Izrael-ellenes tömegtüntetés volt Manhattanben

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Szerdára viszont Izrael melletti tüntetést hirdettek, miután tegnap kisebb csetepaté bontakozott ki egy palesztin-párti demonstráción — írja a Times of Israel.

Több ezer palesztinbarát New York-i töltötte meg Manhattan belvárosának utcáit kedden egy Izrael elleni tüntetésen a Gázai övezetre irányuló és onnan kiinduló folyamatos erőszakos cselekmények ellen.

A „gyűlés Palesztina megmentéséért” elnevezésű tüntetés a New York-i izraeli konzulátus közelében kezdődött, ahol a belső biztonságiak saját érdekükben korán hazarendelték a személyzetet

– közölte a misszió szóvivője.

A konzulátus előtti gyülekező után a tüntetők a Times Square felé vonultak, lezárva a 42. utcát, miközben olyan jelszavakat skandáltak, mint „Védjük meg Jeruzsálemet”, „Gáza támadás alatt”, „Nincs több pénz az izraeli bűnökre”, „Szabad Palesztinát” és „Vessünk véget azonnal a megszállásnak!”.

A közelben több tucat Izrael-párti tüntető is gyülekezett, és a helyszínen lévő masszív rendőri jelenlét egy részét arra használták, hogy szétválasszák a két oldalt, miközben egymással üvöltöztek.

A YouTube-ra feltöltött egyik klipben egy palesztinbarát tüntető egy izraeli zászlót próbált letépni az egyik Izrael-párti tüntetőről, aki a rendőrségi kordon mögött tartózkodott. A rendőrök azonnal rávetették magukat a gyanúsítottra, és letartóztatták.

Egy másik, a közösségi médiában közzétett klipben az látható, amint a rendőrök több kiabáló palesztinbarát tüntetőt visszatartanak egy vérző zsidó férfitól, aki egy üzlet kirakatának túloldalán állt, és Dávid-csillagot ábrázoló nyakláncát tartotta a magasba. Nem volt világos, hogy a férfi hogyan szenvedte el sérüléseit, és az sem, hogy ki szította a veszekedést.

A helyi hírügynökségek szerint a rendőrség számos letartóztatást hajtott végre, hozzátéve, hogy a feszült hangulatú tüntetés más, nagyobb incidens nélkül ért véget.

Szerda este a Times Square-en Izrael-párti tüntetést tartanak, amelyre nagy tömegeket várnak.

NYC Palestine Rally May 11th 2021

Emergency Rally For Palestine, Midtown New York City. Thousands supporters marched through New York City, carrying banners condemning Israeli actions. #NYC #PalestineRally #2021

Mint ismeretes az Izrael-szerte kibontakozó ellenségeskedések nyomán eddig több mint 1050 rakétát és aknavető gránátot lőttek ki a Gázai övezetből Izrael felé. A támadásokban öt civil meghalt. Válaszul az IDF több mint 500 célpontra mért csapásokat a Gázai övezetben, amelyek a Hamász személyi állományára, fegyverzetére és infrastruktúrájára irányultak – közölte a hadsereg.

A palesztin terrorcsoportok a támadásokat a Jeruzsálemben zajló zavargásokkal hozták összefüggésbe, amelyek egyrészt a muszlimok szent hónapja, a ramadán idején a Templom-hegyen zajló imával, másrészt a kelet-jeruzsálemi Sheikh Jarrah negyedben lévő több palesztin család házaikból való kilakoltatásával kapcsolatosak.

Izrael 2008 óta három nagyszabású hadműveletet hajtott végre a Hamász és más terrorcsoportok ellen a Gázai övezetben, legutóbb 2014-ben a Protective Edge Hadművelet néven ismert 51 napos háborút.

Percről-percre közvetítésünk a palesztin terrorról itt követhető:

“Izrael-ellenes tömegtüntetés volt Manhattanben” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Alakul a történet, nemsokára felzárkózik a BLM-hez. Lehet, hogy így is volt eltervezve, elvégre az egyik rasszizmus elleni mozgalom erősítheti a másikat.

  2. Akit csak egy kicsit is érdekel a Gázai övezetben élők sorsa – valamint egy csepp esze is van még mellé – az természetesen tudja, hogy a Hamasz uralma alatt tengődő arab lakosság fogja meginni a levét annak, hogy a Hamasz az Irántól kapott rakétákkal Israel városait lövöldözi, ugyanis Israel kénytelen lesz példát-statuálóan erőteljesen megtorolni ezeket a mocskos akciókat.

  3. Akit csak egy kicsit is érdekel a Gázai övezetben élők sorsa – valamint egy csepp esze is van még mellé – az természetesen tudja, hogy a Hamasz uralma alatt tengődő arab lakosság fogja meginni a levét annak, hogy a Hamasz az Irántól kapott rakétákkal Israel városait lövöldözi, ugyanis Israel kénytelen lesz példát-statuálóan erőteljesen megtorolni ezeket a mocskos akciókat.

  4. Akit csak egy kicsit is érdekel a Gázai övezetben élők sorsa – valamint egy csepp esze is van még mellé – az természetesen tudja, hogy a Hamasz uralma alatt tengődő arab lakosság fogja meginni a levét annak, hogy a Hamasz az Irántól kapott rakétákkal Israel városait lövöldözi, ugyanis Israel kénytelen lesz példát-statuálóan erőteljesen megtorolni ezeket a mocskos akciókat.

  5. Gyönyörűen üvölt ez a kékkendős lány a mikrofonba. Sajnos elég alacsony az IQ nála és a hallgatónál is.