„Ahogy a járvány végéhez közeledünk a horizonton már szinte látszanak a 21. század amerikai rendszerének körvonalai. A demokratikus köztársaság korszakának vége, most kezdődik az amerikai oligarchák ideje” – írja Dominic Green az amerikai The Spectator oldalán.
„Az oligarchia a kevesek uralmát jelenti, azt, hogy a hatalom és a gazdagság egy kicsi önfenntartó elit kezében koncentrálódik. Ez ósdi jelenségnek tűnhet, amely itt Amerikában nem történhet meg, pedig már megtörtént. Ha Caesar feltámadna, felismerné nálunk az erre utaló jeleket. Az alapító atyák kultusza és a szórakoztatás kultusza uralkodik. Az elitet egy éles törzsiség szakítja szét, és a megvesztegethetőség kapcsolja őket össze. A republikánus értékek romlásnak indultak. Egyre nagyobb a szakadék a gazdagok és a szegények között, a populizmus egyre népszerűbb, és az uralkodó osztály azon tagjai, akik az értékrendjük nevében fellázadtak, már mind meg lettek buktatva.
És akkor, mikor úgy tűnik minden elveszett, felemelkedik egy birodalmi elit, amely a törvényes rend helyreállítását ígéri, de ahelyett egy másik törvényt és egy új rendet hoz létre” – kezdi írását Dominic Green, az amerikai The Spectator magazin egyik vezető szerkesztője.
A szerző emlékezteti az olvasókat, hogy a történelem során a legkülönbözőbb társadalmakban újra és újra megtörtént az oligarchák felemelkedése. Példának hozza fel Kínát, ahol a „piaci leninizmus” következtében a párton belül „hercegek” emelkedtek fel és a jelenlegi vezető, Hszi Csin-ping is ebből a körből került mai szinte császári pozíciójába. Green szerint a 90-es évek volt az az időszak, mikor világméretekben megjelentek az oligarchák.
„Az európai államok is ugyanúgy létrehozták a maguk elitjét ebben az évtizedben, amely nem más, mint a számon kérhetetlen uniós birodalmi technokrácia. A kilencvenes évek nem a liberális demokrácia győzelméről szóltak. Ez az évtized volt az, mikor az illiberális, fél-liberális és liberális oligarchák meghódították a világot” – írja Green.
A szerző bemutatja, hogy Amerikában már a 20. század elején megjelentek az iparos oligarchák, akiket a társadalmi elit elutasított és végül Washington törvényi segítséggel megrendszabályozta őket. Green szerint a mai oligarchák előnye, hogy ők alkotják a társadalom elitjét. A vezető 20% és a társadalom többsége között egyre mélyebb a szakadék.
„A demokraták azoknak az örökösei, akik felszámolták az előző oligarchákat, ma mégis egyértelműen a Szilícium-völgy mellett állnak. A média – a Fox News és a Wall Street Journal kivételével – túlnyomóan a demokratákat támogatja. A közösségi oldalak, amelyek ma már meghatározzák a közbeszédet, annyira magabiztosak a progresszív értékrendjükkel kapcsolatban, hogy elnémították az Egyesült Államok elnökét” – írja a publicista.
A szerző szerint mindkét amerikai párt egyesült a vállalati világgal és Amerika bürokráciája ma gyakorlatilag egyetlen donorok által irányított kapzsi párt. Ez lázadáshoz vezetett mind a két pártban.
„De a Demokrata Párt sikerrel visszaverte ezeket. Először legyőzték Bernie Sanderst 2016-ban, majd 2020-ban is sikeresen megállították, mikor megpróbált visszatérni. Most pedig legyőzték a republikánus lázadást a fehér külvárosi réteg elcsábításával, akik 2016-ban még Trumpra szavaztak. Vajon eltaszította őket négy év Twitter-háborúzás, vagy megijedtek, miután Trump támogatóit rasszistákként és vesztesekként démonizálták? A külvárosi réteg korábban republikánus volt. Ők tudják, milyen hamar ki lehet zuhanni a középosztályból. Ők felismerik, hogy kinek a kezében van a társadalmi, pénzügyi és politikai hatalom” – írja Green.
A cikk részletezi, hogy Biden kampányát sokkal több középosztálybeli támogatta, mint Trumpét. Green bemutatja, hogy az amerikai oligarchia tulajdonképpen nagyon is amerikai, hiszen fellelhetőek benne a hagyományos amerikai értékrend morzsái. A magántulajdon és a piac még mindig fontos elemei a gazdaságnak, az individualizmus eszméje is virágzik. Azonban a publicista szerint a demokratikus egyenlőség gondolata elveszett, az emberek egymáshoz való hozzáállása megváltozott. Nem csak gazdasági szakadék van a gazdagok és a szegények között, hanem a szerző leírása szerint ma már az elit úgy tekint az átlag amerikaira, mint ahogy „a középkori nemesség tekintett a parasztokra.”
„Az oligarcha nem csak egy osztály, hanem egy politikai rendszer is, ami gazdasági és jogi szabályok összessége. Vegyül benne a vállalati ipar, a pénzügyi szektor, az elit egyetemek és a politikai osztály egy része. A bürokratikus politikai osztály szabályozza a gazdaságot, ők döntenek arról, hogy kinek legyen lehetősége feljebb lépni és módosítják a törvényeket, ha a gazdagoknak épp arra van szüksége” – írja Green.
A cikk szerint ma három osztály van az Egyesült Államokban: az oligarchák, a középosztály, és az „osztály alatti osztály”. A szerző az oligarchákat is három részre osztja: plutokratákra, arisztokratákra és meritokratákra, akik összesen a társadalom 20%-át alkotják.
A plutokraták a hírhedt 0,1%, akiket mindenki gyűlöl és irigyel. 160 ezer háztartás uralja az amerikai vagyon 22%-át. Ezeknek jelentős százaléka remekül használta ki az amerikai rendszer előnyeit, hiszen az új szilícium-völgyi elit nem örökölte, hanem csinálta a pénzét.
„Van azonban egy öröklődési alapon működő arisztokrácia Amerikában. Az ország vagyonának többi részét ez a 9,9% uralja. Ők a tudósok és a kutatók az elit egyetemeken, az ügyvédek, Wall Street befektetői, a doktorok, azok a politikai tanácsadók, akik kézben tartják Washingtont, ők a politikusok, akik tartják a markukat. Ez az elit az, amely engedélyeket gyárt a jövő kis oligarchái számára, ők azok, akik a vállalatok vezetői pozícióit töltik be, és ők alkotják az állami bürokrácia krémjét” – sorolja Green.
Ez a réteg a nemzeti vagyon 60%-át birtokolja, és ez már 1930 óta így van. Green szerint két dolgot tartanak be: a pénz pénzzel házasodik, és sikeresen örökítik a vagyont. Az különbözteti meg őket az európai nemességtől, hogy ők azt állítják, hogy ők a középosztály, és nem érdeklik őket olyan nemesi kötelezettségek, amelyekkel az európai arisztokraták megpróbálták igazolni a létezésüket és privilégiumaikat.
„Megvetik amerikai honfitársaikat, és homályos agyú bigottnak bélyegzik őket. Azonban szétveti őket a nemes aggodalom, ha a jegesmedvék sorsa kerül szóba” – írja Green.
A plutokratáknak szüksége van az arisztokratákra, pont, ahogy az arisztokraták sem boldogulnak a meritokraták nélkül. Ők az igazi felső-középosztály, amely agyondolgozza magát. Ebből az osztályból könnyű kizuhanni, és ezt testesítették meg azok a fiatalok, akik 2020 nyarán felvonultak, tele adóssággal és progresszív értékekkel, amik nem segítették őket abban, hogy kövessék szüleiket a boldogulás útján.
„Minden oligarchának két ideológiája van: belső logika és külső igazolás. Az amerikai oligarchákat a technokrata liberalizmus tartja fenn, amely az erőforrásokat úgy osztja, hogy a teljesen logikátlan »sokszínűséget« jutalmazza” – írja a szerző.
Ma szerinte ez a sokszínűség a legnagyobb nyomását a meritokratákon fejti ki. A zsidók, kínaiak és indiaiak jobb tanulmányi eredményt tudnak felmutatni és általában sikeresebbek, mint más kisebbségek, mégis azzal kell szembesülniük, hogy azzal vádolják őket, hogy ők a „fehér privilégium” nyertesei. Kitolják őket az elit egyetemekről, amit bizonyít az ázsiaiak pere a Harvard ellen. Érdekes, hogy az az elit, ami a sokszínűséget követeli, túlnyomóan fehér, azonban ezt azzal fedezik, hogy az őket nem érintő szinteken követelik a faji sokszínűséget.
„Soha nem volt ennyire nagy a különbség a gazdagok és szegények között Amerikában, és közben az oktatás drága és a társadalmi mobilitás is lelassult. Ha valaki a nagy szakadék rossz oldalán születik, akkor ott is hal meg, kövérebben, korábban és szegényebben, mint a győztesek.
Valamit tenni kell, hogy az elit megnyugtassa a veszteseket. Ahelyett, hogy lehetőséget adna nekik a piacon való egyenlő érvényesülésre, létrehozott egy hamis egyenlőség-doktrínát, amelyet a meg nem választott bürokratikus elit kénye-kedve szerint határoz meg” – írja Green.
Ennek az egyenlőség-doktrínának példájaként hozza fel a szerző azt, hogy az egyik egészségügyi kormányszerv kiadta azt az ajánlást, hogy ne az időseket, hanem a színes bőrűeket oltsák be előbb, mivel állításuk szerint a feketék közötti magas halálozási ráta a faji igazságtalanság következménye. Ennek a nagy egyenlőségnek az volt a következménye, hogy oltóanyagok tömegeit kellett kidobni New York államban, miután a fekete lakosság az egyik legbizalmatlanabb az oltással szemben és közel a felük visszautasítja a beoltást.
„A bürokrácia moralitása és célpontjainak társadalmi realitása közti szakadék mutatja, mekkora a különbség az oligarchák és alattvalóik között. Két különböző világban élnek, és más az értékrendjük. Egy középosztályra épülő demokráciában nem lenne ekkora különbség az uralkodó osztály és az átlag között. Azonban az igazi középosztály haldoklik Amerikában” – írja Green.
2008-ban megrogyott a középosztály és a kormányzat nem őket, hanem Wall Street arisztokratáit mentette meg. A járvány tovább mélyítette a válságot. 160 ezer kisvállalkozás ment csődbe, és milliók vesztették el az állásukat. A szerző rámutat arra, hogy ezzel szemben a Dow Jones rekord magasságokban szárnyalt és egy év leforgása alatt az Egyesült Államok 614 milliárdosa 931 milliárd dollárral növelte a vagyonát.
A legnagyobb tech cégek a részvénypiac 20%-át uralják. 1929-ben már 3% miatt tröszttörvényeket hoztak a Sears és az A&P ellen. A szerző szerint ha még nem történt meg a Rubikon átlépése, akkor bizonyosan közeledik.
„Donald Trump bukása azt is jelenti, hogy 2024-ig nem várhatóak trösztellenes törvények. Októberben az Igazságügyi Minisztérium trösztellenes keresetet nyújtott be a Google-t birtokló Alphabet ellen. Azonban a demokraták 199 millió dollárt kaptak a Szilícium-völgytől a 2020-as kampányukra. Joe Biden azt ajánlotta, hogy a Big Tech majd megszabályozza saját magát” – írja Green, aki szerint esélytelen, hogy az új demokrata vezetés nekimenjen a tech-cégeknek, sőt várhatóan inkább össze fog velük játszani.
Green szerint komoly esély van arra, hogy a Covid-19 járványt arra használják fel a demokraták, hogy felgyorsítsák a „zöld vállalati” uralom létrejöttét, amely lassú hanyatlás és a lassú növekedés kettősét eredményezné, amit Tocqueville „statikus államnak” nevez.
„Egy statikus államban a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, a középosztály pedig egyre kisebb lesz. Egyre több lesz a vesztes és az elidegenedett ember, és egyre nagyobb lesz az ellenállásuk a »sokszínűséget« követelő rendeletekkel szemben. Az oligarchák pedig majd megerősítik védelmi állásaikat, és démonizálni fogják azokat, akik megpróbálnak ellenállni” – részletezi a szerző, aki szerint a tömeg várhatóan fellázad, amely majd indokolni fogja a még keményebb intézkedéseket.
„Ahogy Platón írja, egy köztársaság összeomlása nem külső invázió, hanem belső romlás következménye. Építsd meg az amerikai Athént, és előbb vagy utóbb azt veszed észre, hogy már az amerikai Rómában élsz. Pontosan ezt akarták elkerülni az amerikai alapítók. Egy ideig sikerrel jártak, aztán mégse. A római köztársaság három évszázadon át működött. Amerika hanyatlása és bukása sokkal gyorsabban és durvábban következhet be” – zárja Dominic Green.
Fordította: Hajdú Tímea
