Az első öbölháborúban bemutatott technológiai csodákat, beleértve a precíziós fegyvereket, amelyeknek a hadviselést egyszerű gombnyomkodássá kellett volna változtatniuk, a szandálok, a felsőbbrendű akarat és az AK-47-es puskák alaposan legyőzték – írja Jeff Groom egykori tengerészgyalogos a National Interest oldalán megjelent cikkében.
A Szakasz című vietnami filmklasszikus utolsó jelenetében a Bravo század parancsnoka „danger close” légicsapást engedélyez az állása ellen, utolsó kétségbeesett intézkedésként, nehogy az észak-vietnami hadsereg éjszakai támadása lerohanja. Miközben a tengerészgyalogosok és a légierő szállítógépei megismétlik a Saigonból való menekülést, és segítenek evakuálni az amerikai nagykövetség személyzetét, valamint több ezer kétségbeesett afgán embert, a Pentagon a múlt héten befejezte az utolsónak tűnő nagyszabású bombázó akcióját, amelyhez elsősorban B-52 Stratofortress bombázókat használtak.
Ironikus módon éppen a B-52-es, a már majdnem hetvenéves repülőgép volt az egyik első, amely 9/11 után Afganisztánba érkezett. Amint azt a Horse Soldiers című könyvben elmesélik, az amerikai különleges erők az Északi Szövetséggel együttműködve 2001 őszén precíziós légicsapásokat hajtottak végre a tálibok megerősített állásai ellen.
A sokkoló szalagcímek mögé tekintve, ahogy Afganisztán ismét a tálibok kezébe kerül, érdemes elemezni, hogy valójában mennyire elavult és irreleváns a „bombázók” egész koncepciója. Mint sok más katonai eszközt, a technológia feleslegessé és irrelevánssá tette őket, és csak a pénzügyi tehetetlenség hajtja őket előre a jelenlegi méretükben.
A második világháború bombázó támadásait a ma már „buta bombáknak” nevezett bombákkal hajtották végre. A pontosság a tervezett célpont feletti kioldási pont és az ahhoz való eltolás függvénye volt; miután kioldották, csak a ballisztikának volt beleszólása az eredménybe. Egyszerűen a számok játéka volt: hogy egy adott célpontot hatékonyan el lehessen pusztítani, nagyszámú bombát kellett ledobni ahhoz, hogy a találat statisztikai esélye elég nagy legyen. Tűzerőjük ellenére a szőnyegbombázás a buta bombákkal közismerten pontatlan volt. 1944-ben negyvenhét B-29-es támadta meg a japán Yawata acélműveket, de csak egyetlen bombázó ért el találatot.
Vietnam végéhez közeledve az ipar és a védelmi vállalkozók úttörő szerepet játszottak a lézerirányítású bombák kifejlesztésében. Az eredeti buta bombákat utólagosan lézeres keresőfejjel és irányító szárnyakkal szerelték fel, amelyek a fegyvert egy nagy teljesítményű, akár a földön, akár a repülőgépről elhelyezett lézerjelölő visszaverődése alapján irányították. Az Öböl-háborúban való alkalmazásuk átütő sikert aratott. Valójában „az Öböl-háborúban ledobott bombák csak mintegy 9 százaléka – 84 200 tonnából 7400 tonna – volt precíziós irányítású, főként azért, mert a készletek korlátozottak voltak. De ez a 9 százalék volt felelős a célpontokban okozott kár 75 százalékáért”.
A lézerirányítású bombákat követően jöttek a precíziós bombák, amelyeket a globális helymeghatározó rendszerrel (GPS) párosítottak. A célpont helyét beírják a bombát irányító számítógépbe, és a feloldás után a bomba a helyszínre irányítja magát. Ma már tucatnyi különböző típusú intelligens bomba létezik, de az elmúlt húsz évben ledobott bombák túlnyomó többsége hatféle bomba valamelyike volt: Az 500, 1000 és 2000 kilós bombák sorrendjében a lézerirányítású sorozat a GBU-12, GBU-16 és GBU-10, a JDAM sorozat pedig a GBU-38, GBU-32 és GBU-31.
A precíziós bombák hordozásának képessége nem korlátozódik a fent említett bombázókra. Az F-35-ös egyaránt képes lézer- és GPS-alapú fegyverek hordozására, csakúgy, mint a mindenütt jelen lévő F-18 Hornet, az F-16 Fighting Falcon, az A-10 Warthog és számos más, jelenleg szolgálatban lévő repülőgép. Még a légcsavaros AT-6-os, a T-6-os kiképzőgép katonai változata is képes mindkét típusú precíziós fegyvert hordozni. A nagy járulékos károk és a civil áldozatok miatt a szőnyegbombázások kora már régen lejárt. A bombázók most már szinte kizárólag intelligens fegyverekre használják hasznos teherbírásukat.
A több tucat precíziós fegyvert használó bombázók, valóban lenyűgözőek. De ez nem olyasmi, amit egy századnyi, ugyanezekkel a fegyverekkel felfegyverzett taktikai repülőgép is ne tudna tenni. A lényeg az, hogy mindegy, milyen repülőgépről esik le az okosbomba, a precíziós fegyverekre ugyanaz a mottó érvényes: egy célpont, egy bomba.
Ahol a jelenlegi taktikai repülőgépek jelentősen lemaradnak a bombázókhoz képest, az a hatótávolság. Amint az 2000-ben Koszovóban, az Allied Force művelet keretében bebizonyosodott, amikor hat B-2 Spirit repült Missouri-i bázisáról a Balkánra és vissza, hogy ledobja a művelet nyitóbombáit (szükség esetén a levegőben tankolva).
Ha valaki képes arra, hogy egy pillanat alatt világméretű ütközeteket játsszon, az mindenképpen olyan eszköz, amelyet érdemes kéznél tartani. De hány bombázóra van szükség ehhez? A légierő mintegy 100 darab B-21 Raider beszerzését tervezi repülőgépenként 550 millió dollárért a B-2 Spirit és a B-1 Lancer leváltására, kiegészítve ezzel a jelenleg szolgálatban lévő mintegy ötvennyolc B-52-est. Emlékezzünk vissza, hogy korábban a B-2-t eredetileg 132 repülőgépről huszonegyre csökkentették a költségtúllépések miatt. Az Oroszországgal és Kínával folytatott új hidegháború azonban megadta a casus belli-t a bombázóhadsereg jelenlegi méreteihez.
A precíziós fegyverek pontos alkalmazása nehéznek bizonyul az alacsony intenzitású konfliktusokban, amikor az ellenséget és a lakosságot nehéz megkülönböztetni. Amint arról Glenn Greenwald beszámolt, egy öt hónapos afganisztáni időszak alatt a drónok Hellfire rakétái által megölt tíz emberből kilenc nem a tervezett célpont volt. Az intelligens bombák pedig csak annyira intelligensek, mint az általuk megtámadott koordináták. A modern „bombázók” nem mások, mint stratégiai szintű precíziós fegyverszállító öszvérek.
Most már nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok hivatalosan is vereséget fog szenvedni Afganisztánban. Az első öbölháborúban bemutatott technológiai csodákat, beleértve a precíziós fegyvereket, amelyeknek a hadviselést egyszerű gombnyomkodássá kellett volna változtatniuk, a szandálok, a felsőbbrendű akarat és az AK-47-esek győzték le. Ahogy Amerika e veszteséget követően újraértékeli startégiáját és hadseregét, bölcs dolog lenne jelentősen leépíteni a bombázó erőket a mai technológiai és stratégiai realitásoknak megfelelő léptékre.
