Tévedés azt gondolni, hogy a láger lebombázása megállíthatta volna a németek gyilkoló gépezetét – írja Rich Brownstein a The Jerusalem Post hasábjain.
Vannak olyan népszerű, történelmi eseményekkel kapcsolatos viták, amik újra és újra felélednek. Ilyen kérdés az is, fel lehetett volna-e tartóztatni a világtörténelem legszervezettebb népirtását a legnagyobb náci koncentrációs tábor amerikai bombázásával? Ezúttal Rich Brownstein, a Jad Vasem holokauszt-tanulmányok iskolájának oktatója kísérelt meg választ adni a kérdésre.
Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy 1944 tavaszán a Roosevelt-adminisztráció tisztában volt azzal, hogy mi történik Auschwitz-Birkenauban. Valamint közismert az is, hogy az amerikaiak a B-17-es légi századaikkal képesek lettek volna lebombázni a tábort – írja a szerző.
Brownstein szerint már maga a kérdésfeltevés is arra utal, hogy a haláltábor lebombázása helyes lépés lett volna, amit az érintettek is szerettek volna.
Mit láttak az amerikaiak a levegőből? Ezt:
Ehhez képest a „zsidóság de facto vezetője”, David Ben Gurion, aki ekkor a Jewish Agency-t igazgatta, a következőt írta 1944. június 11-én: „A vezetőség arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem szabad azt kérnünk a szövetségesektől, hogy olyan helyeket bombázzanak, ahol zsidók vannak.”
Bár Ben Gurion nem sokkal ezután megváltoztatta a véleményét, Auschwitz bombázását a zsidó vezetés is csak akkor kezdte el támogatni, mikor már 5,5 millió zsidót lemészároltak a gettókban, a koncentrációs táborokban és a haláltáborokban. Elsősorban az emigrációban látták ugyanis a menekülés útját.
A szerző azt is kiemeli, hogy mikor Ben Gurion az említett bejegyzést írta, a szövetségesek Normadiában éppen a történelem legnagyobb partraszállásával voltak elfoglalva.
A kontinens másik felén mindeközben a szovjetek folyamatosan haladtak Berlin felé. A majdaneki haláltábort 1944. július 22-én szabadította fel a Vörös Hadsereg, pontosan egy hónappal azután, hogy Ben Gurion megváltoztatta a véleményét a bombázásról. Ekkorra a szovjetek kiszorították a tengelyhatalmak seregeit a Szovjetunió területéről, és kiűzték a németeket Vilniusból és Minszkből is.
1944 augusztusára a szovjetek már Romániában voltak, és mélyen behatoltak Lengyelországba is. Tehát 1944 nyarára már nem az volt a kérdés, hogy elérik-e Auschwitzot, hanem az, hogy mikor?
A szerző egy érdekes haditechnikai szempontot is figyelembe vesz. Szerinte az egyik legfontosabb téves feltételezés az, hogy az amerikai bombázók képesek lettek volna elpusztítani Auschwitz infrastruktúráját.
Az Egyesült Államok hadi statisztikái szerint a nyolcadik légierő bombáinak mindössze 7%-a ért földet a kijelölt célpont 300 méteres sugarán belül. Tehát lehet, hogy egy gyár helyett a három focipályára álló hivatali épületet találta el a bombázó.
18 bombázószázadra, vagyis 108 repülőgépre, valamint 1080 fős személyzetre és 648 ledobott bombára lett volna szükség ahhoz, hogy két 1000 fontos bomba 150 méteren belül eltaláljon egy 10 méteres vasúti célpontot. A maradék 646 bomba valószínűleg azt a 100 ezer zsidót találta volna el, akik a birkenaui táborban voltak, és akik közül voltak, akik túlélték a háborút.
Még ha az amerikai bombázók el is találtak volna minden célpontot, akkor is ott van a hatékonyság kérdése.
A szövetségesek tudták, hogyha pénteken lebombáznak egy vasútvonalat, azt a németek hétfőre felépítik. S bár a Sonderkommando az ötből két krematóriumot felrobbantott 1944 októberében, a halálgyár ezt követően is teljes gőzzel üzemelt.
Brownstein szerint még ha minden gázkamrát sikerült is volna megsemmisíteni, az se számított volna, mert a németek valószínűleg egyszerűen visszatértek volna a puskagolyókhoz és a gázkamionokhoz, és így ölték volna meg a magyar zsidókat, akik utolsóként érkeztek a haláltáborba.
A szerző azt írja, hogy mindez mögött ott lapul a valóban kínzó kérdés, hogy miért nem tett többet Amerika a zsidók megmentésért? Ő erre azt a vitatható választ adja, hogy az Egyesült Államok velejéig rasszista ország volt, és hogy a gyakorlatban ugyanolyan kirekesztőek voltak a törvényeik, mint a náciknak. Brownstein ezzel az eszmefuttatással indokolja az amerikai közönyt.
A teljes cikket itt olvashatja el.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.