Nem csak Izraelben, hanem világszerte egyre növekvő vonakodás tapasztalható a szárazföldi katonai csapatok harci bevetésével és háború-indítással kapcsolatban.
A polgárok egyre inkább szeretnék világosan átlátni, mi is a pontos célja azon fegyveres konfliktusoknak, ahova fiaikat hadba küldik — írja a The Begin-Sadat Center for Strategic Studies elemzése.
Egy a Liberal héber nyelvű magazin közelmúltban megjelentetett cikke szerint a Netanjahu érában az izraeli vezetés képtelen volt igazi háborút indítani Gázában, mivel sehogy sem tudta elfogadtatni annak árát a társadalommal. Noha Benjamin Netanjahu vonakodása háborúba vonulni talán saját alapvető döntéshozatali mintájával kapcsolatos,
egy globális tendenciával is összhangban van.
Valami alapvetően megváltozott a háború jelenségével kapcsolatban, különös tekintettel a szárazföldi erők bevetésére vonatkozóan, és ez minden hadsereget érint. Még Oroszország is vonakodni látszik szárazföldi egységeinek használni Szíriában.
Az elemzés szerint az újkeletű „hadműveleti óvatosságnak” két fő oka van:
A szárazföldi hadviselés bonyolultabbá vált, mivel egyre nagyobb figyelem vetül a kiépített, sűrűn lakott területekre, illetve a támadó erőkre leselkedő legújabb veszélyekre: a fejlett páncéltörő rakétákra, rejtett robbanóanyagokkal megrakott területekre, illetve föld alatti erődítményekre.
Mindezek rendkívüli módon megnehezítik, hogy szárazföldi erők bevetésére világos és pontos stratégiai célokat fogalmazzanak meg.
Ez a két egymással összefüggő faktor csak fokozza a vezetők bizonytalanságát a háborúba vonulással kapcsolatban. Az hogy tudják, hogyan indítsanak háborút, nem jelenti azt, hogy meg tudják jósolni, milyen módon zajlik majd, és mivel végződik.
A fegyveres konfliktusok indításával kapcsolatos vonakodás már jó régen, az ősi világban is jelen volt, azonban a modern korban a háború természetének megváltozásával jóval elterjedtebb lett ez a fajta hozzáállás. A fejlett fegyverek elterjedése a nem állami, kvázi-katonai szervezetek között (például a jemeni hutik rakétái) a háborúk megnyerését és céljaiknak elérését bizonytalanabbá tette még a nagyhatalmak hadseregei számára is.
A csatatéri akciók és a kívánt stratégiai eredmény közötti gyengülő kapcsolatnak köszönhetően az elmúlt évtizedben egyre nagyobbra nőtt a háborúk feletti ellenőrzés elvesztésének az esélye is.
Példának okáért az Izraeli Védelmi Erők (IDF) az első libanoni háború (1982) során Dél-Libanon elfoglalásával és Bejrút elérésével lehetővé tette Izrael számára, hogy elérje kívánt célját, és elűzze a PFSZ (Palesztin Felszabadítási Szervezet) erőit Libanonból — sajnos ez azonban helyet készített a Hezbollah libanoni terrorszervezet előretöréséhez, ami mára meghatározó ellenséges erővé vállt a térségben.
Irakban és Afganisztánban az amerikaiak szintén olyan összetett helyzettel találták szembe magukat, ami teljesen ellenőrizhetetlenné vált.
A legfőbb kihívás tehát a szárazföldi erők manőverezési céljának egyértelmű, világos megfogalmazása lett. Az IDF alapvető harci doktrínája az offenzíva célját tekintve a következő: “A támadás a meglévő politikai-stratégiai valóság érvényesítésének megváltoztatására törekszik azzal, hogy a hódító állam szuverenitását kiterjeszti a meghódított területre.”
De vajon ez a cél elég világosan van-e megfogalmazva, ha a hódítás feltételei nem?
Egy terület meghódítása annak annektálása céljából, egyszerű célkitűzés. A Falkland-szigeteki háborúban (1982), amelynek célja a szigetek brit szuverenitásának helyreállítása volt, a katonai eredmény és a politikai cél közötti kapcsolat egyértelmű és konkrét volt. A legtöbb izraeli az 1967-es jeruzsálemi háborút is hasonlóan látta.
Amikor azonban egy terület meghódítását csupán ideiglenesnek tekintjük, kérdések vetődnek fel céljával és hasznával kapcsolatban. Basar Al-Asszad szír elnök a következő módon fogalmazta meg a problémát:
„Izrael nagyobb pusztító képességgel rendelkezik, de kevesebb képességgel katonai céljainak elérésére, és ennélfogva kevésbé alkalmas politikai céljainak elérésére is. Ennek eredményeképp kudarcról kudarcra jut…Manapság mások földjén nincsenek izraeli harcok…Napjainkban az izraeli harcok belföldön zajlanak.”
A szárazföldi offenzívák során megvalósítható célok elérésének fokozott összetettsége sokkal nehezebbé teszi az ilyen támadás indításáról szóló döntés meghozatalát. Mivel, míg a lakosság talán készen áll a háború árának megfizetésére, annak céljával kapcsolatban egyetértést és világos megfogalmazást követelnek.
„a támadó erőkre leselkedő legújabb veszélyekre: a fejlett páncéltörő rakétákra, rejtett robbanóanyagokkal megrakott területekre, illetve föld alatti erődítményekre”. Ez mellébeszélés, hasonlók korábban is voltak, az afgánok például Stringer tipusú vállról indítható légvédelmi rakétákkal szedték le az orosz helikoptereket annak idején.
Ezzel szemben ami az elemzésből kimaradt:
1. A média megnövekedett hatalma, ami lehetetlenné tette, hogy a csillagot is lehazudják az égről a műveletek eredményességét illetően, és csak a hazahozott koporsók számából gyaníthatták az otthoniak, hogy valami nincs rendben. Ez az első öbölháborútól van így, amikor a CNN első ízben közvetítette élő adásban a tevékenység minden mozzanatát, bár természetesen vastagon propaganda célból, hisz a korábbi mondás továbbra is érvényes: A háborúk első áldozata az igazság.
2. A humanitárius szempontok előtérbe kerülése, ami az előző tényezővel szoros összefüggésben áll: Manapság már nem lehet csak úgy odapörkölni egy háztömbnek, vagy szőnyegbombázással lerombolni egy egész várost, netán napalmmal felgyújtani a vietnámi őserdőket, aztán vegyszerrel megszórni az egészet.
3. Az annexió súlyosbodó nemzetközi politikai következményei: Régen ha valaki elfoglalt egy területet, a morgáson kívül nem igazán lehetett ellene tenni, ha katonailag erős volt, viszont manapság a globalizáció miatt annak súlyos gazdasági hatásai lehetnek az agresszorra nézve, amit sokszor nem vállal fel.
Alapvetően a fenti három tényező miatt terjed újabban az ún. proxy háború, ami kisebb jelentőséggel ugyan, de régen is volt, a britek a mesterei voltak.
Egyáltalán, végleg el kellene már felejteni a gyilkolászást.