A „Gyógyítsd meg őt” című dal bibliai ihletésű, Mózes imáját dolgozza fel, amit testvéréért, Mirjamért mondott.
A dalt Yair Levi volt elitkommandós, és Shai Sol, a Miqedem ősi bibliai szövegeket megzenésítő messianisztikus zsidó zenekar énekese jegyzi.
Levi a Ynet izraeli hírportálnak elmondta: „A korona járvány alatt feltorlódtak azoknak a nevei a hűtőmön, akiknek gyógyulásra van szükségük. Minden nap elmondtam a betegekért szóló zsidó imát és kutattam olyan dallam után, ami illik a gyógyuláshoz, de nem találtam.
Ekkor jutott eszembe a ‘Gyógyítsd meg őt Uram’ amit Mózes mondott testvéréért, hogy meggyógyuljon a leprából (Bemidbar 12:’3).”
Ezután kereste fel Shait, hogy csatlakozzon a projekthez. A koronavírus elszigeteltsége miatt interneten keresztül dolgoztak, majd a dalt április elején tették közzé Levi Facebook-oldalán a következő üzenet társaságában: „Imádkozzunk Izrael egész népével együtt a világ minden betegének gyógyulásáért. Egy dallal, ami a szívből fakad.”
Egy rövid bibliavers és a kellemes, lágy melódia a globális bizonytalanság idején hamar slágerré vált számos országban, Libanontól Brazíliáig, Namíbiától Indiáig.
Persze nem kevés szerepet játszhatott ebben az sem hogy a dalt lévita harcos előadásában hallhatjuk, aki a világ összes betegéért jár közben az Örökkévalónál.