta 994 615 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a betegségben tavaly február óta 6830-an haltak meg Izraelben.